Halottjai is vannak a kazah robbanóanyag-raktárban történt tűzvésznek
Öt ember halt meg és mintegy kilencven megsérült a kazahsztáni lőszerraktárban csütörtök este történt tűzben és robbanásokban - közölték pénteken orosz hírügynökségek.
A korábbi hírek hatvannál több sérültről szóltak, halálos áldozatokról nem.
Az Interfax szerint mind az öt halott katona, aki tűzoltásban segédkezett, amikor a robbanások történtek. Nyolcvannyolc ember szorult orvosi segítségre, 28-at kórházban ápolnak, hatuk állapota súlyos.
A raktár egy főútvonal közelében van, amely a dél-kazahsztáni Taraz városát köti össze az ország legnagyobb városával, Almatival.
A lángok elfojtásához lánctalpas tűzoltóautókat vetettek be. A tűzoltók segítségére a helyi katasztrófavédelmi erők egységeit is bevonták. A hatóságok lezárták a forgalom elől a térségbe vezető főutat és vasútvonalat, és megkezdték az alig egy kilométerre lévő, 250 lakosú Kajnar település evakuálását. Kiürítették emellett Bazarbaj, Us-Bulak és Zsanaturmisz településeket is.
A katonai körletben szolgáló a hadköteleseket a megye más katonai egységeihez menekítették.
Nurlan Jermekbajev kazah védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy kész lemondani a történtek miatt, de a minisztérium szerint egyelőre a robbanások következményeinek felszámolása a fontos a számára.