Megteltek a kórházak tüdőgyulladásos betegekkel.
A három kínai űrhajós, tajkonauta, Csing Haj-peng, Csu Jang-csu valamint Kuj Haj-csao május végén érkezett a Tienkung űrállomásra. A hazatérő legénységet az október 26-án útnak indult Sencsou-17 küldetés három űrhajósa váltotta fel.
Kína hétfőn kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal.
Hszi Csin-ping kínai elnök megerősítette, hogy Kína kész együttműködni az Egyesült Államokkal a nézeteltérések kezelésének és a globális kihívások megválaszolásának érdekében.
A konferenciára több mint 130 ország és számos nemzetközi szervezet képviselője érkezett Kínába, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.
Magyarországban Kínának továbbra is jó barátja létezik Közép-Európában, az együttműködéshez Budapest nagy reményeket fűz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, Li Csiang kínai kormányfővel folytatott találkozóján.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.
Nekihajtott egy autós helyi idő szerint hétfőn a kínai főkonzulátus épületének San Franciscóban, az Egyesült Államokban, a kiérkező rendőrök pedig a helyszínen agyonlőtték.
Több amerikai szenátort is szívesen látnak majd Kínában, és remélhetőleg a két ország törvényhozói több eszmecserét folytatnak majd.
Kína reméli, hogy ez a látogatás segíthet az Egyesült Államoknak abban, hogy pontosabban megértsék Kínát, és hogy Washington objektívebben tekintsen Kínára
Két hegymászó egy amerikai nő és egy nepáli férfi - meghalt egy lavinában a délnyugat-kínai Sisapangma hegyen, a világ egyik legmagasabb hegycsúcsán.
Kína és az Európai Unió partnerek, nem pedig riválisok - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter.
Szíria volt az egyike az első arab országoknak, amelyek diplomáciai kapcsolatokat létesítettek a Kínai Népköztársasággal.
Aszad utoljára 2004-ben látogatott Kínába, hogy Hu Csin-tao akkori elnökkel találkozzon.
Hivatalosan bejelentette pekingi meghívásának elfogadását Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Öt ember meghalt, négyen pedig súlyosan megsérültek, miután kedden tornádó csapott le két településre a kelet-kínai Csiangszu tartományban.
2024. november 5-én tartják az amerikai elnökválasztást. Korábban is felmerült, hogy "idegen hatalmak" befolyásolták a korábbi választásokat.
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint Kína beavatkozik a brit demokrácia működésébe.
A Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok mélyítését és a kétoldalú együttműködést szorgalmazta szombaton Li Csiang kínai miniszterelnök, a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján tartott egyeztetésén.
Kína és Oroszország is bővítené kapcsolatai Észak-Koreával.
A katalógusban metaanyagok, szupravezető anyagok, fejlett 3D nyomtatási anyagok és további tizenkét fajta fejlett technológiát képviselő új anyag szerepel.
Kína elfüggesztette a Japánból származó tengeri halak és tenger gyümölcseinek minden importját.
Kína pénteken felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal vonja vissza a tajvani régiónak történő fegyvereladást.
Nyolcvanegy bányásznak sikerült visszatérnie a felszínre, de ketten a sürgősségi ellátást követően belehaltak a sérüléseikbe.