POZSONY. Szinte kivétel nélkül nőtt a szlovákiai parlamenti pártok vagyona a tavalyi évben - értesült hétfőn a TASR hírügynökség.
PRÁGA, POZSONY. A rák egyike a legszörnyűbb betegségeknek. A statisztika szerint évente a legtöbb ember ennek a rémes kórnak esik áldozatul. Egyesek azt állítják, ennek nem kellene így lennie, mert van gyógymód a kórra, ám a kórházakban nem alkalmazzák.
Kedden nyitja meg kapuit a Gombaszögi Nyári Tábor. A szervezők utánajártak, ki miért vesz részt a rendezvényen.
Szlovákiában november 9-én tartják a megyei választásokat. Az eddigi információk szerint közel sem lesznek olyan költségesek, mint a legutóbbi parlamenti választások. A pártok akkor közel 10 millió eurót költöttek a kampányra.
POZSONY. Ha a köztársasági elnökválasztás július első dekádjában zajlott volna le Szlovákiában, Robert Fico nyerte volna akkor második fordulóját a szavazatok 43,6 százalékával - derült ki egy friss felmérésből.
Pozsony. Magyar nyelvű óriásplakátokkal hívja fel magára a figyelmet Szlovákia déli régióiban a jövőre esedékes államfőválasztás egyik lehetséges jelöltje Radoslav Procházka.
Rimaszombat. Egyre több az alkoholfüggő fiatal. Míg ez a szenvedély a korábbi évtizedek során a 40-es, 50-es korosztály betegsége volt, ma már gyakran húszéveseknél is komoly tüneteket okoz.
Komárom. Véget ért a 2012/13-as akadémiai év a komáromi Selye János Egyetemen.
Kolozsnéma. 51. alkalommal rendezték meg a Járási Dal- és Táncünnepélyt Kolozsnémán. A rendezvényen 27 község hagyományőrzői és további vendégszereplők gazdagították fellépésükkel a műsort.
POZSONY. Az utcák tele vannak az elnökválasztási kampány független jelöltjeinek óriásplakátjaival, ám az ősszel sorra kerülő megyei választások szele egyelőre nem érzékelhető.
POZSONY. Hatmillió eurót fordít az elkövetkező három évben a vasúti átkelőhelyek korszerűsítésére az állam.
BASKÓC. Egyelőre szabadlábon van az a harminchárom éves baskóci férfi, aki fegyverrel vetett véget apa életének. Tette miatt életfogytiglanra ítélhetik.
POZSONY. Ha a jobboldalnak nem sikerül egyezségre jutnia a közös államfőjelölt személyéről, a Magyar Közösség Pártja kész saját jelöltet indítani - mondta Berényi József pártelnök.
MINNEAPOLIS. Egy friss tanulmány szerint a fiatal anyák általában súlyosabbak, mint gyermektelen kortársaik, több telített zsírt és cukros üdítőitalt fogyasztanak, és nagyobb a teljes kalóriabevitelük.
RÉVKOMÁROM. A harmadik magyar-szlovák miniszterelnöki megbeszélés sem hozott eredményt a kettős állampolgárok ügyében. Az egyik érintett, Fehér István tanár beszélt helyzetéről a Kossuth Rádiónak.
KASSA. Brutális támadásba torkollott egy betörés csütörtökön éjjel a Kassa-vidéki járáshoz tartozó Kecer (Kecerovce) községben.
NAGYMIHÁLY. Rákos megbetegedések tekintetében Zemplén a legkockázatosabb térségek közé tartozik Szlovákiában.
NAGYSZOMBAT. Akciófilmbe illő üldözés színhelye volt a D1-es autópálya. A nagyszombati rendőrök 200 km/órás sebességgel száguldó autótolvaj nyomába eredtek. 15 lövés is eldördült.
PAMPLONA. Négy embert ökleltek fel bikák pénteken, a San Fermín-fesztivál részét képező pamplonai futtatás hatodik napján.
SANGHAJ. Száz megapixel felbontásra képes fényképezőgépet fejlesztettek ki kínai kutatók - jelentette be a Kínai Tudományos Akadémia.
POZSONY. 5,1 százalékos támogatottsággal bejutott volna a parlamentbe a Magyar Közösség Pártja, ha a múlt héten tartják a választásokat – derült ki az MVK közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
ÉRSEKÚJVÁR. A Markíza televízió értesülései szerint az érsekújvári rendőrségen bárki szerezhetett fegyvertartási engedélyt, aki hajlandó volt ezért 100 eurót fizetni.
Salgóbánya. A napokban rockzenétől hangos a határmenti magyarországi kis falu, Salgóbánya, ugyanis 9. alkalommal szerveztek nemzetközi rocktábort a településen.
Párkány. Néhány hete kerékpársáv köti össze Párkányban az egyes városrészeket a korzóval és a városközponttal. A forgalom résztvevői azonban még nem teljesen alkalmazkodtak az új rendhez.