2020. július 22., 18:03

Dunaszerdahely erősödő bástyája a női kézilabdának - Videó

A HC DAC Dunaszerdahely második szezonját kezdi el a cseh-szlovák közös rendezésű MOL extraligában. A csapat komoly fejlesztésekbe kezdett, új vezetőedzővel és több új játékossal kezdte meg a felkészülést az őszi fordulóra. A változásoktól a klub vezetése azt reméli, a csapat már ebben az idényben az első hat helyezés valamelyikét tudja megszerezni a legrangosabb hazai és cseh klubok között, ami újabb impulzusokat adhat az utánpótlás-nevelésnek is. Nézze velünk a beszélgetést!

Videó:  ma7

A Szurkoló stúdiójának vendégei ezúttal Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapat elnöke és Debre Viktor, a csapat új vezetőedzője. Pomichal Krisztián műsorvezető a klub terveiről kérdezte a két szakembert.

A koronavírus-járvány szlovákiai megjelenése komoly csapást mért a sportéletre is, hiszen a ligás küzdelmek egy részét már nem játszották le, a csoportos edzéseket is betiltották, így a sportklubok is nehéz helyzetbe kerültek. A HC DAC elvégeztette a koronavírus-teszteteket a játékosokon, és elkezdték a felkészülést az őszi idényre.

Ilyen hosszú kihagyás után nem könnyű összeszedni a csapatot, újra motiválttá tenni a játékosokat, és erőnlétben a korábbi szintre hozni a lányokat.

A klub az előre menekülést választotta, nem törte meg őket a járvány miatt kialakult helyzet, hanem újragondolták a céljaikat, és a vezetőség új játékosok igazolásával megerősítette a csapatot.

Az extraligás újonc csapat a tavalyi szezont ugyan nem tudta befejezni, de ahhoz már kellő tapasztalatot szerzett, hogy fel tudja mérni a saját erejét és azt is, miben kell még erősítenie.

Az új vezetőedző, Debre Viktor karrierje nagy részében férficsapatokkal dolgozott, saját bevallása szerint már nem is tudna váltani, az elmúlt pár évben annyira megkedvelte a női csapatokkal a munkát, mert szerinte a nők sok esetben harcosabbak és kitartóbbak a férfiaknál.

Nézze velünk a beszélgetést, amelyben sok újdonságra is fény derül a klubról!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.