2022. április 12., 12:21

A NATO nem zárkózik el új tagok felvételétől, de sem Svédországot, sem Finnországot nem kényszeríti a belépésre

Svédország és Finnország szuverén döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e a NATO-hoz; a szervezet nem zárkózik el az új tagok felvétele elől - mondta Rob Bauer holland admirális, az észak-atlanti szövetség katonai bizottságának elnöke kedden Szöulban.

NATO, golyók
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com

Bauer újságírók előtt hangsúlyozta: senkit sem kényszerítenek rá, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, vagy hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának.

Szöuli látogatásán Bauer az ukrajnai háborúról, illetve Dél-Korea és a NATO katonai együttműködéséről tárgyalt.

Bauer látogatása egybeesett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök dél-koreai parlamenthez intézett hétfői beszédével, amelyben katonai segítséget, egyebek között páncélozott járműveket és légvédelmi rakétákat kért Szöultól.

A NATO-tisztségviselő elmondta: megvitatta Zelenszkij kérését dél-koreai tisztviselőkkel, de álláspontjuk továbbra is az, hogy egyelőre csak emberélet kioltására közvetlenül nem alkalmas eszközöket szállítanak Ukrajnának. Szöul eddig egyebek között golyóálló sisakokat és orvosi csomagokat küldött az országba.

„Ha Zelenszkij elnök úr kéri ezeket a rendszereket, az azt jelenti, hogy szüksége van rájuk” - hangsúlyozta Bauer, hozzátéve, hogy

a dél-koreai kormányon múlik, akar és tud-e fegyvereket küldeni Ukrajnába.

Hangsúlyozta, hogy minden segítség fontos, a humanitárius segély és az élet kioltására nem alkalmas eszközök is, mert Ukrajna „a létéért küzd”.

Megjegyezte: a NATO nem kéri erre Szöult, hiszen a szövetség sem nyújt közvetlen katonai segítséget, bár egyes tagállamai igen.

A tisztségviselő nem kommentálta azokat az értesüléseket, amelyek szerint az orosz erők vegyi fegyvereket vethettek be Mariupolban.

Ugyanakkor aláhúzta: a NATO elemzése alapján Oroszország a jövőben Kelet-Ukrajnára fogja összpontosítani erőit, miután túl sok fronton indított támadást.

Bauer kiemelte: a NATO és tagjai továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek Ukrajna túlélésének biztosítása érdekében, de nem fognak repülőgépeket küldeni vagy csapatokat telepíteni az országba.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.