2013. július 15., 12:32

Mennyibe kerülnek a megyei választások ?

Szlovákiában november 9-én tartják a megyei választásokat. Az eddigi információk szerint közel sem lesznek olyan költségesek, mint a legutóbbi parlamenti választások. A pártok akkor közel 10 millió eurót költöttek a kampányra.
Az őszi megyei választásokra a pártok nem kívánnak nagy összegeket fordítani. A pénzcsomagok nagyságát egyenlőre vonakodnak nyilvánosságra hozni. Arra hivatkoznak, hogy még nem végleges. A Most-Híd bevallása szerint 50 ezer eurót fordít kampánycélokra. Versenytársa – a Magyar Közösség Pártja nagyjából 200 ezer eurót. Az Irány-Smer kb. 260 ezer eurós összeget kíván a választók meggyőzésére fordítani.
Az érvényes törvények szerint az adományokról a pártok nem kötelesek nyilvántartást vezetni. A kiadások elszámolását sem kell bemutatniuk. Önszántukból ezt megtehetik, de törvény nem szabályozza. A megyei választások jelöltjei mindezt összevéve sem vonakodnak felfedni forrásaikat. Mégis felmerül a gyanú, hogy sokkal több pénz jelenik meg a választási kampányban, mint amennyi nyilvánosságra kerül. A szponzorok egy részének ugyanis nem érdeke, hogy megnevezze magát. Szeretnék elkerülni a gyanút, hogy az esetleges későbbi megyei közbeszerzési szerződéseket a választási támogatásokért kapták cserébe. A jövendő megyefőnököknek sem hiányzik a klientelizmus vádja.
Tomáš Koziak politológus szerint a megyei választásokra fordított tényleges összeg nagyságát a jelöltek saját forrásból felhasznált pénzei jelentősen módosítják. A pártok bevallása szerint valamit mindenképpen nyilvánosságra kell hozni, hisz a hétköznapi emberek szempontjából ez úgyis kidobott pénz. „ A pártok kijelentéseinek ellenére is tárgytalan az összegek nagyságáról beszélni, mert a teljes összeget soha nem vallják be” –tette hozzá.
A kampány hivatalosan 17 nappal a választások megkezdése előtt indul és két nappal a választások előtt végződik. 48 órával a választások előtt tilos a kampány bármilyen formája.
Arról, hogy milyen legyen a kampány, többféle elképzelés van. Néhány jelölt úgy gondolja, hogy már a nyári szünetben érdemes azt beindítani. Mások egyáltalán nem kívánnak kampányolni, mint pl. a Smer-Irány besztercebányai jelöltje, Vladimír Maòko. Elmondása szerint a legutóbbi választások idején kampány helyett a zólyomi templom újjáépítését támogatta. Meg is nyerte a választásokat.
Ellenfele, ¼udovít Kaník cca 100 ezer eurót kíván a kampányára fordítani. Az összeg részben saját forrás, részben a párt és a szponzorok támogatásából jön össze. Véleménye szerint nagyon nehéz a jelenleg hivatalban lévő megyefőnökök ellenjelöltjeként indulni a választásokon. Van mit tennie, hogy az emberek felfigyeljenek rá. Már megkezdte kampányát, szorgalmasan látogatja választási körzetét. Óriásplakátjai augusztusban jelennek meg.
A Nyitrai kerületben a megyei képviselő választáson koalícióban indul a Smer-Irány és a KDH-KDM.A kereszténydemokraták ígéretükhöz híven nem állítanak megyefőnök jelöltet és a Smer-Irány hivatalos jelöltjét, Milan Belicát sem támogatják anyagilag- mondta a párt alenöke, Pavol Abrhan.
A legerősebb hatalmi harc a pozsonyi megyefőnöki szék elnyeréséét indul. Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (DKÚ) színeiben megválasztott jelenlegi megyefőnök egyelőre korainak tartja a pénzösszegekről nyilatkozni. Monika Beòová, a Smer-Irány jelöltje a választókkal való találkozókat tartja a legfontosabbnak. A nyáron 580-at kíván megvalósítani. Reklámmal majd szeptemberben foglalkozik – mondja. Kampányát nagyrészt saját forrásból finanszírozza. Pénzügyei az internet segítségével is nyomon követhetők.
Harmadikként a Nova jelöltje, Daniel Krajcer száll ringbe a pozsonyi megyefőnöki székért. Számára a program a legfontosabb. Pénzekkel nem foglakozik, rábízza a pártra.
A Smer-Irány színeiben megválasztott Juraj Blanár jelenlegi zsolnai megyefőnök szerény választási költségvetését saját pénzével egészíti ki. Az összeg nagyságát még nem tudja. Ellenfele a KDH-KDM jelöltje, Miroslav Mikolášik Európa-parlamenti képviselő.

A szlovákiai pártok kampánystratégiája :
Smer –Irány : Valamennyi kerületi szerv 33 ezer euró támogatást kap. Létrehoznak egy központi választási stábot.A kerületi kampány irányítását a kerületi szervek kapják. Számítanak Robert Fico kormányfő aktív részvételével is.
KDH – KDM – Kampányukat a kerületi szervek munkájára alapozzák. Lesz központi támogatás. Az összegekről egyelőre nincs hír. Pavol Abrhan alelnök szerint mihelyt kész a jelöltekkel való megállapodás, a pénz is leosztható.
Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) - Állításuk szerint a kampány-finis időszakát élik. Pénzügyekről még nem áll módjukban beszámolni. Szerén kampányt terveznek.Elképzeléseik középpontjában a választókkal való közvetlen találkozók állnak.
Most-Híd – A kampányköltségekre 50 ezer eurót hagytak jóvá. Az összeg tartalmazza a megyefőnök és a megyei képviselők megválasztására szánt kampánypénzt egyaránt. Magánszemélyektől, cégektől nem terveznek adományt elfogadni. Központi választási stábot hoznak létre Solymos László alelnök vezetésével. A kampányszervezést az iSTEP communication agentúrával együttműködve szervezik.
Szabadság és Szolidaritás (SaS ) - Nem állít megyefőnök-jelölteket. Még nem döntött arról, mennyit fordít a megyei képviselők választására. Ezt azzal indokolják, hogy a megyei választásokra szánt pénzcsomagot Peter Osuský köztársasági elnökjelölt miatt át kell ütemeznie.
Nova – Költségvetésük még nincs, de van választási menedzserük. Reklámügynökségre is igényt tartanak, de még nem választottak.
SMK-MKP – Előzetes választási költségvetésük 200 ezer euró. Egyaránt tartalmazza a megyefőnökök és megyei képviselők kampányárra szánt összeget. Támogatást elfogadnak magánszemélyektől és cégektől is. Eddig egy hivatalos jelöltjük van. A Nagyszombati kerületben Berényi József pártelnök a megyefőnök jelölt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.