Nem fertőződött koronavírussal az a férfi, aki Kínából indulva érkezett Budapestre.
A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara az egyetlen olyan határon túli, magyar nyelven oktató protestáns teológiai intézmény, amely jogosultságot szerzett docensek kinevezésére.
A német hatóságok szerint a gépen utazó 120 személy egyike sem fertőzött koronavírussal.
Az idén lesz tíz éve, hogy Komárom magyarságát egy Cirill-Metód és egy „hajrá, Trianon-szobor” közé szorították. Ezt követően szép lassan szobrokkal népesítették be az Érsekújvár–Párkány–Komárom háromszöget.
Nem helyes a szélsőséges megnyilvánulásokat mellőzni, reagálni kell rájuk.
Az amerikai elnök által bemutatott javaslat nem teremthet igazságos békét - vélik.
A férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban, a koronavírus-járvány kiindulópontjában.
Többen a megaláztatást rótták fel, melyet a pékség alkalmazottaiként el kellett viselniük.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét a bársonyos forradalom szülte. Ekkor ismerték fel pedagógusaink, hogy szervezetbe tömörülve, együtt gondolkodva többre jutnak.
108 embert kellett kilakoltatni.
A baleset körülményeit vizsgálják.
A szenátus 51:49 arányban szavazta le a demokrata szenátorok azon javaslatát, hogy tanúkat hívjanak.
Előzetes vásárlás híján a jogosultságokat a díjköteles úthálózatra hajtva egy órán belül még meg lehet váltani szankciók nélkül.
Mától teljes körűen dolgoznak a felek közötti zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekében.
Boris Johnson: Az Európai Unió fejlődési iránya már nem felelt meg Nagy-Britannia igényeinek.
Az iskola kilenc tanulója utazott a buszon, négyen nem élték túl a balesetet.
Van itt valami Kiska, aki habozás nélkül kimondja, hogy idehozatna több ezer bevándorlót.
Magyarország az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér megteremtésében kifejezetten jó eredményeket ért el az elmúlt években.
Az újabb 46 halálesetből 45-öt a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományból jelentették.
Kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötését is kilátásba helyezte.
A brit ellenőrzésű terület gazdasági jóléte nagyban függ az EU-tól.
Az erőműben már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének a megtisztítása évtizedekig is eltarthat.
"magyar ügyeket mások nem fognak képviselni, magyar érdekekért a magyar kormánynak és a világ magyarságának kell kiállnia, akkor is, ha ez nagyon sok kritikával, meg nem értéssel jár"
Az első járat, amelynek utasait a hatósági döntés értelmében megvizsgálják, az Air China 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező gépe