Az élet ára: tízezreket visznek a korrupt ukrán toborzók
Szabályos "árjegyzéket" közölt az egyik ukrán portál a Területi Toborzó és Szociális Támogatási Központ – ismertebb nevén a TCK – tételeiről. A mintegy 36 ezer toborzó nagy része valószínűleg tisztességesen próbálja végezni munkáját, miközben két malomkő közt őrlődik. Nélkülük összeomlana a toborzás, a rendszer tőlük várja el a nagy fogyasztású hadigépezet etetését, miközben módszereik miatt a társadalom egy részének megvetése sújtja őket.
Legénykoromban nem rajongtunk a komáromi Tiszti Pavilonban székelő Területi Katonai Parancsnokságért, hisz sorunk befolyásolhatatlan módon volt a kezükben. Igaz, az egyetemistáknak járó halasztás jobbára formalitás volt, és mindenki megkapta. S ahogy közeledett a rendszer a hivatásos hadsereg felállítása felé, úgy csökkent vele párhuzamosan a kötelező szolgálati idő, illetve törvényi szinten is enyhültek a szolgálatra való alkalmasság elbírálásának feltételei. A kétezres éves elején ehhez már egy közepesen erős szemüveg is elegendőnek bizonyulhatott, amilyennek viselőjét tíz évvel korábban még simán elvitték. A hadkiegészítő parancsnokság katonáit azonban a besorozottak mellett a "rendes" katonák sem szerették, aktahuszároknak tartották őket. A pozíció általában a szolgálati nyugdíj előtt, jutalomjáték gyanánt járt.
Ha békeidőben ellenérzéssel viseltettünk a toborzók iránt, mennyire fokozódik ez akkor, amikor tényleg golyók és/vagy drónok repülnek. A kezdeti eufória, amikor még nyalka verbunkot sem kellett táncolni ahhoz, hogy a zászló alá álljanak, gyorsan elszállt.
Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy nyolcvanezren tértek haza harcolni.
És voltak még voltak olyan cikkeink, hogy évek óta élettársi kapcsolatban élő emberek Kijev sáncain mondták ki a boldogító igent, arra az esetre, ha "történne valami". (Vajon mi lehet velük most?)
Ahogy nőtt a háború étvágya, úgy lett szükség egyre több, hadra fogható emberre, a TCK pedig egyre agresszívabb módszerekkel lépett fel a sorozást elkerülni akarókkal szemben. Ezek egy részét a szomszédok, járókelők levideózták, így egy kattintással bárki találhat videókat a menekülők után lövő, vagy a mozgáskorlátozottat saját mankójával ütelegelő toborzókról. (Itt nyissunk egy zárójelet. A katonai szolgálatot megtagadó bűncselekményt követ el. Ez Szlovákiában is így van, a Büntető Törvénykönyv 386. §-a rendelkezik róla. Ennek békeidőben 1-5, válsághelyzetben 5-10 év a büntetési tétele. A toborzóknak tehát a szolgálatmegtagadót bíróság elé kellene vinni, nem pedig a frontra.)
A Sztrana ukrán hírportál a napokban egy árjegyzéket is közölt. A legdrágább tétel a fiktív rokkantsággal külföldre távozás lehetősége, ez 50 ezer dollárba kerül, az egyszerűbb megoldások természetesen olcsóbbak, de ha a 28 ezer hrivnyás átlagfizetéshez mérjük, ami nagyjából 610 euró körül alakul, akkor bizony drága az élet.
Nézzük, hogy alakulnak az egyes tételek:
300–2 000 $: törlés a körözési listáról;
2 500 $: a katonai nyilvántartási adatok akadálytalan frissítése;
3 000 $: egészségügyi állapot miatti törlés a katonai nyilvántartásból;
4 000 $: „mentesség” a behívó alól;
6 000 $: mentesítés a TCK-ben való megjelenési kötelezettség alól;
6 000 $: fiktív munkaviszony létesítése kritikus infrastruktúrához tartozó létesítménynél a védett státusz megszerzése érdekében;
7 000 $: halasztás megszerzése hamisított, gyámságról szóló bírósági végzéssel;
10 000 $: fiktív egészségügyi evakuációs séma külföldre, külföldi rendszámú rohammentővel;
12 000 $: „zöld folyosó” Moldován, Románián, Lengyelországon vagy Magyarországon keresztül;
16 000 $: a Katonai Orvosi Bizottság (VVK) döntésének befolyásolása és a kiutazáshoz szükséges dokumentumcsomag összeállítása;
18 000 $: fiktív diagnózis felállítása;
25 000 $: törlés a nyilvántartásból vagy katonai szolgálatra való alkalmatlanság igazolása;
50 000 $: fiktív rokkantság és külföldre távozás.
A rendszer működése természetesen az egyes ellenőrző hatóságok előtt sem ismeretlen, idén februárban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) 8 illegális menekülési útvonalat számolt fel. 16 szervezőt tartóztattak le, akiknél, mondanom sem kell, találtak készpénzt.
A korrupt TCK-sok és katonaorvosok ellen is több eljárás van folyamatban, ez a cikk 115-ről számol be.
A mozgósítási folyamat során tapasztalt korrupció mélyebb sebet ejt az ország szövetén, mint a külső agresszió, hiszen belülről ássa alá a győzelembe vetett, egyre csekélyebb hitet és a törvény előtti egyenlőség alapelvét. Létrejön egy mély szakadék a tehetősek, akik "megvásárolhatják a szabadságukat", és a szegényebbek között, akikre a védelem teljes terhe hárul. Minden egyes megvesztegetési eset erodálja az állami intézményekbe és a katonai vezetésbe vetett bizalmat.
A TCK-sok sem érezhetik magukat abszolút biztonságban, bár a hátország kényelmében dolgoznak, nem a fronton. Az ukrán parlament, a Verhovna Rada egyik ideiglenes vizsgálóbizottsága javasolta a TCK-k feloszlatását és az ott szolgáló hadra fogható katonákból több mint 10 teljes értékű lövészdandár létrehozását. A katonai vezetés azonban ezt élesen bírálta, mondván, hogy nélkülük a mozgósítás teljesen összeomlana.
A legfontosabb tényező, amelyet a statisztikák gyakran elfednek, a TCK állományának összetétele. A védelmi minisztérium adatai szerint a személyzet több mint fele olyan veterán, aki súlyos sebesülés vagy egészségkárosodás miatt került haza a frontról. Ezek a katonák gyakran kezeletlen poszttraumás stressz zavarral érkeznek egy olyan munkakörnyezetbe, amely szöges ellentétben áll a harctéri bajtársiassággal. A fronton az ellenségkép egyértelmű volt; a TCK-ban viszont saját honfitársaikkal, gyakran könyörgő anyákkal vagy dühös civilekkel kell szembehelyezkedniük.
A toborzótisztek napjaink Ukrajnájában a társadalmi gyűlölet elsődleges célpontjai. A közösségi médiában terjedő videók, az utcai konfrontációk és a lakosság részéről érkező verbális agresszió totális izolációhoz vezet. A tisztek arcát és adatait gyakran közzéteszik, családjukat fenyegetések érik. Nem ritka, hogy a TCK-alkalmazottak saját baráti köre vagy rokonsága is elfordul tőlük a munkájuk morális megítélése miatt.
Ez a fajta kirekesztettség megfosztja a katonát az utolsó támaszától is. Amikor egy veterán úgy érzi, hogy a hazája, amelyért a vérét ontotta, most ellenségként kezeli, a kilátástalanság érzése felerősödik, és az öngyilkosság az egyetlen menekülési útvonalként jelenhet meg.
A mentális terhet súlyosbítja a rendszerszintű nyomás. A parancsnoki állomány felől érkező szigorú mozgósítási kvóták teljesítése sokszor fizikailag és morálisan is lehetetlen küldetés. A tisztességes katonák számára különösen romboló a szervezetben jelen lévő korrupció látványa. Az a tudat, hogy míg ők a népharaggal szembenézve végzik a munkájukat az utcán, egyes feletteseik vagyonokat keresnek a mentességek árusításával, morális vákuumot teremt.
Bár a hivatalos katonai jelentések ritkán beszélnek nyíltan a TCK-n belüli öngyilkossági rátáról, a kiszivárgott esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A katonai pszichológusok szerint a hátországi egységeknél elkövetett öngyilkosságok száma 2025-re kritikus szintet ért el. Az állam válasza, a Düh rehabilitációs program elindítása jelzi a probléma súlyát, de a szakemberek szerint a rendszerszintű stigmatizációt nehéz terápiával ellensúlyozni.
