Nagyon komoly belbiztonsági, szociális ellátórendszerrel kapcsolatos feszültségeket okoznak.
Izrael Irán elleni támadási terveiről szóló titkos információk kiszivárogtatásáért több mint 3 év börtönre ítélték a CIA volt elemzőjét.
A hadsereg újjáépítésének része a védelmi ipar újjáélesztése, a védelmi minisztérium beszerzési folyamatának reformja.
Az ukrán elnök szerint az oroszok felbátorodhatnak.
Már 4341-en jelentkeztek rendőrnek a belügyminisztérium toborzó kampánya keretében, ennyien töltötték ki a tárca honlapján található jelentkezési íveket.
Június 5-én újra büntetőeljárást indított a nyomozó Ján Budaj volt környezetvédelmi miniszter ellen.
Ha júniusban tartanák a választást, azt a PS (23%) nyerné meg a Smer (19,8%) és a Republika (9,4%) előtt.
A Nemzetközi Visegrádi Alap 25. évfordulóját ünnepelték Pozsonyban egy gálaesten, ahol a V4-országok vezetői méltatták az alap szerepét a közép-európai együttműködés előmozdításában.
A 17 éves Zoe is abban az iskolában tanult, ahol tíz emberrel végzett egy egykori diák.
Elon Musk megbánta Donald Trumpnak címzett néhány bejegyzését, mert szerinte túl messzire ment.
A losonci Kármán József Óvodába idén 10 gyermeket vettek fel, ennyi volt ugyanis a szabad férőhely. Az intézmény 37 gyermek számára biztosít férőhelyet, amelyet minden évben teljes mértékben betöltenek.
Aleksandar Vučič szerbiai elnök szerdán regionális csúcstalálkozóra utazott az ukrajnai Odesszába, ez az első alkalom, hogy az államfő 12 éves hivatali időszaka alatt felkeresi az országot.
A Nimbus egy újabb fejezet a pandémia krónikájában, de nem kell, hogy félelem határozza meg a következő hónapokat.
Az Európát célzó szervezett bevándoroltatásnak a kontinens nyugati részén már nem lehet nem látni a következményeit, néhány országban, ott, ahol korábban kezdődött a folyamat, már egyenesen sokkoló változásokról lehet beszélni.
A hatóságok tovább vizsgálják a 21 éves elkövető indítékait.
A vádlott záróbeszédével folytatódott a bazini Speciális Büntetőbíróságon Gál Gábor volt igazságügyi miniszter tárgyalása.
Kijárási tilalmat, illetve vészhelyzetet is elrendeltek helyi idő szerint kedden Los Angeles belvárosában a bevándorlási hatóság illegális bevándorlók elleni intézkedései nyomán kirobbant tüntetések miatt.
Az orosz hadsereg egy rakétát és 85 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradó éjjel.
A Tesla ideiglenes jelleggel június 22-én megteremti az önvezető robottaxis fuvarozás lehetőségét a nagyközönség számára - közölte Elon Musk.
Meg kell erősíteni a matematikaoktatást. Ennek azonban több feltétele is van.
Technikai hiba miatt elhalasztották az Axiom Space Ax-4 misszióját, amely először juttatott volna magyar, indiai és lengyel űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra.
Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett a lengyel-amerikai szoros politikai szövetség erősítéséről.
A rendőrök azt sem zárják ki, hogy egy szélesebb családi háló segíti a bujkáló családot.
Talán a nemzeti kisebbségekre figyelhetnének inkább, ők valóban léteznek.