POZSONY. Jóváhagyta Szlovákia jövő évi költségvetését szerdai ülésén a szlovák kormány. A dokumentum 2,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol.
Madar. Október első hétvégéjén rendezték meg az I. Madari Bor- és Gasztrokorzót.
POZSONY, MÁRIATÖLGYES. Egy 16 éves fiú hónapokig nem járt iskolába, aminek édesanyja "ihatja meg a levét".
POZSONY. Sulíkék szerint figyel bennünket az állam és ez nagyon nem tetszik a liberálisoknak. A Szabadság és Szolidaritás az Alkotmánybíróságon akarja megtámadni az elektronikus kommunikációról szóló törvényt.
POZSONY. Hivatalos látogatást tesz Szlovákiában 2012. október 9-11. között Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa.
LONDON. A Világ Év Autója címért folyó verseny mellett létezik egy másik választás is, amelyben egy nem túl nőies járgány lett a 2012-es év női autója.
NAGYMEGYER. Az Európai Unió tagországaiban létező közigazgatási autonómiamodellek, valamint a határon átívelő együttműködés formái adják a központi témáit az Önkormányzati Szabadegyetemnek.
POZSONY. A pozsonyi Főrév (Ružinov) városrész Nefelejcs utcájában ma hajnalban tűz ütött ki egy hétemeletes tömbházban. Egy lakó pánikba esett és kiugrott az ötödik emeletről.
POZSONY. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS) és a Most-Híd közös államfőjelöltben gondolkodik. A kereszténydemokraták egykori vezetői tartózkodóbbak ebben a kérdésben.
WASHINGTON. Új fekete lyukat fedezhetett fel a Tejútrendszerben a világegyetem legfényesebb jelenségeinek, a gammakitöréseknek a regisztrálására hivatott amerikai Swift-űrteleszkóp.
Érsekújvár. Közel 200 résztvevő elevenítette fel a törökök elleni harcokat a II. Érsekújvári Várjátékok során.
Serke. A Rima folyó partján található közel 900 lakosú Serkén falumúzeumot avattak.
MELBOURN. A melanómás sejteket elpusztító, vírust utánzó peptidet fejlesztettek ki ausztrál kutatók. Mindez lehetővé teszi olyan krémek kidolgozását, amelyekkel kezelhető a bőrrák halálos formája.
TOKIÓ. Bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe egy japán középiskola. A Mirai-jal a világ legalacsonyabb autóját építették meg.
POZSONY. A Magyar Közösség Pártja csak olyan köztársasági elnökjelöltet támogat a 2014-ben sorra kerülő államfőválasztásokon, aki felvállalja az ún. kisebbségi minimumban megfogalmazott célokat s munkálkodni kíván azok megvalósításán.
POZSONY. Ha Iveta Radièová exkormányfő átértékelné azt a döntését, hogy nem indul a 2014-beli államfőválasztáson, biztosan komoly jelölt lenne - jelentette ki Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ-DS) elnöke.
POZSONY. Azonnal ki kell vonni a forgalomból az Infanrix Hexa elnevezésű oltóanyagot, amellyet 3, 5 és 11 hónapos csecsemőknek fecskendeznek be.
POZSONY. Bár a magyarellenességéről híres Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ereje egyre gyengül, Ján Slota exelnök a háttérből még segítheti a tevékenységét. A pártnak a „kimúlt“ Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomtól (HZDS) eltérően van esélye arra, hogy egyszer majd visszatérjen a parlamentbe.
BRÜSSZEL. Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) képviselője és Monika Flašíková-Beòová, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselője lett a 2009-2012-es időszak két legaktívabb szlovákiai európai parlamenti (EP) képviselője – derült ki a Vox Juventae polgári társulás hétfőn közzétett elemzéséből.
Esztergom. A Tisztességes Munkáért Világnap keretében magyarországi és szlovákiai szakszervezetek közösen tüntettek vasárnap Esztergomban, a Mária Valéria híd közelében.
Fülek. Füleken a Csemadok helyi szervezete és a Koháry Polgári Társulás szervezte ünnepségen pénteken mintegy 200-an gyűltek össze a Hősök terén az 1848-as emlékműnél.
Komárom. Révkomáromban október 6-án koszorúzási ünnepséggel emlékeztek az 1849 es aradi vértanúkra, valamint Lenkey Jánosra és Török Ignácra, a komáromi vár hőseire.
Losonc, Kalonda. Haza, szeretet - Székely-Palóc Összetartozás Ünnepe címmel két napos rendezvényt tartottak a hétvégén.