2021. július 30., 20:54

Vuhan óta nem volt ilyen súlyos a járványhelyzet Kínában

A kelet-kínai Csiangszu tartomány fővárosában, Nankingban tapasztalt járványkitörés hatására már Kína öt másik tartományában és a fővárosban is újra terjedni kezdett a koronavírus.

Nankingban a helyzet
Illusztráció
Fotó: unsplash.com

Az állami média szerint az országban utoljára a pandémia kezdetén, Vuhanban számoltak be hasonló mértékű fertőzéshullámról.

A jelenlegi gócpontnak számító Nankingban csütörtökön tizenhárom új megbetegedést jelentettek, amivel július 20-a óta már 184-re emelkedett a fertőzéses esetek száma a városban.

A járványhullám megfékezésére Csiangszuban több százezer lakost köteleznek karanténra, a tartomány fővárosának mintegy 9,3 millió állampolgárával pedig koronavírustesztet is végeztetnek. Nanking ezenkívül szigorított a helyi utazásra vonatkozó szabályain is: több tömegközlekedési járatot szüneteltet, és a taxisoknak megtiltotta, hogy elhagyják a várost. Pekingben 41 ezer embernek kell elszigetelődnie, annak ellenére, hogy a kínai fővárosban csütörtökön mindössze két új esetet jelentettek. Kínának a világjárvány alatt egyébként nagyrészt sikerült visszafognia a vírust az olyan gyors intézkedéseivel, mint a tömeges tesztelés, a kötelező karantén bevezetése, illetve a fertőzöttekkel való érintkezés nyomon követése.

Nanking egészségügyi hatósága szerint a járványhullám kezdete egy július 10-én Oroszországból érkező repülőjárathoz köthető, mivel az elsőként azonosított fertőzöttek a repülőgépen takarító személyzet tagjai voltak.

A város járványügyi és betegségmegelőzési központja pénteki sajtóközleményében arról számolt be: a személyzet tagjai valószínűleg amiatt fertőződtek meg, hogy nem tartották be a járványügyi előírásokat az Air China légitársaság CA910-es járatának takarításakor. Továbbá arra is rámutattak, hogy a nemzetközi repülőtéren a személyzet megfertőződése után kezdett terjedni a koronavírus. A hatóság a járványhullám ötvenkét betegének megvizsgálása során elmondta: a fertőzések mindegyikét a delta variáns okozta.

A vizsgált esetek génállománya szinte teljesen megegyezik, így valószínűleg ugyanabból a vírusláncból erednek a fertőzések"

– közölte Ding Dzsi, a járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatóhelyettese.

Az ország legfőbb felügyeleti szerve a repülőtéri vezetést hibáztatja a történtekért, aminek következtében augusztus 11-ig minden Nanking városából induló járat szünetel.

A CA910-es járatot 2020 júniusa óta már tízszer felfüggesztették amiatt, hogy koronavírusos személyeket szállított a fedélzetén.

A világ első koronavírusos esetét hivatalosan 2019 decemberében rögzítették a vuhani élelmiszer- és állatpiacon, ám a betegség megjelenésével kapcsolatban még mindig több teória kering. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatócsoportja az év elején négy hetet töltött a közép-kínai városban, nemrég pedig bejelentették, hogy a vírus eredetét feltáró vizsgálatukat folytatni kívánják. Kína azonban nem fogadta el az erre vonatkozó terveket, amelyek kiterjednek az ottani laboratóriumok ellenőrzésére is. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója elismerte, hogy nagy a nyomás azok felől, akik azt az elméletet terjesztik, hogy a vírus egy helyi laboratóriumból szabadult el.

Kínában jelenleg összesen 932 aktív esetet tartanak számon, közülük huszonöt embernek súlyos az állapota. A Peking által közzétett adatok szerint a járvány kezdete óta az országban 92 875 ember betegedett meg koronavírustól és 4636-an váltak a betegség áldozatává. Mindeddig 1,62 milliárd dózist használtak fel a lakosság beoltására, a teljeskörűen beoltottak száma pedig 223 millió, ami az 1,398 milliárd fős kínai népesség mintegy tizenhat százalékának felel meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.