Dzurinda: "Időnként felnyávogunk. Küzdeni kell"
A volt pártelnök szerint nem tudnak "tükröt tartani" fő riválisuk, a baloldali Robert Fico elé, és nem tudják emlékeztetni őt be nem tartott ígéreteire. Az SDKÚ-DS Központi Tanácsának ülésén Dzurinda azt mondta: fontos, hogy a párt tudja, "első ligás meccset akar-e játszani, vagy járásit". „Miért vagyunk csendben, mikor az amcsik eladják a kassai vasművet? Nem tudunk elbeszélgetni velük? Nem tudjuk megkérdezni Ficotól, hogy hol a megígért biztonság? Egyedül az SaS beszélt erről a parlamentben” – mutatott rá.
Ha a párt az élvonalban akar tevékenykedni, Dzurinda szerint nem hagyhatja hidegen az sem, hogy Fico az egészségbiztosítók összevonására készül, amiért az adófizetők pénzéből busás lelépőt kap a magánbiztosítók mögött álló Penta, valamint Široký és Brhel vállalkozók. A volt pártelnöknek nem tetszik, hogy az SDKÚ-DS csendben maradt. „Időnként felnyávogunk. Küzdeni kell. Vagy csak nézők leszünk?” – szegezte hallgatóságának a kérdést.
Dzurinda úgy véli, Szlovákiába visszatérőben van a meèiarizmus, a korábbitól eltérő arccal. Nehezményezte, hogy a párt nem reagált a Michal Kováè versus Ivan Lexa ügyben hozott döntésre. A bíróság mint ismeretes arra kötelezte a volt államfőt, hogy a fia elrablásáért egykor nyilvánosan felelősségre vont Ivan Lexa volt titkosszolgálati igazgatótól kérjen bocsánatot. „Meddig várunk még, amíg Lexa helyett Kováè kerül börtönbe? Majd akkor leszünk résen? Hát létezik Lexánál undorítóbb jelképe a meèiarizmusnak?” – hangoztatta Dzurinda.
A népi platform memorandumával kapcsolatban is volt néhány keresetlen szava. „Szomorú az a szöveg. Szenvedtem, amikor Radoslav Procházka véleményét olvastam” – mondta elismerve, a kereszténydemokrata képviselő pontosan látja a népi platformmal kapcsolatos helyzetet.
Dzurinda szerint senki nem tartja kézben a jobboldalon a karmesteri pálcát, az a földön hever. „Sulík benyújtotta a híres regisztrált partnerségről szóló törvényjavaslatát, és tíz perccel a szavazás után érkezett meg a tanácsterembe. Ez egy ilyen csodálatos párt. Bugár Béla nem is létezik. Matoviè és Hlina csak kabarét játszik. Lipšic megfeledkezik a Gorilláról, és arról, hogy mit tett. Ehhez jön még a szépfiú Procházka. Ha mi nem szedjük össze a bátorságunkat, csak támolyogni fogunk” – foglalta össze nézetét Mikuláš Dzurinda. Hozzátette: az lesz a jobboldal vezére, akinek nincs szüksége bő programra, de világosan megmondja a polgároknak, hogy egy meèiarizmus elég volt. „Ez a mi esélyünk, hogy felvegyük és felemeljük a karmesteri pálcát - hangoztatta pártja Központi Tanácsa előtt.