Kijevben egy vevő robbantással fenyegetőzött, mert maszk viselését kérték tőle
Oroszországban a hónap legalacsonyabb fertőzésnövekményét regisztrálták, míg Ukrajnában újra 500 fölött a fertőzöttek napi száma.
Tekintettel a javuló helyzetre hétfőn, két hónap után, megszűnik a korábban elrendelt szükségállapot.
A koronavírus és annak válsága nem írja át ezt a hegemóniáért folyó küzdelmet, csak új eszközöket, új lehetőségeket nyújt ahhoz a háborúhoz, amit eddig szerencsére még csak gazdasági eszközökkel vívnak.
Tiszteljük elődeink úttörő munkáját, amit a hazai magyar iskolákért, a szlovákiai magyar köznevelésért tettek.
Szerbia kötelezővé teheti a maszk- és kesztyű viselését, Montenegróban megnyíltak a strandok.
Több fajta gyümölcsből is behozatalra szorulunk majd a fagykárok miatt.
A tudományos akadémia virológusai átadták az izolátumot az európai vírusarchívumnak.
Enyhe emelkedés az esetszámban. Igor Matovič szerint az estek többségét a karanténban fedezték fel.
Az Antarktisz maradt az egyetlen kontinens, amely mentes az új koronavírus okozta Covid-19-betegségtől.
Az elhunytak száma 448-ra emelkedett. 1371-en már gyógyultan távoztak a kórházból.
A következő napokban várhatóan valamennyi tartományban enyhítik a beutazási korlátozásokat.
Március 15. óta a 200 ezer párizsi szociális lakásban élők közül 7500 családdal fordult most először elő, hogy nem volt képes kifizetni a bérleti díjat.
Külön összegeket szántak a marihuánát forgalmazó kisvállalkozások megsegítésére, és egyszeri csekkel segítenék az illegális migránsokat is
További vakcinák kifejlesztésén is dolgoznak az országban, várhatóan júniusban kaphatja meg az engedélyt a klinikai tesztelés megkezdésére.
A szombat hajnali határozat értelmében június 3-ától válik teljesen szabaddá a mozgás országon belül is.
Szombati hírfolyamunk - minden egy helyen. Azok a hírek is, amelyek a címlapról kimaradtak
A halálos áldozatok száma 307 696, a gyógyultaké pedig 1 637 068.
A tisztább levegő több - becslésük szerint 12 125 - elhalálozást akadályozott meg, mint a koronavírus-járványban május 4-ig meghaltak - 4633 - száma.
A kórház területére továbbra is csak a kijelölt pontokon keresztül lehet belépni.
Érvényes 2020. május 18. 7.00 órától.
Angela Merkel telefonját az amerikai titkosszolgálat is lehallgatta néhány éve.
Vasárnap inkább ne menjenek arrafelé.