Nyitra megye két másodrendű útszakasz felújítását készíti elő 8,9 millió euró értékben. A költségek javát uniós támogatásból akarja fedezni a megye, és már jóváhagyta az önrész kifizetését.
A jövő évi lengyelországi parlamenti választás várhatóan nagyon kiélezett lesz, mivel Tusk visszatérése még inkább megosztja majd a lengyel társadalmat.
A Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amely 1996 óta végzi tevékenységét.
Igen! Hogy mennyit kellett erre a szóra várnia a házasodni vágyó pároknak az utóbbi hónapokban, években, és hogy ez miként hatott rájuk, talán az látja leginkább, aki kívülállóként, ám mégis a jegyesek bástyájaként funkcionál.
A szakemberek szerint az oltással szerzett védettség erősebb a betegségen való áteséssel szerzett immunitástól.
Ez a szabálymódosítás csak azok számára érvényes, akiket július 9-e előtt oltottak be.
Az AKO júliusi felmérése alapján a jelenlegi kormány nem őrizné meg többségét, a szlovákiai magyarság pedig érdekképviselet nélkül maradna.
Olaszországban bevezették a Szicíliára és Szardíniára érkező turisták szigorúbb ellenőrzését, mert az idegenforgalom újraindulásával romlottak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos mutatók, és ismét városokat kellett lezárni.
Áder János mély megrendüléssel értesült a számos emberéletet követelő és óriási károkat okozó árvízről, amely Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartományt sújtotta.
A képviselők foglalkozni fognak többek között a COVID igazolványok (ún. GreenPass) alkalmazásáról szóló kormányjavaslattal.
Nem mindenki jogosult az uniós Covid-igazolványra, aki átesett a Covid-19 betegségen.
A közép-európai identitás és a kulturális örökség védelme a témája a V4-es parlamenti elnökök találkozójának, amely ma kezdődött a magyarországi településen.
Potápi Árpád János kiemelte, a nemzetpolitika kulcsfontosságú szereplői a Kárpát-medencei magyar vállalkozók.
Az optimista angolul tanul, pesszimista kínaiul, a realista pedig gyakorolja a kézifegyverek használatát.
Az amerikai vezető úgy vélte, hogy a két ország között megbonthatatlan barátság van, amely részben Merkel erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre.
A hétvégén, július 17-én és 18-án előzetes regisztráció nélkül is fel lehet venni a Covid19 elleni védőoltást Nagyszombat megye oltóközpontjaiban.
Belgium keleti részén kilencre emelkedett csütörtök este a napok óta tartó özönvízszerű esőzések és áradások halálos áldozatainak száma. További négy embert eltűntként tartanak nyilván.
Minden józan ember számára teljesen egyértelmű, hogy egy magyar pártban, egy javarészt etnikai alapon szerveződő pártban a magyar nyelv kell legyen a tárgyalás nyelve.
Kevesebb mint száz beteg szorul kórházi ápolásra.
A magyar kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre
Ausztrál kutatók megtalálták a módját annak, hogyan lehet megakadályozni a koronavírus szaporodását a megtámadott emberi sejtekben.
Kórházban 86 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.
Horvátország csütörtöktől július 31-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet aktuális előrejelzése szerint Kelet-Szlovákiában péntek estig marad érvényben a viharriasztás.