Reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn.
A vizsgázók fizikai jelenléte nélkül is megrendezhetik az államvizsgákat.
118 új koronavírus fertőzöttet találtak Magyarországon.
A negyvenöt új pozitív mintával 1244-re nőtt az igazolt fertőzésszám Szlovákiában.
A kormány a legrosszabb forgatókönyvre is felkészül, de reméljük nem fejlődik oda a helyzet, hogy az új intézkedések életbe lépjenek.
Spanyolországban az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 4211-gyel, a halálos áldozatoké 435-tel, míg a gyógyultaké 3401-gyel emelkedett az elmúlt egy napban.
Elemzők szerint az elnöki direktíva - amennyiben sor kerül a gyakorlati alkalmazására - jelentős változást jelentene az amerikai viselkedésben.
A Sme rodina mozgalom mindig betartotta, amit ígért. Ezt Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke jelentette ki szerdán.
Az ellenzéki képviselők hiányolják azokat a kormánytagokat, akik nem vesznek részt a kormányprogram vitjában.
A koronavírus-járvány miatt ebben az évben több mint egymillió euróval csökkennek Fülek bevételei.
Az egyeztetések fő témája a koronavírus-világjárvány miatt Európát sújtó válsághelyzet kezelése volt.
A több mint 5 ezer lakosú, újkeletű város lakosságának nemzetiségi összetétele nem arányos a két intézménybe járó tanulók létszámával.
Az új kormányprogram nagyobb hangsúlyt fektet az Európai Unióra és a V4 megerősítésére.
Az alapiskolás diákok szüleinek 84 százaléka ért egyet azzal, hogy a tanév végén szóbeli értékelést kapjanak a gyerekek.
Temesváron a járványügyi válságbizottság kötelezővé tette a védőmaszkok és kesztyűk viselését.
Erről Milan Majerský, Eperjes megye önkormányzatának elnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járvány miatt az első osztályba történő beíratások során elektronikus formában lehet elküldeni a jelentkezéseket.
A lakók egy része rokonoknál, ismerősöknél húzta meg magát, többeket a közeli sportcentrumokban szállásoltak el. Az evakuálás két helyi idősotthont is érintett.
A Der Spiegel német újságnak adott interjújában Maas azt mondta, hogy a németeknek meg kell fontolniuk, hogy mennyit ér nekik az egészségük.
A kormányfő szerint "bizonyos érdekcsoportok" a koalíció szétverésésre törekszenek.
A kórház épülete elé, a nagy parkolóhoz konténerházat telepítettek, ezekben történik a mintavétel.
A miniszterelnök drukkol Sulíknak, hogy sikeresen rendezze pártja sorait.
A rendelkezésre álló információk alapján az Alkotmánybíróság szerdán 15 órakor dönt az ügyben.
Egy ingyenes őszi közéleti egyetemmé alakítják át a MartFesztet, melynek témái a koronavírus utáni világ, a nemzeti összetartozás éve, a szlovákiai parlamenti választások utáni helyzetkép lesznek.