Gondban az amerikai hírszerzés: Kína nélkül nem tudja megoldani a járvány eredetének kérdését
Az amerikai hírszerző szervek megállapítása szerint további információkra lenne szükségük annak a vitának az eldöntéséhez, hogy egy kínai laboratóriumi baleset volt-e a Covid-19 járvány kiindulópontja - közölték hírszerzési vezetők a vizsgálódásaikról készült, pénteken közzétett összefoglalóban.
Az illetékesek azt mondják, csak Kína segíthetne a világszerte eddig 4,6 millió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.
- áll a Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala által kiadott összefoglalóban.
Joe Biden elnök, aki a héten kapta készhez a májusi utasítása alapján készített titkos jelentést, kijelentette,
Washington és szövetségesei további nyomást fognak gyakorolni a kínai kormányra, hogy választ kapjanak kérdéseikre.
„A világjárvány eredetével kapcsolatos kulcsfontosságú információk megvannak a Kínai Népköztársaságban, mégis a kínai kormány tisztviselői kezdettől fogva azon dolgoztak, hogy megakadályozzák, hogy a nemzetközi nyomozók és a világ közegészségügyi nyilvánosságának tagjai hozzáférjenek ezekhez az információkhoz” - mondta nyilatkozatában Biden.
A hírszerzési jelentés olyan időszakban készült, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek.
Kína washingtoni nagykövetsége nyilatkozatban reagált, hangsúlyozva, hogy „téves” a pénteken ismertetett jelentésnek az az állítása, miszerint Kína kezdettől akadályozta a nyomozást, és hozzátette, hogy
„Az eredetkutatás tudományos feladat, amelyet csakis tudósokra lehet és kell bízni, és nem hírszerzési szakértőkre.”
A kínai nagykövetség szerint a jelentés célja az volt, hogy „bűnbakot csináljon Kínából”,
mely úgymond akadályozza a világjárvány elleni küzdelmet. Arra viszont nem vállalkozott, hogy az Egyesült Államokban kutasson a Covid-járvány kórokozójának eredete után.
A Washington kezdeményezte vizsgálódásokra válaszul
Kína az elmúlt hónapokban nevetségessé igyekezett tenni azt a feltevést, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki,
és
olyan elméleteket terjesztett, amelyek szerint a vírus a marylandi Fort Detrickben található laboratóriumból került ki még 2019-ben.