Az amerikai elnök a merénylet után is bízik a Titkosszolgálatban
Szombaton lövöldözött, hétfőn már meg is ismerhette a vádat Cole Tomas Allen.
Hétfőn vádat emeltek Donald Trump elnök meggyilkolásának kísérlete miatt az ellen a kaliforniai férfi ellen, aki a hatóságok szerint szombaton Washingtonban áttörte a biztonsági kordont, és lövéseket adott le a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, számol be róla a New York Times.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a 31 éves, torrance-i (Kalifornia) illetőségű Cole Tomas Allen azzal a szándékkal érkezett a fővárosba, hogy politikai gyilkosságot kövessen el. A tisztviselők közölték, hogy a férfinál egy ismétlő sörétes puska, egy .38-as kaliberű maroklőfegyver és három kés volt.
Allen rövid időre megjelent a washingtoni szövetségi bíróság előtt, neonkék fogvatartotti ruházatot viselve. Nem tett vallomást bűnösségére vonatkozóan, és valószínűleg határozatlan ideig őrizetben marad. A bíró csütörtökre tűzte ki az ügyben a kényszerintézkedésről szóló meghallgatást.
Todd Blanche amerikai megbízott igazságügyi miniszter elmondta, a bevezetőben említett mellett két további vádpont is van, mégpedig lőfegyver használata erőszakos bűncselekmény elkövetéséhez, valamint fegyver szállítása szövetségi államok határát átlépve.
Hozzátette, hogy az elnök elleni merényletkísérlet önmagában életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtható, a további két vádpontban szereplő bűncselekmények 10 év, illetve 10 évtől életfogytig tartó börtönbüntetéssel járhatnak. Persze, ez még nem minden: Jeanine Pirro, Washington kerületi szövetségi ügyésze közölte, hogy a három vádpontot továbbiak egészíthetik majd ki a nyomozás előrehaladtával.
Az, hogy hogyan tudott egy állig felfegyverzett támadó ilyen közel kerülni a világ egyik legjobban védett állami vezetőjéhez, számos biztonsági kérdést felvet. Kash Patel, az FBI igazgatója a Fox News adásában elmondta, javaslatokat tesz majd a biztonsági intézkedések kialakítása során az esemény ismételt megrendezése előtt. FBI minden erőforrást biztosít, és az előkészítésen együtt dolgozik majd a Fehér Házzal, a belbiztonsági minisztériummal, a Secret Service-szel, valamint Washington főváros rendőrségével. Az amerikai elnök ugyanis jelezte, a biztonsági incidens miatt félbeszakadt díszvacsorát 30 napon belül megismétlik.
Hétfőn korábban a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva Karoline Leavitt sajtótitkár elmondta: Trump továbbra is bízik a Secret Service-ben, és méltatta a "hősies" ügynököt, aki "lövést kapott a mellkasába" szombat este. Az ügynök golyóálló mellényt viselt, így nem sérült meg.
A merényletkísérlet azonban nemzetközi porondon is megingatta az amerikai belbiztonsági erők renoméját. Donald Trump meghívására III. Károly király és felesége, Kamilla négynapos látogatásra utazott az Egyesült Államokba hétfőn. A brit uralkodó hivatalának szóvivője szerint a szombati lövöldözés után számos egyeztetés kezdődött az amerikai és a brit szakszolgálatok között arról, hogy a történtek hogyan befolyásolhatják a koronás fő amerikai útját.