2025. május 31., 12:33

Német belügyminiszter: szükség van az elutasított menedékkérőket befogadó harmadik országokra

Szükségünk van olyan harmadik országokra, amelyek készek befogadni azokat a bevándorlókat, akiknek a menedékkérelmét elutasították, ám nem tudnak visszatérni hazájukba - jelentette ki a német belügyminiszter a Welt am Sonntag című német lapnak adott, szombaton közzétett interjújában.

Áttdobnák a sz@rt a kerítésen?
Alexander Dobrindt belügyminiszter
Fotó: TASR

Alexander Dobrindt azt mondta, reméli, az Európai Unió tagországainak sikerül megállapodni arról, hogy ezeket az embereket a hazájukhoz közeli, biztonságos országokba juttassák.

Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy ez a mechanizmus csak akkor működhet, ha teljes egyetértés van róla a tagországok között.

Ezt egyetlen tagállam sem működtetheti önállóan, EU-s szinten kell megtörténnie"

- szögezte le, hozzátéve: "jelenleg már az alapokat készítjük elő".

Dobrindt úgy vélte továbbá, hogy az új német kormány szigorúbb migrációs politikája eredményeket hoz, példaként pedig kiemelte, hogy máris csökkenőben van a határoknál beadott menedékkérelmet száma.

Május 6-i hivatalba lépése után alig néhány órával az új belügyminiszter szigorított a határok ellenőrzésén, a menedékkérők visszafordítását sürgetve, jóllehet az intézkedés nem vonatkozik a terhes nőkre, a gyerekekre vagy más, kiszolgáltatott emberekre.

Az interjú során a miniszter megemlítette az úgynevezett "dominó-effektust" is, rámutatva arra, hogy a Németországgal szomszédos országok - Berlint követve - szintén fokozták a határellenőrzéseket.

A Lengyelország és Svájc részéről érkező bírálatokkal kapcsolatos kérdésre azt felelte, fontos kiemelni azokkal szemben azt is, hogy Varsó és Bern egyébként támogatja az új német migrációs politikát, egyúttal hozzátette, hogy hasonló álláspontot képvisel a berlini intézkedésekkel összefüggésben Franciaország, Dánia, Csehország és Ausztria is.

Mint mondta, ezek az országok mind aggodalommal figyelték, "miként vonzza magához Németország a menekülteket" - amit a tárcavezető az előző német kormány politikájának tulajdonított - és most örülnek annak, hogy az új intézkedések nyomán "csökkent a vonzereje az illegális bevándorlás szempontjából".

Hangsúlyozta azt is, hogy a változásnak köszönhetően enyhül a nyomás a tranzitországokon is.

A német határoknál nincs semmi baj; a cél az volt, hogy ne terheljük túl Németország szomszédait"

- szögezte le Dobrindt, hozzátéve: a szomszédos országoknak is meg kell értenie,

Németország többé nem hajlandó folytatni az utóbbi évek migrációs politikáját".
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.