Röviddel Oroszország ukrajnai offenzívája előtt Peking és Moszkva bejelentette, hogy "korlátok nélküli" partnerségre lépnek egymással.
A japán rendőrség beismerte, hogy tagadhatatlan hiányosságok voltak az Abe Sindzóval kapcsolatos biztonsági intézkedésekben.
Az OĽaNO elnöke szerint Sulík kormánybuktató terve már régen készen áll.
A pápa meg van győződve arról, hogy egy kijevi látogatásnak pozitív hatása lenne.
Mindenképpen ismerkedjenek meg a célország és a tranzitországok járványügyi helyzetével, ehhez alakítsák viselkedésüket a nyaralás idején.
A jelenleg érvényben lévő válogatási feltételeket az érdeklődők mindössze harmada, negyede teljesíti.
Németországban attól tartanak, hogy Oroszország végleg elzárja a gázvezetéket.
A Speciális Büntetőbíróság tavaly nem jogerősen hozott ítéletet Dora Ferenc ügyében.
Szijjártó Péter szerint nem látszik annak a reménye, hogy tartalmi kérdésekkel foglalkozó béketárgyalások kezdődnének.
A szlovákiai laboratóriumokban pénteken 2 001 tesztet értékeltek ki, ebből 910 bizonyult pozitívnak.
A béremelési javaslat ismertetését eredetileg június végére tervezte Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter.
Miközben naponta százával szedi áldozatait a háború, a (természetesen nem létező) háttérhatalom dörzsöli a markát és tömi a zsebét.
A világ legfejlettebb és legnagyobb fejlődő országa alkotta G-20 országcsoport külügyminiszterei nem tudtak pénteken közös álláspont elfoglalni Oroszország ukrajnai háborúja, illetve annak globális hatásai kezelése kapcsán.
Hétévi börtönbüntetésre ítélték pénteken Alekszej Gorinov moszkvai önkormányzati képviselőt, amiért bírálta Ukrajna orosz lerohanását.
Drasztikus spórolásba kezdtek a németek, hogy télen ne kelljen fűtetlen lakásokban senyvedniük.
Szijjártó Péter a nap folyamán találkozott a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatójával, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökével és a Genfi Biztonságpolitikai Központ (GCSP) igazgatójával is.
Csaknem kilenc évig tartó eljárásban nyert pert Horvátországgal szemben a Mol.
A hétvégén kezdődő rendezvényekbe mintegy 600 diák kapcsolódik be.
Ha a kormányfő fenn akarja tartani a négyes koalíciót, a politológus szerint valamilyen módon eleget kell tennie az SaS elvárásának, a liberális párt pedig nem fog elfogadni más megoldást Matovič lemondása helyett.
Zelenszkij bízik benne, hogy Ukrajna újra szabad lesz, hiszen ez az EU érdeke is.
Lavrov pénteken elutasította a találkozón elhangzott, az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyugati bírálatokat.
Aláírta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a parlamenti őrség létrehozásáról szóló törvényt.
Az orosz vezető szerint a Nyugat az Egyesült Államokkal az élen évtizedek óta folyamatosan agresszív volt Oroszországgal szemben.