Pomichal István: Elment az energia az ideológiai harcokra
Az etnikai alapú politizálás lehetőségeit kutató sorozatunkban most azokat a polgármestereket kérdeztük meg, akik a saját községük-városuk irányításán túl az országos politika iránti érdeklődésüket is már többször kinyilvánították. Arra kértük az egyes településvezetőket, hogy saját tapasztalatuk, meglátásaik alapján foglalják össze, miben látják az etnikai politizálás megújulásának lehetőségét. Ezúttal Pomichal Istvánt, Fél község polgármesterét kérdeztük.

„A választási kudarcok okát én abban látom, hogy megváltozott a politikai és világgazdasági klíma, a környező államokkal való viszony és a Visegrádi Négyek viszonya is.
– véli a féli polgármester, aki egykor Pozsony megyei képviselő is volt.
Szerinte a pártegyesítés folyamata sem úgy ment végbe, ahogy az kívánatos lett volna, mert az ideológiai nézetek, a pluralizmus árkokat ástak az emberek közé. Ezt a választó úgy értelmezte, hogy nincs meg a párton belül az őszinte egység. Nagy volt a tanácstalanság, mert nem tudták, hogy a szívükre hallgassanak-e, vagy inkább más döntést hozzanak-e.
„A kiutat én abban látom, hogy ezek az ideológiai árkok, amelyek közöttünk vannak, a gazdasági fellendülést kell, hogy szolgálják, ami az életszínvonal javulásával jár. A személyeskedő politikát el kell felejteni és szakmai síkra kell vinni a döntéseket.
Hibának tartom azt is, hogy az alapszervezetek ki lettek hagyva a döntéshozatalból, sok helyütt megszűntek működni. Nem az volt a cél, hogy erősítsük a pártot, hanem az, hogy az MKP-t gyöngítsük és emberileg ellehetetlenítsük” – fűzi hozzá.
Pomichal István szerint egy szervezetet, vállalatot sosem szabad gyengíteni, mindig bővíteni kell, mert az előbb vagy utóbb prosperitáshoz vezet.
Aki csatlakozni, dolgozni akar, annak lehetőséget kell erre adni, mert két ügyes emberből az egyiket nem szabad elküldeni „helyhiány” miatt, sőt még jobb, ha egy harmadik is képbe kerül. Az önös érdekeket is félre kell tenni. A politikában a pénz csak eszköz lehet, nem lehet cél.