2020. június 3., 18:18

Hogy mi derült ki egy amerikai hírügynökség szerint: Kína valójában hiányos információkat adott

Miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilvánosan dicsérte Kínát a koronavírus-járványra adott gyors válasza, nyitottsága és készséges együttműködése miatt, a színfalak mögött valójában jelentős frusztrációt okoztak a késések és a hiányos információk - írta szerdai elemzésében az AP amerikai hírügynökség.

Kína koronavírus
Fotó: TASR / AP

Kína több mint egy hétig nem bocsátotta a világszervezet rendelkezésére a vírus genetikai térképét,

annak ellenére, hogy akkor már három különböző kormányzati laboratórium is megfejtette.

Belső dokumentumok és interjúk szerint a késésért az információ szoros ellenőrzése és a kínai közegészségügyi rendszerben tapasztalt versengés okolható. A kínai kormányzati laboratóriumok csak azt követően tették közkinccsé a vírus genomját, hogy egy másik labor január 11-én egy honlapon már nyilvánosságra hozta.

Ráadásul Kína

ezt követően még legalább két hétig vonakodott megosztani a WHO-val a betegek részletes adatait

- derült ki az ENSZ egészségügyi ügynökségének januári belső üléseiről készített felvételekből.

Az AP által összegyűjtött információkból arra lehet következtetni, hogy

a WHO tisztségviselői valójában azért dicsérték nyilvánosan Pekinget, hogy kihízelegjék Kínától az adatokat, amelyekre szükségük volt.

Eközben a világszervezet berkein belül nagy volt a feszültség. A január 6-ai hét ülésein például szakértők arra panaszkodtak, hogy Kína nem oszt meg elég információt ahhoz, hogy fel lehessen mérni a vírus emberek közötti terjedésének hatékonyságát, vagy az általa jelentett kockázatot.

„Nagyon minimális információ áll rendelkezésünkre”, ami nem elég a „tisztességes tervezéshez” - mondta Maria Van Kerkhove amerikai járványügyi szakértő egy belső ülésen.

„Ott tartunk, hogy 15 perccel korábban kapjuk meg az adatokat, mint ahogy azok megjelennek a kínai állami televízióban” - panaszolta a WHO kínai ügyekért felelős illetékese, Gauden Galea egy másik találkozón.

A WHO jelenleg nemzetközi össztűz alatt áll a koronavírus-járványra adott válasza miatt, és beleegyezett egy független vizsgálatba.

Donald Trump amerikai elnök az elmúlt hetekben számtalanszor bírálta a világszervezetet, mert szerinte összejátszik Kínával, hogy elleplezze a járvány valódi méretét. Trump dühe addig fokozódott, hogy pénteken bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot a WHO-val, amelynek működéséhez az Egyesült Államok legnagyobb egyéni donorországként évente 450 millió dollárral járult eddig hozzá.

Eközben Hszi Csing-ping kínai elnök kétmilliárd dollárt ígért a következő két évben a koronavírus elleni küzdelemre, és aláhúzta, hogy országa mindig időben ellátta információkkal a WHO-t és a világot.

A visszás helyzet rámutat az Egészségügyi Világszervezet korlátozott hatáskörére.

Bár a nemzetközi jog értelmében az országok kötelesek jelenteni a WHO-nak a közegészségügyi kockázatokat, de az ENSZ-ügynökség nem rendelkezik az ennek betartatásához szükséges eszközökkel, és nem indíthat független járványügyi nyomozást sem az országokon belül. Egyetlen reménye a tagállamok önkéntes együttműködése.

Az ülésekről az AP birtokába jutott felvételek alapján

a világszervezet nem játszott össze Kínával, ahogy azt Trump állítja, hanem a sötétben tapogatózott,

miután Peking mindössze minimális információval látta el. Ennek ellenére a WHO igyekezett minél jobb fényben feltüntetni Kínát, valószínűleg abban a reményben, hogy ezzel több adatot édesgethet ki a pekingi vezetésből. Emellett a világszervezet szakértői az átláthatóság hiánya ellenére valóban úgy gondolják, hogy a kínai tudósok nagyon jó munkát végeztek a vírus kimutatása és dekódolása terén.

A vírus genetikai térképének közzétételében mutatkozó késés azonban jelentősen akadályozta terjedésének felismerését, illetve a tesztek, gyógyszerek és vakcinák fejlesztésének megkezdését.

A nyilvántartott fertőzöttek részletes adatainak hiánya pedig nehezítette annak megállapítását, milyen gyorsan terjed a vírus.

A koronavírus-járványban eddig világszerte több mint hatmillióan fertőződtek meg és 375 ezren vesztették életüket.

„Nyilvánvaló, hogy több életet megmenthettünk volna, és sok-sok halálesetet elkerülhető lett volna, ha Kína és a WHO gyorsabban cselekszik” - vélekedett Ali Mokdad, a Washingtoni Egyetem szakértője.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre kijelentette: a hír teljesen alaptalan.

A pekingi kormányzat ugyan hivatalosan elismerte, hogy történtek hiányosságok a járvány kezdeti kezelésében,

kitart amellett, hogy átláthatóan kommunikált és megfelelő időben tájékoztatta a nemzetközi közösséget, valamint a releváns szervezeteket a járványról, a lehető leghamarabb megosztva a rendelkezésére álló információkat az új koronavírusról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.