Potápi: Másfél milliárd forintos keretösszegben pályázhatnak a külhoni magyar szervezetek
A 2021 a nemzeti újrakezdés éve részeként induló program keretében hat nagy területen jelennek meg nyílt pályázati kiírások a külhoni magyarság támogatására.

Erről Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt keddi sajtótájékoztatóján.
Az államtitkár elmondta, 2011 óta jelentetik meg a pályázati felhívásaikat.
A pályázatok kiírását az elmúlt évben és az idei év első felében is a pandémiás helyzet alakulásához kellett igazítani.
Az elmúlt évek támogatáspolitikájának köszönhetően mára már alig akad olyan település a Kárpát-medencében, amely ne részesült volna a magyar kormány támogatásában.
Az év első felében elsősorban a felújításokat támogatják, a rendezvények támogatása az év második felében valósulhat meg, a járványhelyzet függvényében
- hangsúlyozta Potápi. Az év minden hónapjában tartanak tematikus tájékoztatást, április a tanulás hónapja.
A most meghirdetett pályázati kiírás célja a külhoni magyar közösségek azonosságtudatának megerősítése az oktatás, a kultúra, az egyház, a sport, a közösségek és a diaszpóra támogatása által.
A Nemzeti Újrakezdés Program I. pályázati kiírása a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzésének megvalósítását szeretné ösztönözni az alábbi hat alprogram keretében:
- Oktatási alprogram
- Kulturális alprogram
- Egyházi alprogram
- Sport alprogram
- Ifjúsági, cserkész- és közösségi alprogram
- Diaszpóra alprogram.
A pályázatra olyan civil szervezetek, egyházak jelentkezését várják, melyek alapszabályában felsorolt tevékenységei összhangban vannak a kiírás céljával - emelte ki Potápi.
A pályázat benyújtásának kezdő napja április 15., határideje pedig május 14. 12.00 óra.
A pályázat benyújtása elektronikus formában történik a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer online felületén, de elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapjáról is - tette hozzá Potápi Árpád János.