A gyanúsítottat a helyszín közelében elfogták. Nincs jele annak, hogy több elkövető lett volna, vagy hogy terrorista cselekményről volna szó.
Egy nappal korábban 542 105 930 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 326 015 volt.
A visszahívásokat Zelenszkij már korábban jelezte azokban az esetekben, amikor a nagykövetek nem látják el elég hatékonyan a kötelességeiket.
Károkról vagy áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Oklahoma államban már a megtermékenyítéstől tiltják a terhesség megszakítását, a magánszemélyeknek lehetőségük van feljelenteni azokat, akik segítséget nyújtottak az abortuszon átesett nőknek.
Mit kapnak a lengyelek ennek fejében az ukránoktól?
Ha tagállamok közösen, nagy tételben vásárolnak gázt, talán jobb árat sikerül kialkudniuk.
A jóváhagyott dokumentum szerint a cégeknek magasabb költségekkel kell számolniuk a nagyobb hulladékfeldolgozási és tárolási kapacitás miatt.
Vízmintát vetettek a folyóból és az eredmény 120 nap után is aggasztó.
A szakminisztérium válaszában „inkompetens kijelentéseknek és hazugságoknak” nevezte az EP-képviselő szavait.
A tüntetők sem kímélték a rendfenntartókat.
Az Alkotmánybírósághoz fordul.
Bulgária 2020 óta azon feltételekhez kötötte a vétó visszavonását, hogy Észak-Macedónia elismerje a macedón nyelv bolgár eredetét, valamint alkotmányos kisebbségnek nyilvánítsa a bolgárokat az országban.
Heger meggyőződése, hogy a szlovák háztartások az energiaárak drágulását a megemelt adóbónusznak köszönhetően ki tudják majd gazdálkodni.
Az ukrán hadsereg 174. zászlóalja első századának katonaiánál elszakad a cérna.
Öt nap alatt tíz települést foglaltak el az orosz csapatok a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban.
A gyermekek után járó adóbónusz növelése bevételkiesést jelent az önkormányzatoknak, hiszen a természetes személyek adóját forgatják vissza a településeknek.
Az USA első emberének lépésről lépésre leírják, mit kell tennie.
A megbetegedések növekvő száma mögött a vírus BA.5 variánsa áll, amely fokozatosan kiszorítja az omikront, és veszélyesebb is.
Tegnap 169-en kértek átmeneti menedéket.
Az ukrán erők parancsot kaptak arra, hogy vonuljanak ki az orosz ostrom alatt álló Szeverodoneckből - jelentette be pénteken Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó.
Horvátországban emelkednek az esetszámok, pedig sok szlovák állampolgár oda készül a nyáron.
Több nyugat-európai ország azt fontolgatja, hogy barnaszénen alapuló energiával fogja kompenzálni azt a kiesést, amit az orosz gáz és kőolaj ellen hozott embargó okozhat.
A limitet aszerint határozták meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő.