A koronavírus-járvány leküzdésének kínai útja lenne a nyerő?
Éppen ma kétéves a koronavírus, hivatalosan 2019. december 1-jén azonosították ugyanis a kínai Wuhan tartományban az első koronavírusos esetet. Azóta sok minden megváltozott. Volt már második, harmadik, sőt van már negyedik hulláma is, megtanultunk az arcunkon maszkkal élni, megtanultuk, hogy időnként lakásunk „biztonságába” zárnak bennünket, és jóval bizalmatlanabbak lettünk egymással szemben is. Bipolárissá vált a világ, vakcinapártiakra és antivaxerekre oszlott, akik közt antagonisztikus az ellentét, s az egymással szembeni gyűlölet, az egymásra mutogatás akkora, hogy az már olykor félelmetes. Nem is tudom, volt-e már ilyen a történelemben, hogy egy vírus ennyire megosztotta a társadalmakat. A politikai nézetek, a világnézet, a vallás az igen, de hogy egy vírus?...
A vírus kirobbanásának helyszínén, Kínában azonban teljesen másképpen gondolkodnak erről az egész helyzetről. A kínai hivatalok hisznek a koronavírus elleni küzdelemben, és csodálkoznak azon, ahogyan a Nyugat a koronavírushoz viszonyul. Ők a saját útjukat járják ebben a küzdelemben, amire a zéró tolerancia a jellemző. Ragaszkodnak ahhoz a drasztikus stratégiához, amellyel megpróbálják még csírájában elfojtani a vírus lokális terjedését, írja a hnonline.sk portál.
S amíg a világ többi része nem túl sikeresen tanulgatja a koronavírussal való együttélést, Kína foggal-körömmel ragaszkodik ehhez az összes vírussal szembeni ádáz küzdelem stratégiájához, kerüljön az bármennyibe is.
És ironikusan szemléli, ahogy a Nyugatot elárasztja az egyik járványhullám a másik után. A kínai erőfeszítések néha egészen hihetetlenek. És drasztikusak, de emiatt egy tekintélyelvű rezsimnek a demokráciákkal szemben aligha kell aggódnia. Gyakran többmilliós városokat zárnak le, másokkal összehasonlíthatatlan mennyiségű tesztelést végeznek. Megpróbálják már rögtön az elején minimálisra csökkenteni a vírus lokális elterjedését. Nyilván ezek az intézkedések drasztikusak, de nagyon hatékonyak is, írja a portál.
S mi tagadás, Kína zéró toleranciája bizonyult a legsikeresebbnek a koronavírus elleni küzdelemben. Amíg Európát elárasztják az újabb és újabb megbetegedések, kórházai pedig sokszor az összeomlás határán vannak, a hatalmas Kínában naponta legfeljebb több tucat új fertőzés jelentkezik. Tegnap például 39 új megbetegedést észleltek.
A Shanghai Huashan Kórház fertőző betegségek osztályának igazgatója szerint ennek a stratégiának köszönhetően képesek lesznek megbirkózni a koronavírus különböző változataival, s nem hiszi, hogy a legújabb omikron változatnak nagy hatása lenne Kínára. Míg más országok a beoltottsági arány növekedésével fokozatosan enyhítették a járványintézkedéseket és megnyitották a határaikat,
Kína a saját útjában hisz, amelyről meggyőződése, hogy az helyes, és nem hajlandó a világ többi részét követni ebben.
A nyár folyamán született kezdeményezések, amelyek szerint enyhíteni kellene már a zéró tolerancián, elsősorban azért, hogy elejét vegyék a gazdasági és társadalmi károknak, tabunak számítanak – legalábbis a közelgő pekingi olimpiáig és talán a kommunista párt kulcsfontosságú 20. kongresszusáig biztosan, bár Kína lakosságának 70 százaléka már teljesen beoltott.
Ezt a stratégiát a pekingi egyetem matematikusainak tanulmánya is alátámasztja, amely arra a következtetésre jutott, hogy ha Kína engedne az eddigi járványpolitikájából, hamarosan a napi 630 ezres új megbetegedéssel járó szintre jutna, ami pusztító hatással lenne az ország nem túl működőképes egészségügyi rendszerére.
A kínai járványügyi szakemberek szerint az ország nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen hibával tönkre tegye az eddigi sikereket. A kínai szakértők szerint Kína azzal, hogy elutasította a rugalmasabb rendszer elfogadását, mint amilyet például az Amerikai Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia választott, 260 millió fertőző megbetegedést és hárommillió halálos esetet akadályozott meg.
Persze, az igazsághoz tartozik az is, hogy Kínában gyakorlatilag nincs is semmilyen oltásellenes mozgalom. Itt-ott van némi zúgolódás, de az emberek inkább csak a szigorú intézkedések vállalkozásukra kifejtett durva hatásai miatt panaszkodnak.
Mindez persze, azzal is magyarázható, hogy a több évtizede tekintélyelvű kormányok által felnevelt kínaiak általában engedelmesebbek a feljebbről jövő parancsokkal szemben, és félnek az esetleges megtorlásoktól is. A hivatalnokokat, beleértve a helyi kommunista tisztviselőket is gyakran megbüntetik vagy elbocsátják, ha járvány tör ki a területükön. Így aztán valójában még a szükségesnél is drasztikusabb intézkedések meghozatalára kényszerülnek. A kínai kommentátorok és kormányzati propagandisták számára pedig Kína „igazsága” a járványhoz való hozzáállásról olyan forrás, amely megerősíti a kínai politikai rendszer felsőbbrendűségét a nyugati demokráciával szemben.
