A női kézilabdacsapat célja két éven belül dobogós helyet szerezni a cseh-szlovák ligában.
Robert Fico uralkodása óta nem láttunk olyat, hogy egy politikus ennyire nekiment volna egy sajtóterméknek. Egészen elképesztő, mennyire szórakoztatóra sikerült ez a sajtótájékoztató. Ajánljuk!
Székelyudvarhelyért Párt lesz az új formáció neve.
A koalíciós képviselők támogatják a kormányfőt és a kormányt.
Az operatőrt gumibottal ütötték meg a karján, a földre taszították, kameráját pedig összetörték.
Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a munkáltatói jogok gyakorlója az Indexben, szerdán felmondott az Index főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak.
Nem lesz könnyű elkapni.
Az Összefogás mozgalom július 30-án Közéleti Pikniket szervez Gombaszögön, melyre a dél-szlovákiai települések magyar polgármesterei és képviselői mellett a hazai intézmények vezetőit hívta meg.
Manipulációjuk alátámasztása érdekében levágták a felvételek azon részét, amelyeken látszik, hogy a radikális baloldaliak betörnek a magánterületre.
Abban is megállapodtak, hogy minél előbb aláírják a két ország közötti közös légtérfelügyeletről szóló megállapodást.
Szerencsére gyéren lakott térségekről van szó.
Volt már korábban is ilyen eset.
A határ menti Friuli-Venezia Giulia tartomány hatóságai az utóbbi két hónap alatt több mint ezer embert tartóztattak fel, akik az olasz-szlovén határövezeten keresztül érkeztek.
Gyorsan eredményt mutató vírusteszteket ígért. Véleménye szerint egyes államokban javulóban van a járványhelyzet, míg bizonyos déli államokban nem így van.
Továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, és továbbra sem tartható 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény.
A nyilvántartott pozitív esetek száma 2058-ra nőtt.
Lees-Galloway: Teljesen nem helyénvaló módon viselkedtem, és ezért nem maradhatok tovább miniszter.
Ha valaki olyan országból érkezik Szlovákiába, amely nem szerepel a listán, házi karanténba kell vonulnia, és koronavírus-tesztnek kell alávetnie magát.
Az elnökválasztásokon a feketék és a spanyol ajkúak mintegy 70 százaléka, az afroamerikaiaknak pedig a 90 százaléka a demokratákra voksol. A fehér szavazók aránya ma 60 százalékra esett vissza.
Az ügyben három nőt vettek őrizetbe, akiket emberkereskedelemmel és kényszermunka alkalmazásával vádolnak. A gyerekeket a helyi gyermekvédelmi hatóságok vették gondozásba.
Az utazás ingyenes.
Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul.