Vádat emeltek Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai köztársasági elnök ellen
Az ügyészség vasárnap vádat emelt a letartóztatásban lévő Jun Szogjol felfüggesztett köztársasági elnök ellen lázadás vádjával a múlt hónapban általa elrendelt hadiállapot miatt.

A vád szerint Jun összeesküvést szervezett az akkori védelmi miniszterrel és másokkal, hogy a hadiállapot kihirdetésével lázadást robbantson ki. Azzal is vádolják, hogy katonai erőket vezényelt a parlamenthez, hogy megakadályozza a törvényhozókat a rendelet leszavazásában.
A vádemeléssel Jun lett az első hivatalban lévő elnök Dél-Korea történetében, aki ellen fogva tartása alatt emeltek vádat. A magas rangú tisztviselők korrupcióját vizsgáló hivatal, a CIO január 15-én vetette őrizetbe a december 3-i hadiállapot kihirdetése miatt. A hivatalos letartóztatási parancsot január 19-én adták ki.
Az ügyet vizsgáló ügyészi csoport közölte, hogy áttekintették a bizonyítékokat, és az átfogó felülvizsgálat alapján úgy döntöttek, hogy a vádlott ellen vádat kell emelni.