Rendőri korrupció Érsekújvárban – Fegyvertartási engedélyt árultak
A Markíza televízió úgy tudja, három személy áll az ügy mögött: az érsekújvári rendőrség fegyverengedély-ügyi osztályának volt vezetője, egyik beosztottja, valamint egy külső személy, aki az egészet megszervezte.
A televízió szerint a fegyvertartási engedélyért folyamodók kifizették a korábban megbeszélt összeget, majd az előre meghatározott időpontban rendőrökből és egy ügyészből álló bizottság előtt vizsgát tettek. A kérdések azonban már előre ki voltak dolgozva, csak fel kellett olvasniuk a válaszokat.
„Vizsgáljuk az említett bűncselekményt” – közölte Petar Lazarov, a belügyi tára kommunikációs osztályának munkatársa. Belső vizsgálat során derül fény az ügyre, a rendőrök már hosszabb ideje megfigyelés alatt tartották az érintetteket – tette hozzá.
A három személy vélhetően hosszabb ideje folytatta tevékenységét, az egyenruhások nem sejtették, hogy kollégáik figyelik őket. Az ügyletek szervezője állítólag egy párkányi férfi, aki előbb megegyezett az érdeklődőkkel, majd a rendőrökkel is. Az emberek a szükséges okmánybélyegeken kívül 100 eurót fizettek a „szolgáltatásért”.
A rendőrök ellen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt indult eljárás, a civil személyt az ügyletek megszervezésével gyanúsítják – tájékoztatott Lazarov. A Markíza televízió értesülései szerint még mindkét egyenruhás a rendőrségnél dolgozik, de más tisztségben. Renáta Èuháková nyitrai rendőrségi szóvivő elmondta, hogy feletteseik már kezdeményezték a két érintett rendőr elbocsátását.