Kórházban 76 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
Pozsonyban aluljárókat öntött el az áradó Duna, hétfőn reggel hatkor a folyó vízállása elérte a 696, nyolc órakor pedig a 700 centimétert is.
A múlt héten kiadott, friss COVID-automata értelmében hétfőtől az ország összes járása zöld fázisba került. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az összes járványügyi korlátozás megszűnt volna.
Tűz ütött ki vasárnap este a szicíliai Pozzallo városának menekültügyi központjában, mert egyes migránsok matracokat és más éghető berendezési tárgyakat felgyújtottak.
Hétfő reggel hat órától némileg enyhébb feltételek mellett léphetik át az országhatárt azok, akik már megkapták a koronavírus-vakcina első adagját.
A szóvivő elmondta, hogy vasárnap 175 tűzoltói beavatkozásra volt szükség.
"Ha most nem nyitunk, azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy nyitunk-e valaha is. Most jött el a megfelelő pillanat" - fogalmazott a brit kormányfő.
Átadták a fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnyát.
Ha valaki a külföldről való hazatérése után légzőszervi megbetegedések tüneteit észleli magán, telefonon azonnal fel kell vennie a kapcsolatot a háziorvosával.
A legtöbb folyó vízszintje stagnált vagy apadni kezdett a hét végére a szerdán kezdődött heves esőzek után Belgiumban és Hollandiában;
Romániában március óta először ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapta, és tünetei nagyon enyhék.
A szakemberek a rendőrség segítségét kérik, hogy fékezzék meg az agresszív megnyilvánulásokat.
Másodfokú riasztást adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet Délnyugat-Szlovákiában.
A kijárási tilalom és a zenei tilalom július 26-án, hétfőn ér véget, hacsak a kormány nem dönt azok meghosszabbításáról.
Magyarország - Európában elsőként - lehetővé tesszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon.
Vietnam teljes déli része kéthetes vesztegzár alá kerül helyi idő szerint vasárnap éjféltől, miután a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a térségben harmadik egymást követő nap haladta meg a háromezret.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, a folyamatosan megdőlő beruházási rekordokkal párhuzamosan létrejöttek és megerősödtek azok a nagy magyar vállalatok is.
A vihar fákat csavart ki, a víz az utcákon hömpölygött, betört a pincékbe, mélygarázsokba, az óvárosban nem lehet közlekedni.
A Duna vítszintje az esti órákban Pozsonynál elérheti az 1. fokú árvízvédelmi készültség szintjét, a 650 centiméteres magasságot is.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint intenzív viharok várhatok a mai nap folyamán is országszerte, amelyeket heves esőzések is kísérhetnek.
Az offenzíva megtorlás volt azért, mert leállt a lélegeztetőgép négy koronavírusos betegnél, aki ezt követően meghalt.