2020. július 10., 21:10

Az oktatási tárca 242 nyári iskolát támogat

Ahogy arról portálunkon már beszámoltunk, az iskolaügyi minisztérium júniusban pályázatot írt ki nyári iskolák szervezésére, azzal a nem titkolt céllal, hogy a koronavírus-járvány miatt a tudásanyagban keletkezett hiányosságok, legalább nagy vonalakban, pótlásra kerüljenek. A pályázatnak köszönhetően 242 iskola kap támogatást, ahol összesen 8499 gyermek tanulhat augusztus utolsó heteiben. A hangsúly a kreativitáson, a játékosságon, a készségfejlesztésen és az élményszerűségen van.

A tárca sajtóosztályának információja szerint a legnagyobb érdeklődés Eperjes megyében mutatkozott, és összesen 372 600 eurót osztanak szét az iskolák között.

Eperjes megyében 43 iskola és 1484 gyermek élvezheti a nyári iskolát, Pozsonyban viszont csak 12 iskola és 445 gyermek. Ebben a megyében volt a legkisebb érdeklődés a program iránt.

A nyári iskolák augusztus 10-én kezdődnek és 28-án érnek véget, mindig hétfőtől péntekig tartanak.

Önkéntes alapon működnek a gyermekek és pedagógusok számára is.

„Nagyon örülök, hogy elindítottuk ezt a projektet és az iskolák kihasználták. Különösen üdvözlöm, hogy olyan iskolák is éltek vele, ahol hátrányos helyzetű gyermekeket tanítanak, s amelyeknek ezen a módon is szeretnénk segíteni az osztályokba való visszatérést szeptemberben” – mondta Branislav Gröhling oktatási miniszter.

A pályázatokat elbíráló bizottság figyelembe vette, hogy a nyári iskolák kellően fókuszálnak-e az alkotókészség, az olvasási, matematikai, informatikai és természettudományi készségek fejlesztésére, az elemző és kritikus gondolkodásra. Fontos szempont volt az is, hogy a nevelői-oktatói munkát a gyermekek életkorához szabták-e és, hogy biztosítva lesz-e elegendő mozgás.
Megyénként más-más az érdeklődés

A minisztérium portálján lévő adatokból kitűnik, hogy Eperjes megye után a legtöbb támogatást Besztercebánya megye kapja, 38 iskola és 1500 diák, de Zsolna megye 35 iskolája és 1036 tanulója is bekapcsolódik a nyári oktatásba.

Kassa és Nyitra megye iskolái közül egyaránt 33 kap támogatást, amiből 1144, illetve 1038 gyermek okosodhat. Nagyszombat megyéből 25 iskola, Trencsén megyéből 23 iskola pályázott sikerrel és míg az előbbiből 1050 gyermekről, az utóbbiban 791 gyermekről gondoskodnak augusztus utolsó heteiben. A tanulók összesen 19 085 iskolai órán vesznek részt.

Magyar iskoláink egy részében június 30-al csak a tanév ér véget, de sok helyen szerveznek egy-két hetes iskolatáborokat is, hiszen erre igény mutatkozik a szülők és a diákok részéről is.

A dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában, a Felvidék egyik legnagyobb magyar oktatási intézményében, sincs ez másként. Az idén viszont, a minisztériumi projektnek köszönhetően, nem júliusban, hanem augusztusban kerül rá sor.

Ahogy azt portálunknak Masszi János igazgató még a vakáció első napján elmondta, augusztus 10 és 21-e között 3 csoportnyi alsó tagozatos gyermek számára szervezik meg a nyári iskolát, hat pedagógus bevetésével.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.