2024. november 27., 14:56

Kényszer hatása alatt

November elején tartotta a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet a címben jelzett könyv bemutatóját, amely inkább már afféle szimbolikus útrabocsátása volt a munkának, hiszen – az alcíme szerint a (cseh)szlovákiai magyarság történetét a népszámlálási, politikai választási és iskolaügyi számok tükrében az 1919–2024-es időszakban bemutató kötet – már korábban hozzáférhetővé vált a téma iránt érdeklődő közönségnek. 

Kényszer hatása alatt - könyv
Gyurovszky László, Baki Attila és Simon Attila a könyv bemutatóján
Fotó: Somogyi Szilárd

A kötetet kiadó Fórum Intézet nevében annak igazgatója, Simon Attila elmondta, hogy a Baki Attila–Gyurovszky László szerzőpáros által elvégzett munka átfogó adatbázisgyűjtésből és adatbázis-összeállításból állt, mely során szinte az összes létező választási, népszámlálási, iskolai beíratási eredményt számba vettek; s ennek megfelelően létrejött három óriási digitális Excel-adatbázis, amely ebben a formájában nem alkalmas arra, hogy klasszikus könyvként adják ki. Így tehát a végül megjelent mű elsősorban az adatbázisokra épülő elemzéseket, illetve a legfőbb következtetéseket tartalmazza, azaz, hogy mi olvasható ki ezekből az adatbázisokból. 

Több is van benne

Az elemzésekből további következtetések is levonhatók, amelyek megjelentetésének csak a könyv terjedelmi lehetőségei szabtak határt.

Simon Attila reményét fejezte ki, hogy a 2025-ös év folyamán a Fórum Intézet honlapjára felkerülnek az említett adatbázisok, s így ezek szabadon tanulmányozhatók lesznek a nagyközönség számára is, azaz akár települési szintre vetítve megnézhetik az egyes választási, népszámlálási és beiratkozási eredményeket.

Kijelenthető tehát, hogy a most bemutatott könyv egy le nem zárt, be nem fejezett munka egyik állomása; egy olyan munkáé, amely gyakorlati értelemben soha nem zárható le, hiszen az aktuálisan következő választások, népszámlálások és iskolaügyi adatok mindig biztosítanak feldolgozásra érdemes alapanyagot.

Kényszer hatása alatt - könyv
A bemutatásra került munka
Fotó:  Somogyi Szilárd

Gyurovszky László elmondta, hogy a tanulmánykötet elkészítésének fő mozgatórugója az volt, hogy elsősorban a szlovákiai magyar politikum számára készült elemzéseknek egy tartósabb, gyűjteményes formáját biztosítsák, amelyet a tartalmi vonatkozások mellett az adatbázisok összegyűjtésébe és feldolgozásába fektetett sok munka is indokolttá tesz. Gyurovszky mindjárt hozzá is tette, egyelőre nem igazán tapasztalják, hogy elemzésük a közéleti szereplők számára is érdekes lenne… 

Az elemzésekből világosan látszik a (cseh)szlovákiai magyarok politikai irányultsága, rétegezettsége, az egyes pártok sikeressége és sikertelensége. Az egy évszázados ív három párhuzamos – népszámlálási, választási és iskolaügyi – szála látszólag önálló vonalat képez, ám ezek a témák szorosan összefüggenek”

– mondta a szerző hozzáfűzve, hogy a (cseh)szlovákiai magyar közösség számára az 1919-től megközelítőleg 1997–1998-ig terjedő időszak meglehetősen ellenséges közeget mutat. Különbség csak az ellenségesség mértékében volt, amelynek csúcspontját a kitelepítésekre, vagyonelkobzásokra (1945 és 1948 között) helyezi.

1990 és 1998 között jött el az az időszak, amikorra az itteni magyarságot képviselő pártok elérték a kisebbségekkel kapcsolatos semlegesebb megközelítést, így elmondható, hogy az elmúlt mintegy 25 évben már nagyon kevés magyarok elleni politikai-társadalmi intézkedés történt. 

Gyurovszky László a semlegesség fogalmát használja, s erre egy példát is mondott: míg 1919-ben petíciókkal kellett elérni egy önálló magyar iskola megnyitását, mára ez az önkormányzatok lehetősége, s ahol a magyarság van többségben, ott minden gond nélkül sor kerülhet iskolanyitásra, tehát az állami befolyásolás lehetősége nagyon kis mértékű. Ugyanilyen szabadság és akadálymentesség tapasztalható a kultúrában vagy a Magyarországra utazásban, a kapcsolattartásban is. 

A jelzett egy évszázados szakasz legszabadabb részét éljük

– mondta Gyurovszky, de nyomban hozzátette, nem lehet teljes mértékben élni a lehetőségekkel, mert a magyarságnak hiányzik a politikai képviselete. Kiemelte, könyvük éppen ahhoz nyújt támpontokat, hogy milyen rétegeket is kell megszólítaniuk azoknak, akik szeretnék megszerezni az itteni magyarság túlnyomó többségének a támogatását.

– A szlovákiai magyarság szerkezete is rétegezett, erről szólnak ezek a tanulmányok – sommázta Gyurovszky, s megismételte, hogy a több mint száz évet felölelő adatbázis mások számára is kutathatóvá válik, első részleteiben akár már az idén is. 

Kiolvasható intő jelek

A kötet másik szerzője, Baki Attila fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem „megmondóemberek”, azaz nem akarják megmondani, hogy az egyes eseményekről miképpen kellene gondolkodni, azt viszont fontosnak tartja leszögezni, hogy azok az intő jelek, amelyek a mostani helyzethez elvezettek, kiolvashatók a kötetből. 

A kutatómunkával kapcsolatban Baki Attila elmondta, hogy négy és fél éven keresztül dolgoztak a három ország intézményeiben végzett kutatásokat is beleértve, hiszen Szlovákián kívül Magyarországon és Csehországban is kutatták az adatokat.

Ennek a fokozatosan a világhálón is elérhető eredményei 538 dél-szlovákiai, magyar vonatkozású település kontinuális adatait jelenti. Egyes esetben ezek az eredmények újdonságot is jelentenek, hiszen például az 1925-ös választások eredményeit települési szinten eddig még nem kutatta senki sem. 

A másik nagyon fontos eredménynek Baki Attila az iskolai adatokat tartja, amelyek további kutatások kiindulási pontja lehet, de ilyen mélységben még ezeket senki sem tette közzé. Ez azt is jelenti, hogy egy bő százéves skálát állítottak fel arról, hogy 1920-tól 2023-ig országosan hogyan alakult a magyar alapiskolai tanulók száma, s ezzel párhuzamosan megtalálható a szlovák alapiskolai tanulók száma is, s hogy a kép még további aspektusokkal is bővüljön, az 1960-as évektől kezdődően járási adatokat is közzétettek. 

Ez egy teljesen újszerű kutatás, nem találkoztunk egyetlen, ezzel kapcsolatos irodalommal sem. Van hol és van mit kutatni, s ehhez a munkánk megfelelő kiindulási alapot biztosíthat. Olyan reakciókkal is találkoztunk, hogy hol voltunk eddig, miért nem kutatta még senki ezeket az adatokat

– mondta a szerző hozzáfűzve, ha valaki a felszínnél egy kicsivel mélyebbre akar ásni, akkor bőven talál kutatni való anyagot, akár történeti, politikaelméleti vagy szociológiai szempontból is.      

A könyv fülszövege szerint a munka olyan időszakban íródott, amikor a szlovákiai magyar politika, sokak véleménye szerint, válaszúthoz érkezett. A szerzőpáros nem rejti véka alá (néha sarkos) véleményét a kialakult helyzetről és a lehetséges kiutakról. Helyzetértékelésük és javaslataik rengeteg számadatra támaszkodnak, amelyeknek köszönhetően az olvasó akkor is haszonnal forgathatja a kiadványt, ha netán nem tud azonosulni a szerzők következtetéseivel. 

A könyv terjedelme mintegy 350 oldal, ára pedig 15 euró.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/47. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.