2024. december 14., 12:50

A dél-koreai parlament megszavazta a köztársasági elnök elmozdítását

A dél-koreai parlament megszavazta szombaton a Jun Szogjol elnök hivatalból való elmozdítására benyújtott indítványt.

Jun Sok-jol
Fotó: TASR/AP

Az ellenzék által benyújtott, alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás megindítását célzó indítvány megkapta a szükséges kétharmados többséget az egykamarás nemzetgyűlésben.

A 300 képviselőből 204-en a vádemelési eljárás mellett, 85-en ellene szavaztak, három képviselő hiányzott, nyolcan pedig érvénytelen szavazatot adtak le. A múlt szombaton benyújtott első ilyen indítvány elbukott, miután a kormánypárti képviselők szinte egyöntetűen bojkottálták a részvételt.

Az elnöki tisztséget az alkotmánybíróság végleges döntésének meghozataláig ideiglenesen Han Dokszu miniszterelnök veszi át.

Az alkotmánybíróság vagy megerősíti Jun felelősségre vonását, vagy alkotmányellenesnek nyilvánítja azt. Ha a testület jóváhagyja az indítványt, 60 napon belül előrehozott elnökválasztást kell tartani.

Az ellenzék azzal vádolta a köztársasági elnököt, hogy a múlt héten kedden váratlanul elrendelt szükségállapottal megszegte az alkotmányt.

Jun órákkal később, a tömeges felzúdulás hatására visszavonta az intézkedést. Jun egy csütörtöki televíziós adásban azzal indokolta a szükségállapot bevezetését, hogy politikai ellenfelei "államellenes erőként" működnek, és a kormányzati munka megbénításával megzavarták az ország alkotmányos rendjét, a szükségállapot kihirdetésére ezért szerint a nemzet érdekében szükség volt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.