Ami az oroszellenes szankciók következő csomagját illeti, Blanár nem tudta megmondani, hogy Szlovákia támogatná-e azt.
Erősítsük meg magyarságunkat!
Az ukrán légierő közlése szerint az éjszaka folyamán Oroszország mintegy 190 drónt és öt rakétát indított Ukrajna felé.
Lemondása egyfajta politikai felelősségvállalás a helyi hivatalban májusban feltárt csalás miatt.
Angela Merkel indította el a lavinát, most a németek a többiekre tolnák.
A lemondott cseh igazságügyminiszter számos ügyben lett sáros, miközben más pártok ügyeit sokan szeretnék eltussolni.
A háborúban rendszerint minden fél a másik veszteségeit igyekszik nagyobbnak mutatni.
Washington európai szövetségeseinek kellene fokozottabb mértékben ügyelnie azért, hogy az Egyesült Államok jobban összpontosíthasson az indiai-csendes-óceáni térségre.
Megy is, de marad is.
Azok a bevándorlók, akiknek menedékkérelmét elutasították, és nem hagyják el az országot, legalább két év börtönbüntetésre számíthatnak, amelyet később kitoloncolásra váltanak át.
A Gázai övezet az egyetlen, a világon létező, határozott határokkal rendelkező ország vagy terület, ahol az egész lakosságot éhínség fenyegeti.
Szlovákia lakossága 2025 első negyedévében 6689 fővel csökkent, a születésszám 1299-cel esett vissza, míg a migráció 416 fős növekedést hozott.
A Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetsége támogatja a Booking.com ellen indított európai csoportos pert.
Az elmúlt hetekben egyre több jelentés érkezett a körzeti hadkiegészítő parancsnokságok alkalmazottai ellen elkövetett támadásokról.
Tomáš Drucker szlovák oktatási miniszter amerikai technológiai cégekkel és a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemmel tárgyalt az AI oktatásban való alkalmazásáról.
A helyszínre egy halottkémet küldtek, aki megvizsgálta a nőt és megállapította a halál beálltát.
2025. május 30-án a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében került megrendezésre az Év Vállalkozója Gála.
Mindenki győztes lett!
Míg a német autógyártókat az olcsó kínai verseny vagy az amerikai vámok fenyegetése sújtja, addig a védelmi ipar olyan növekedést tapasztal, amilyet Európa már régóta nem látott.
A megbeszélésen a felek kitértek azokra a kérdésekre is, amelyek az európai uniós jogszabályok nemzeti jogba átültetése során felmerülnek.
Franciaországban július 1-jétől átfogó dohányzási tilalom lép életbe a gyermekek által látogatott nyilvános helyeken.
Lukáš Machala, a kulturális minisztérium kabinetfőnöke rendőri kísérettel szállíttatott el a lőcsei múzeumból egy márványbüsztöt, amelyet a művészettörténet Donatello alkotásának tart.
A mintegy 240 milliós Pakisztán az éghajlatváltozásnak egyik legsúlyosabban kitett ország.
Tárgyalópartnere, Jakov Milatović a megbeszélések után meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-nak nagy lendületre van szüksége a bővítés terén.