Uniós kisokos: Az egyetlen közvetlenül választott uniós intézmény
Sorozatunk következő részében az Európai Parlamentet és annak működését szeretnék egy kicsit közelebb hozni Önökhöz. Az Európai Parlament az Európai Unió jogalkotó testülete. Ez az egyetlen olyan európai intézmény az unióban, amelynek tagjait – a EP-képviselőket – közvetlenül választják meg az uniós választópolgárok.
Az Európai Parlament 1952-ben alakult, amikor az uniót még nem Európai Uniónak hívták, csupán öt nyugat-európai ország gazdasági szövetsége volt. Az Európai Parlamentnek ekkor még száznál kevesebb tagja volt, de nem az állampolgárok, hanem politikusok választották meg azokat, és csak tanácsadói jogkörük volt. Jelenlegi nevét 1962-ben kapta, az első közvetlen európai parlamenti választásra pedig 1979-ben került sor.
Az Európai Parlament az uniós tagországok polgárait képviseli. Az egyik legfontosabb jogköre az Európai Bizottság – egyfajta európai kormány – kinevezése, amelynek tagjai rendszerint a két legnagyobb parlamenti frakció – az Európai Néppárt (EPP) és a szocialisták (S&D) – között oszlanak meg.
Az Európai Parlament – az Európai Unió Tanácsával közösen – jogszabályi döntéseket is hoz, és módosítja a formálisan neki alárendelt Európai Bizottság javaslatait is.
Munkája nagy részét a bizottságokban végzi, ahol gyakran évekig is tárgyalnak egy-egy javaslatot. Végül valamilyen kompromisszum mindig születik, de ez a hosszú folyamat nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sokan rugalmatlannak tartják az Európai Parlamentet.
Ezenkívül felügyeleti és költségvetési hatáskörrel is rendelkezik a parlament. Olyan közvetlenül választott transznacionális uniós intézmény, amelynek székhelye Brüsszel (Belgium), Strasbourg (Franciaország) és Luxembourg (Luxemburg). Az Európai Parlament kapcsolattartó irodákat is működtet az uniós tagállamok fővárosaiban.
Az EP jelenlegi elnöke a máltai Roberta Metsola, akit 2022 januárjában választották meg, ő a harmadik nő az Európai Parlament élén.
(A holokauszt-túlélő francia Simone Veil, majd a szintén francia Nicole Fontaine után. Egyébként Simone Veil – nőként – 1979-ben lett az Európai Parlament első megválasztott elnöke.) Az Európai Parlament elnöke vezeti a Parlament üléseit – csakúgy, mint a nemzeti parlamentekben –, és kifelé képviseli az intézményt. Az elnököt és az alelnököket mindig két és fél évre választják a képviselők.
Bár a parlamenti képviselőket országonként választják meg, a parlamentben nemzetközi képviselőcsoportokban foglalnak helyet. Az egyes tagállamok meghatározott számú mandátummal rendelkeznek.
Az idei EP-választáson Szlovákia 1 képviselővel többet választhat, mivel az EP-képviselők száma a következő választási időszakban 705-ről 720-ra nő.
2023 júniusában ugyanis, egy évvel a tervezett európai parlamenti választások előtt, az EP-képviselők javaslatot tettek arra, miképpen osszák ki a mandátumokat a tagállamok számára a következő parlamenti ciklusra, ennek értelmében növekszik a parlamenti képviselők száma. Az Európai Parlament képviselőinek teljes száma nem haladhatja meg a 750 plusz 1 főt (a parlament elnöke).
Minden tagállam legalább hat európai parlamenti képviselőre jogosult.
A rendszer a kis országokat részesíti előnyben, amelyeknek nagyobb az egy lakosságra jutó mandátumszámuk.
Például a legnépesebb Németországnak mindössze 96 képviselője van (ez egyébként egy ország maximális képviselőszáma). Ha csak a lakosok számát vennék alapul, körülbelül kétszer annyi képviselője lenne. A képviselők száma egyébként az Európai Unió megalakulásától fokozatosan növekszik. Ez a folyamat csak a Brexittel szakadt meg – az Egyesült Királyság kilépésével 2020-ban 751-ről 705-re csökkent az EP-képviselők száma.
Az EP-képviselők a tagállamok kormányainak képviselőivel együtt formálják tehát az új törvényeket és hoznak ezekkel kapcsolatban döntéseket. Ezek az élet minden területére hatással vannak, sokszor az uniós polgárok mindennapos életét is befolyásolják, a gazdaság támogatásától és a szegénység elleni küzdelmen át a klímaváltozásig vagy a biztonságig, de védik az Európai Unió értékeit: az emberi jogok tiszteletben tartását, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget és a jogállamiságot is.
Klenovics Gábor hosszú évekig volt képviselői asszisztens az Európai Parlamentben, most a Magyar Szövetség egyik EP-képviselőjelöltje a listán. Szerinte az Európai Unió jogalkotási folyamata eltér a szlovákiai vagy akár magyarországi rendszertől.
– mondta a képviselőjelölt.
Hozzátette, az Unió különféle jogalkotási eljárások keretében fogadja el a jogszabályokat. Az esetek többségében azonban a rendes jogalkotási eljárást alkalmazza, amelyben az Európai Parlament és a Tanács közösen fogadják el az uniós jogszabályt. Ezenkívül léteznek még különleges jogalkotási eljárások, ám azok használata csak ritka esetekben jellemző.
Az európai parlamenti képviselők előbb az illetékes szakbizottságokban egyeztetnek a javaslatról, illetve módosíthatnak a jogszabályjavaslat szövegén. Ezek után a szakbizottságban módosított és megszavazott javaslat a plenáris ülés elé kerül, tehát az összes tagállamban megválasztott összes EP-képviselő elé” – ecsetelte a jogalkotási folyamatot Klenovics Gábor. Mindeközben a Tanácsban is hasonlóképpen lezajlik ez a folyamat. Amennyiben a két intézmény megállapodásra jut a módosításokat illetően, akkor elfogadják a jogszabályt az első olvasatban, mondta.
Megtudtuk azt is a képviselőjelölttől, hogy
amennyiben a Parlament vagy a Tanács nem ért egyet a másik intézmény által javasolt módosítókkal, akkor ún. második olvasatba kerül a jogszabály-tervezet és a folyamat kezdődik elölről.
Ha a második olvasatban sem születik megállapodás a módosításokat illetően, úgy a javaslat az egyeztetőbizottság elé kerül (amit brüsszeli szakzsargonnal trialógusnak neveznek). Ebben egyenlő arányban vesznek részt a Parlament és a Tanács képviselői, de jelen vannak benne a Bizottság képviselői is, hogy felügyeljék a folyamatot.
Amennyiben az egyeztetőbizottság megállapodásra jut, úgy a kitárgyalt tervezet visszakerül a Parlament és a Tanács elé egy formális jóváhagyásra, a harmadik olvasatra. Ritkán, de előfordul az is, hogy az intézmények nem tudnak megegyezni, ilyen esetben nem születik jogszabály” – tette hozzá Klenovics Gábor.
Fontos tudni azt is, hogy a Bizottság nemcsak az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak küldi meg véleményezésre a törvényjavaslatát, hanem egy időben ezzel a nemzeti parlamenteknek is elküldi azt.
„Bár a legelején azt mondtuk, hogy javaslattevő hatásköre kizárólag a Bizottságnak van, de az EP eljárási szabályzata ismeri a saját kezdeményezésű jelentés intézményét. Ez lehetőséget ad az EP képviselőknek – amennyiben az Elnökök Értekezlete és az adott szakbizottság többsége is egyetért ezzel – hogy a beterjesztő képviselő a saját régiója számára fontos témával is foglalkozhasson. Azonban a saját kezdeményezésű jelentés benyújtása egy igen összetett folyamat és még annak Parlament általi megszavazása sem jelenti azt, hogy a folyamat végén jogszabály születik az adott témában” – mondta el Klenovics Gábor.
A lisszaboni szerződés egy újfajta kezdeményező jogot is bevezetett az EU jogrendjébe, az európai polgári kezdeményezés intézményét.
Ez lehetővé teszi, hogy az európai polgárok közvetlenül is beleszólhassanak az EU ügyeibe. „Ehhez azonban az kell, hogy legalább egymillió polgár az EU legalább 7 különböző tagállamából támogassa azt, miközben az egyes országokban is el kell érni az adott minimum aláírást. Sajnos ezzel kapcsolatban pont a „Minority Safe Pack” kezdeményezés példáján látjuk, annak ellenére, hogy sikerült minden kritériumnak megfelelni, az Európai Bizottság mégsem foglalkozott a témával, és a mai napig nem állt elő a nemzeti közösségek jogaival foglalkozó jogszabály-javaslattal” – fűzte még hozzá Klenovics Gábor.
