2012. október 9., 16:22

Szlovákiába látogat az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa

POZSONY. Hivatalos látogatást tesz Szlovákiában 2012. október 9-11. között Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa.

A szlovák kormány és Vollebaek között folyó tárgyalásokon szó esik majd a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos kérdésekről, valamint a nyelvhasználati és állampolgársági jogszabályokról is.

Vollebaek ezekben a napokban találkozik Robert Fico kormányfővel, Miroslav Lajèák külügy-, Róbert Kaliòák belügy-, Marek Maïariè kulturális és Dušan Èaploviè oktatási miniszterrel, valamint A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztossal.

A főbiztos látogatást tesz a nemzetiségileg vegyesen lakott vidéken is. Elbeszélget majd a révkomáromi önkormányzat és a Selye János Egyetem, valamint a Most-Híd, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és némely civil szervezet képviselőivel is.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa három éve annak a véleményének adott hangot, hogy az államnyelvtörvény elfogadásával egyfajta egyensúly borult fel Szlovákiában, és a legfontosabb feladatnak a megbomlott egyensúly helyreállítását jelölte meg. Közleményében alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a nyelvtörvény végrehajtási rendelete ne érintse hátrányosan a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekhez tartozókat. Aláhúzta: mindaddig be kíván kapcsolódni a probléma kezelésébe, amíg minden félnek elfogadható megoldást találnak.

A főbiztos fontosnak nevezte a megfelelő egyensúly biztosítását az államnyelv megerősítése és a kisebbségek nyelvi jogainak megvédelmezése között. Jelezte, ő maga is javaslatot tett olyan intézkedésekre, amelyek az egyensúlyt javíthatják, és lépéseket javasolt arra is, hogy a törvény "arányos és megfelelő módon" legyen végrehajtható. Vollebaek "parancsolónak" nevezte, hogy a következő lépések kidolgozásába a szlovákiai nemzeti kisebbségek képviselőit is vonják be. Kiemelte, maga is részt vesz a végrehajtási iránymutatások megtervezésében.




Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.