Ki az a Brüsszel?
Halálosan unom már a brüsszeli híreket. Fizet Brüsszel, nem fizet Brüsszel. Például Magyarországnak. Küldi a jogosan járó (nem könyöradomány) milliárdokat, vagy tovább játssza a csiki-csukit. Mellébeszél, igérget, fenyeget, simogat. Majd a nyáron, majd az ősszel, majd ha megint kitavaszodik. Egy év múlva, két év múlva. Sohanapján.
Kitárgyalva minden, mind a 27 cölöp körbefonva girlandokkal és glóriával, majd jön az újabb 27 szer 27 cölöp, aztán a sarló meg a kalapács, meg a vizsgálódások, majd az állásfoglalások, amelyeket előre megírtak és láttamoztak, a parlamenti bizottságok majd a plénum előtt felolvassák őket (ugye, Virág elvtárs) aztán az újabb kutakodás, zsebben turkálás, majd mindezek csimborasszójaként korrupcióról irkálnak jelentéseket a korruptak.
Valamilyen csinovnyikok nyomják meg a gombot, lobbisták, NGO-k, osztályvezetők, elnökök, alelnökök koppintanak az enterre? Testület vagy konkrét személyek? Főkönyvelők, alkönyvelők, főjogászok, segédjogászok, írnokok? Vagy valami titokzatos amerikai nagybácsi? A nagybácsi főnökei? A világ ura?
Jó lenne tudni például, kicsoda, miféle fórum dönt arról, hogy az európai uniós közös kasszából miért támogatnak bőségesen szinte kizárólag baloldali, liberális szervezeteket? Mintha a parlamentben, a bizottságban és az apparátusban csupa újmarxista ember foglalna helyet, konzervatívok ott nincsenek. Mintha egész Európa és benne az Unió félmilliárd lakosa egytől egyig liberális, újmarxista, LMBTQ-harcos és migránssimogató lenne. Miért nem támogatnak családbarát, jobboldali, konzervatív értékrendet képviselő civileket is?
Ki dönt arról, hogy időről időre „átcsorgatnak” az ukrajnai háború folytatására egy-egy milliárd eurót? Pedig a miénkből adják, a közösből, amivel valószínűleg nem mindenki értene egyet, ha megkérdeznék.
Hogyan létezik az, hogy az Európai Bizottság elnöke, Von der Leyen sms-ekben bonyolít le milliárdos üzleteket, és amikor az elszámoltatásról van szó, vállvonogatás a válasz? Merthogy a bizottság elnökének jogában áll nem megjelenni bizottsági meghallgatáson, a parlamenti képviselők pedig visszahívhatatlanok. Miért nem lehet kirúgni azokat a képviselőket, akik esetében evidens a korrupció (rendőrségi eljárás folyik ellenük, ennek dacára vígan szavazgatnak).
Ők a hangadók és a szavazások során a néppártiak is engedelmesen fejet hajtanak az ő akaratuk előtt. Talán mert hangosabbak, erőszakosabbak? Ideológiai, politikai vonalon tehát az Európai Unió vagy liberálbalos, vagy behódolt „konzervatív” képviselők, tisztségviselők halmaza.
Kínos, szinte már röhejes megállapítást olvasok a sajtóban: az amerikai–orosz proxyháború nettó nyertese az USA, miközben „Brüsszel tehetetlenül nézi, ahogy átverik”. Mi az, könyörgöm, hogy átverik? Az átverés, az becsapás! De hát Brüsszelben pontosan tudják, mik a következményei az amerikai diktátumok végrehajtásának, a nyakló nélkül erőltetett szankcióknak, miközben az USA nemrég megduplázta az oroszoktól vásárolt urán mennyiségét. Ki csap itt be kicsodát? Az Egyesült Államok fegyveripara hasznot húz a háborúból (más kérdés, hogy mi a haszna az amerikai polgárnak, akinek a Biden-adminisztráció és a Kongresszus rendszeresen milliárdokat vesz ki a zsebéből Ukrajna támogatása címén, nyilván ők is a választók megkérdezése, népszavazás vagy akár közvélemény-kutatás nélkül) és az uniós szankciós politikából, hiszen jókora haszonnal adja el a saját szövetségeseinek (az EU országainak) a nyersanyagot.
Figyelmet érdemlő ugyanakkor, hogy a Focus augusztus első felében végzett felmérése szerint a szlovákiai polgárok körében a három leghitelesebb külföldi politikus sorrendje a következő volt: Petr Pavel cseh elnök (38%), Orbán Viktor magyar miniszterelnök (36) és Emmanuel Macron francia elnök (35). Utánuk sokáig senki, majd jócskán lemaradva következett Ursula von der Leyen (26), Volodimir Zelenszkij (26), Vlagyimir Putyin (24), Donald Trump (22) és Joe Biden (20). Az elutasítottság mértéke ugyanaz lett, csak fordított sorrendben. Ez is azt tükrözi, hogy Szlovákia polgárai nem olyan bambák, mint azt a politikusok feltételezik, hogy ne tudnák megítélni, mi a helyes. Illetve, mi lenne nekik is jó.
Ám ha a brüsszeli vezetők tisztában vannak vele és elviselik (ránk erőltetik) a saját tönkre tételünket, akkor alkalmatlanok, hogy képviseljék a 27 tagállamot. Ha meg olyan hülyék, hogy nem tudják, akkor azért nem oda valók, mert buták, figyelmetlenek vagy lassú az észjárásuk.
Lehet választani. Mindkét esetben az érdekeink ellen politizálnak (hajtanak végre utasításokat), és nem törődnek a választóikkal, legalábbis azok, akik választott képviselők. S természetesen az is benne van a pakliban, hogy hagyják magukat megvesztegetni. De hát tehetik, mert visszahívhatatlanok, leválthatatlanok, elszámoltathatatlanok. Ezek tudatában álságos dolog a demokrácia nevű játékot játszani. Lengyelország és Magyarország lejáratásában, megrövidítésében bezzeg fürgén jár az agyuk!
Végül lássunk két friss példát a „demokratikus képviseletre”, az „európai értékekre” és a „szolidaritásra”. Az Ukrajnával szembeni gabonaembargó szeptember 15-én lejárt. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia nem óhajt bólogatni Brüsszel parancsára, hanem tagállami hatáskörben továbbra is fenntartja a tilalmat. Bulgária például beadta a derekát. A bolgár gazdák előtt le a kalappal, azt válaszolták: majd mi megoldjuk, eltorlaszoljuk az utakat.
A másik példa: Ukrajna egyik napról a másikra ismét emelte a tétet, és a Barátság kőolajvezeték (ideje lenne átnevezni Barátságtalan kőolajvezetéknek) használatát ismét megdrágította. Miközben Zelenszkijék jogtalan lépésekről ordibálnak, és bepeerelik Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát az embargó miatt, „várományosi hatáskörben” úgy játszanak a tranzitdíjjal, ahogy jólesik nekik. És Brüsszel ismét és sokadszor is hallgat, mintha nem is egy tagországot érintene a barátságtalan lépés. Embargó-ügyben pedig levélben figyelmezteti a saját tagországait, egyezzen meg Kijevvel. A kérdés tehát több mint időszerű: Ki az a Brüsszel? Kit képvisel a Bizottság? Meddig lehet ezt tűrni?
