Somkuti Bálint: Az oroszoknak eleve egzisztenciális kérdés volt Ukrajna, mostanra a Nyugat is azt csinált belőle
A háború első évfordulója alkalmából készített interjúsorozatunk aktuális részében Dr. Somkuti Bálint hadtörténészt, az MCC Geopolitikai Műhelyének munkatársát kérdeztük az orosz-ukrán konfliktus egy évének legfontosabb tanulságairól.
Tavaly ilyenkor, a háború kitörésének napján felmerült Önben, hogy egy évvel később még tartani fog a háború?
A háború kitörése önmagában meglepetés volt. Alig akadt szakértő, aki meg tudta volna jósolni, mi készül. Engem is meglepett, hogy végül azoknak lett igazuk, akik elhitték az amerikai sajtóhíreket a készülő támadásról. Ma már azért jóval többet tudunk, látjuk, az amerikai vezetés vastagon benne volt abban, hogy ekkor és így tört ki ez a háború. A támadás megindulása után mindenki, elsősorban maguk az oroszok, rövid összecsapásra számítottak.
Gyorsan kiderült, hogy nem így van!
Igen, nagyjából három napon belül világossá vált, ebből nem lesz gyors orosz siker. Az ukránok ellenállása, azt hiszem, mindenkit meglepett. Érdekes módon, amikor április elején a Donbászban megindult az újabb orosz támadás, akkor is úgy tűnt, ez a háború véget ér az év végére. A Nyugat azonban ekkorra olyan keményen beleállt Ukrajna támogatásába, hogy néhány hónapon belül egyértelművé vált, ez nagyon kemény, hosszan elhúzódó háború lesz.
Elemzőként mi volt Ön számára a háborúval kapcsolatos legnagyobb meglepetés? Az orosz hadsereg impotenciája?
Inkább inkompetenciát mondanék! (nevet) Az orosz hadsereg modernizációja 2008-ban vette kezdetét. Rengeteg olyan lépésre került sor, amelytől azt várták, szakítani tudnak majd az elavult szovjet hadászati és harcászati hagyományokkal. Modern, nyugati típusú hadsereg építésébe kezdtek, csakhogy a szovjet érában tanultakat, a szovjet szokásokat a hadvezetés egyszerűen nem tudta levetkőzni. Nem véletlenül kreáltak egy civil menedzserből, Szergej Sojguból védelmi minisztert, neki kellett volna levezényelnie az átállást. Az Ukrajnában történtek fényében határozottan kijelenthető, Sojgu kudarcot vallott. Vannak persze eredmények, közeledett az orosz hadsereg a nyugati színvonalhoz, de a tisztek kiképzésében jelentkező hiányosságokat nem lehet tovább takargatni.
A NATO-ra jellemző, küldetésorientált vezetési stílus még nem honosodott meg az oroszoknál. Ez az elmaradás egészen megdöbbentő. Időről-időre súlyos hibákat követtek el a háború során. Ezeket az ukránok rendre kihasználták, gondoljunk csak arra a lebombázott szállásra, amelyet az orosz tartalékosok mobilhasználata miatt tudtak szétlőni.
Jó, ez utóbbi nyugati hírszerzési segítség nélkül nem ment volna.
Kivétel nélkül?
Jelen állás szerint talán egyedül a HIMARS jelent kivételt. Előbb-utóbb persze minden fegyvernek meg lehet találni az ellenszerét.
Ha már az előbb-utóbbnál tartunk, mi a véleménye az eszkaláció esélyeiről? Merre leng most az inga?
Az eszkaláció mértéke és esélye igen nehezen meghatározható, nem ismerjük ugyanis a vörös vonalakat. Vegyük észre például, hogy az oroszok mindmáig nem bombázták azokat a szállítási vonalakat, amelyeken keresztül Lengyelországból és Romániából áramlik a fegyver az ukrán hadsereghez. Ugyanúgy az ukrán hadsereg is csak módjával meri támadni az orosz területeket. Luhanszk és Donyeck megyéket most hagyjuk, ezeknek más a megítélésük. Az eszkaláció lehetősége talán akkor volt a legijesztőbb,amikor kora nyáron két-három hétig szinte egyáltalán nem volt kapcsolat Moszkva és Washington között. Ez két atomhatalom esetében megengedhetetlen luxus! Azt gondolom, ekkor voltunk legközelebb az eszkalációhoz, és gyorsan tegyük is hozzá, eddig!
Ezt hogy érti?
Mert ez a háború minden eddigi előzetes várakozásra rácáfolt, lehetetlen megmondani, mi jön. Mi történik például, ha a NATO vagy csak a román hadsereg beavatkozik Transznyisztriában?! Csak abban bízhatunk, hogy a vezetőknek nem ment el teljesen a józan eszük.
Lehetetlen megmondani, mi jön. Ezt értem, de mi ennek az oka? Mitől más ez a háború?
Gyakran összevetik az orosz-ukrán háborút az orosz-afgán konfliktussal, az amerikaiak afganisztáni hadjáratával, Irakkal, Szíriával és még sorolhatnám. Van azonban egy óriási különbség. Ezek a háborúk nem egy atomhatalom közvetlen szomszédságában, annak kinyilvánított érdekszférájában történtek.
Ebből kifolyólag lehetetlen előre látni, ki mit fog lépni. Mostanra pedig már ott tartunk, a Nyugat is egzisztenciális kérdést kreált a háborúból. Onnantól kezdve, hogy Ukrajnában akarjuk megvédeni Európát, Ukrajna nem eshet el, hiszen Európa sem eshet el.
