Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője az elmúlt napokban szokatlanul nagy figyelmet kap saját koalíciós partnereitől.
Ideje megszabadulni attól a téveszmétől, hogy egy magyar anyanyelvű gyereknek jó a szlovák iskolában is.
Ez a műfajilag meghatározhatatlan, valóságshowba oltott, közéletből kerített riportalanyokat felvonultató hibrid "komédia" önmagában nem érdemelné meg, hogy foglalkozzunk vele, az aktuális vendég miatt azonban érdemes.
Az ajánlástól több ország eltér, és az AstraZeneca vakcináját egyelőre csak az idősebbek, általában a hatvan év felettiek immunizálásához használja.
Hat nagy területen jelennek meg nyílt pályázati kiírások a külhoni magyarság támogatására.
Feltétlenül szükséges foglalkozni az összesített halálozási statisztikákkal.
Ausztráliában 700 ezer AstraZeneca-vakcinás oltás után két vérrögösödéses esetet észleltek, de egyik páciens sem halt meg.
A közegészségügyi hivatal kedd reggeli adatai szerint 870 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak 8.275 elvégzett laboratóriumi vizsgálat alapján.
Romániában az utóbbi fél évben két másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben.
Mikuláš Dzurinda egykor szebb napokat látott ex-miniszterelnök is állást foglalt a Matovič budapesti látogatása nyomán fellángolt politikai vitában.
A magyarországi kormányzati portál kedd reggeli tájékoztatása szerint 2837 az új fertőzöttek száma.
Az EU-tagországok kormányait tömörítő tanács hétfőn közölte, hogy 2022. április 13-ig meghosszabbítja az Iránra súlyos emberi jogi jogsértések miatt kirótt korlátozó intézkedéseket.
A modellszámítások alapján december eleje és március vége között a teljes vizsgált népesség körében 10 400 halálesetet sikerült megelőzni a koronavírus elleni oltással.
Néhány hete a spanyol rendőrség buktatott le a francia határ közelében egy egész autóbusznyi, hamisított teszttel utazó román állampolgárt
Korčok ismét elhatárolódott Gyimesi György, az OĽANO parlamenti képviselőjének állításaitól, aki korábban hungarofóbnak titulálta őt és Martin Klus külügyi államtitkárt is.
Szakértők szerint Joe Biden hivatalba lépése óta több olyan kormányzati intézkedés is született, amely arra ösztönözte a közép-amerikai bevándorlókat, hogy elinduljanak az Egyesült Államok felé.
Az EU elítél minden, az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések aláásására irányuló kísérletet.
A lélegeztetőgépek kulcsszerepet töltenek be a legsúlyosabb COVID-pozitív esetek gyógyításában.
Az orosz vakcina és a szlovák politika.
A támadó többször rálőtt egy férfira, aki a helyszínen életét vesztette. Egy nő, aki a kórház biztonsági alkalmazottja, megsebesült, őt kórházba szállították.
Csak kommunikációs harc, miközben hiányoznak az oltások.