Ha nem is a templomokban, de vasárnap is lesz szentmise
A Szlovákiában érvényes, egyházi programokat is érintő intézkedések idején, miszerint nem tartanak nyilvános szentmiséket március 23-ig az ország templomaiban, a számos különféle kezdeményezés mellett a szlovák közszolgálati rádió is hozzájárul ahhoz, hogy a hívek legalább élő közvetítésben otthonaikban kísérhessék figyelemmel március 15-én, nagyböjt negyedik vasárnapján a szentmisét.

A rádió vezetősége a szlovák és magyar hívek lelki igényeit is figyelembe véve reggel nyolckor magyar nyelven, kilenc órai kezdettel pedig szlovák nyelven fog római katolikus szertartású szentmiséket közvetíteni élő adásban a pozsonyi papi szeminárium és hittudományi kar Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnájából.
A magyar nyelvű szentmise a Pátria rádión keresztül lesz hallgatható, akár rádiókészülék, akár pedig az internet segítségével (https://patria.rtvs.sk/). A szentmisét Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora fogja celebrálni. A pozsonyi magyar lelkipásztor közösségük honlapján (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/1042-nagybojti-aktualis) felhívta a hívek figyelmét arra, hogy „a misehallgatásra kijelölt idő valóban az ima és elmélyülés ideje legyen a misét hallgatók otthonaiban“.
A rendkívüli helyzetben szorgalmazott vasárnapi misehallgatás lehetősége mellett a közösségi honlapon a további nagyböjti programokat is naprakészen olvashatják az érdeklődők, s nem utolsó sorban a lelkipásztor rendszeres buzdításait is, melyekkel a Szlovákiában érvényben levő óvintézkedések idején is kísérni szeretné a hívek nagyböjti útját.
A vasárnap közvetítendő magyar szentmise előtt már megtalálható lesz a pozsonyi magyar katolikusok honlapján a reggel nyolc órai mise énekrendje és az olvasmányok szövegei is (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek), hogy mind aktívabb részvétellel tudjanak a hívek együtt imádkozni, lélekben közösséget alkotni, a vasárnap megszentelésére törekedni a speciális helyzet közepette is.