2020. április 4., 18:49

"Mintha picit csitulna a járvány, de el ne kiabáljam" - Karanténban Spanyolhonban, egy felvidéki nő szemével

A Felvidékről származó Part Mária és férje lakott már sok országban, úgy egy évtizede Spanyolországban telepedtek le Madrid közelében. Ő így látja a vírushelyzetet.

Galéria
+3 kép a galériában
Madrid - Puerta del Sol ma délután

Sajnos, napról napra nő a fertőzöttek, de az elhunytak száma is. Most, mintha picit csitulni látszana a járvány hevessége, de el ne kiabáljam.

Későn reagáltak az illetékesek

Bár már február közepén voltak jelzések arról, hogy megérkezett az országba a koronavírus, ennek ellenére Madridban /és másutt is/ nagy nőnapi felvonulást tartottak, mert Irene Montero egyenlőségügyi miniszter egyetlen agendája a feminizmus. Mivel férje, Pablo Iglesiais nélkül Pedro Sanchez nem lenne elnök, így zöld utat kapott az az ünneplés, és már azt követő napokban nagyon megugrott a fertőzöttek száma.

Sokak véleménye szerint már előtte is voltak fertőzöttek, csak a kormány nem közölte, nehogy elmaradjon a felvonulás.

Március 11-től, a riasztó számok ismeretében már iskolákat, könyvtárakat, színházakat, mozikat zártak be. Március 15-e volt az első nap, amikor életbe lépett a kijárási tilalom, de már két nappal előtte is kevesen voltak az utcákon. A hotelok, vendéglők, boltok nagy része bezárt. Minden nagyobb vállalat, mint a McDonalds, Burger King, az üzletláncok – Zara, Mango, ezrével bocsátották el dolgozóikat. Az állam azoknak, akiknek szerződésük volt, kifizeti a bérük 75 százalékát. Az a szálloda is bezárt, ahol a férjem dolgozik. Mivel ez magánszálloda, a tulajdonos az állami támogatást kiegészíti, így a munkások teljes fizetést kapnak arra az időre, amíg a kijárási tilalom tart. De a nagy üzletlánc az El Corte Ingles is ezt teszi.

Akik tudnak, online dolgoznak. A pedagógusok videómegosztókon keresztül adnak feladatokat a diákoknak és a tévében is van olyan műsor, ami segíti őket a tanulásban. Igen ám, de

a tanulók 20 %-a olyan közegből jön, hogy nincs pénze internetre, számítógépre, okostelefonra. Azokra a szegény családokra se gondolt a kormány, akik gyerekei eddig ingyen étkeztek az iskolában.

Vegyünk meg mindent, ki tudja, mit hoz a holnap!

Természetesen nálunk is nagy volt a vásárlási láz az első napokban, de a kormány biztosított mindenkit, nem kell pánikolni, lesz mindenből elég. És be is tartotta a szavát. Itt Madridban nincsenek üres polcok, legalábbis a Latina negyedben, ahol lakunk.

Nem mondom, hogy van minden, amit keresek, de a megszokott termékek 90 százalékát meg tudom vásárolni.

Hozzánk a Carrefour, LIDL, Dia és Mercadona szupermarketek vannak közel, mindegyikben van áru. Belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, a kesztyű használata és az egymástól való egy méteres távolság betartása. A szájmaszk itt nem kötelező, de ajánlott.

Maradj otthon!

A lakásból kimenni csak bevásárolni lehet, gyógyszertárba menni, esetleg idős személyt ellátni. Ha a rendőrség megállít, az üzleti blokkot fel kell mutatni. Igazolással kell rendelkeznie annak is, aki munkába jár. Kutyasétáltatás kizárólag a ház körül van megengedve. A parkok és játszóterek is le vannak zárva.

Ellenőrzik az autókat, hány utas van és hová mennek. Maradj otthon! felszólítással minden magára valamit is adó színész, énekes, sportoló készít minimum egy videót. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, nem nehéz otthon maradni, ha van otthonunk.

Évek óta probléma, hogy a bérek alacsonyak /sokszor a 2008-as krízis előtti szinten/, állami lakás alig van. Így az emberek nagy részének magánúton kell albérletet szereznie.

Az ingatlanpiaci árak a fellegekben, ezért sokan aprócska lakást, netán csak egy szobát tudnak bérelni. Előfordul, hogy egy háromszobás lakásban 2 -3 család lakik. Na ember legyen a talpán, aki ilyen körülmények között zokszó nélkül elvisel több hetes bezártságot.

Minden este 8-kor tapsolunk azoknak, akik éjjel-nappal dolgoznak, hogy a társadalom átvészelje ezt a nem könnyű helyzetet.

Sajnos, az igazi baj akkor kezdődik majd, amikor vége lesz a karanténnak, és az emberek vissza szeretnének menni a munkahelyükre, de már nem lesz hová.

Madrid legfőképp a turizmusból élt

Hétvégenként a belváros utcáin közlekedni is képtelenség volt a tömeg miatt. Az üzletek tele voltak vásárlókkal, főleg külföldiekkel. Előre látható, ennek vége. Rengeteg bolt bezár majd és azok a lakások, amiket eddig a turisták béreltek, remélhetőleg visszakerülnek az ingatlanpiacra. A sok Uber, Airbnb, emléktárgybolt, amelyekre nem lesz szükség mind a munkanélküliek számát fogja gyarapítani.

Aztán itt vannak a menekültek. Rengetegen érkeznek kiváltképp Marokkóból és Venezuelából.

Ők leginkább a szolgáltatóiparban dolgoztak, sokszor szerződés nélkül. A nők többsége bentlakásos takarítónő vagy gondozói munkát végez. Most, hogy a családok otthon vannak, sokuk az utcán találta magát egyik napról a másikra – szállás és fizetés nélkül. Ők most a főváros északi részében lévő – hajléktalanszállássá alakított - kiállító komlexumban húzhatják meg magukat a karantén ideje alatt. Az itt elszállásoltaknak napi háromszori étkezést is biztosít a város.

A legújabb botrány, hogy a Kínától vett 50 ezer teszt nem felel meg az előírásoknak. Ezeket vissza kellett küldeni, pedig égető szükség lett volna rájuk.

A nővérek és orvosok között már majdnem 10 ezer fertőzött van. A legnagyobb veszély azonban az idősotthonok lakóit fenyegeti. Ott a legmagasabb az elhalálozás. Rengeteg kihágásra derül fény azáltal, hogy jobban ellenőrzik a működésüket. Több engedély nélkül működött, a higiéniai szabályokat csak tessék-lássék betartva. Viszont azok a családok, akik végképp nem tudták elhelyezi, felügyelni idős hozzátartozójukat szemet hunytak a hiányosságok felett. Természetesen vannak remek idősotthonok, szobákkal, pici teakonyhával, kitűnő ellátással, ezek ára viszont 4500 euró havonta, amit az átlagember nem engedhet meg magának.

Jelenleg április 26-ig hosszabították meg a karantén idejét.

Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.