Olaszországba és Spanyolországba most is be tudnak jutni illegális bevándorlók, és ez jó eséllyel a jövőben sem változik.
Nagyon reménykeltő a helyzet a korlátozások jelentős lazítása szempontjából, de a lezárt határok jelentette védőfal kapcsán nagyon óvatosnak kell lennünk - írta Matovič.
A világban 4 716 931-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 315 244, a gyógyultaké pedig 1 734 631.
Az északi Tahár tartományban tálibok támadtak a kormánnyal szövetséges helyi milicistákra. Heten meghaltak közülük, ketten pedig megsebesültek - közölte a rendőrség.
Hétfőtől a kórházi ellátások újraindításának következő üteme is megtörténik.
Az egyik pilóta életét vesztette.
Budapesten is tarthatók vallási szertartások, polgári esküvők és temetések.
A Fehér Ház visszaszólt Barack Obama volt amerikai elnöknek.
Március 10 óta először ismét várja a híveket a Szent Péter-bazilika.
Minden jel arra mutat, a vártnál hamarabb juthatunk el a teljes nyitáshoz.
A szlovákok azonban az ezeréves elnyomás mítoszából és a pánszlávizmus ideáiból táplálkozva lemondanak Magyarország történelméről, amelynek ők is részesei voltak.
Úgy tudni, nem kell karanténba vonulnia azoknak sem, akik határon túl élő közeli családtagjaikról gondoskodnak.
Nem tudni, mikor készül el a törvénymódosítás. A felvidéki magyarokat érintő probléma megoldása pedig még messzebb van.
Új-Zélandnak sikerült feltartóztatni a járvány terjedését még az előtt, hogy az nagy terhet rótt volna az ország egészségügyi ellátására.
Heves szópárbaj a közszolgálati televízió vitaműsorában.
Kedves és támogató üzenetek a magyarság, gyűlölködő kommentek és kioktatás a szlovákok részéről.
Négy-öt, néhol tíz százalékos gazdasági visszaesésre is számítani kell. Turizmus nélkül Horvátország járhat a legrosszabbul.
Úgy fogalmazott, nem hajlik az alelnöki pozíció felé.
Sok, hangzatos címmel és fontos állással rendelkező "úgynevezett felnőtt" kisgyereket emlegetett a Trump-kabinet kapcsán.
Februárban foglalta el állomáshelyét.
Az NGO-k azt mondják a Líbiából induló illegális bevándorlóknak, hogy ha elkapják a koronavírust, akkor Európában jobb kezelésben részesülnek majd.