2024. november 21., 12:20

Valakit sikerült becsatornázni, a jog és a gumibot viszonya és a korlátlan nyelvhasználat – megjelent a MAGYAR7 47. száma.

Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. 

Címlap Magyar7 47.
Fotó: ma7

A közelmúlt egyik legbombasztikusabb, a Holdról is látható eseménye az volt, hogy Tomáš Taraba, a Szlovák Nemzeti Párt minisztere, a kormány alelnöke becsatornázta Gyimesi Györgyöt. Ezentúl ő fogja koordinálni a felvidéki szenny- és ivóvízzel történő gazdálkodást, írja lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly a Becsatornázás című vezércikkében. Most már meg leszünk mentve híveim, lelkendezett a királycsinálta portál, hiszen most már be lesz csatornázva az összes felvidéki magyar exkrementum, hála a népek barátságának… De akkor mit keres Gyimesi a Magyar Szövetségben?

Vasárnap a rendszerváltás évfordulójára emlékeztünk. Az egypártrendszer megdöntésébe torkolló eseménysorozatot a békés prágai demonstrálók elleni brutális rendőri beavatkozás vezette be. Azóta életünk sok területen megváltozott, de úgy látszik, a rendőri brutalitás bizonyos formái velünk maradtak. 2024-ban egy rendőr halálra vert egy őrizetest. Hogy történhetett ez meg? Kocur László: Gumibotok egykor és ma.

Gumibotok egykor és ma

A németeknek most fel van adva a lecke. Megmutathatják igazi valójukat, írja Lesz-e újra normális Németország? című külpolitikai jegyzetében N. Gyurkovits Róza. A normalitásukat mutathatnák meg, hiszen lenne miért és kiért. Egy évtizede képtelenek a kormányaik megoldani az illegális migráció ügyét, így most már nem csupán felpántlikázott (kikiáltott) antiszemitáik vannak, hanem valódiak is, úgyhogy a különbség a napnál világosabb és talán nem csak „keleti” fényben látható.

Ellene vagyunk a nyelvhasználati jogok korlátozásának, mondja nagyinterjúnkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mi a magyar kormány álláspontja a nyelvtörvény módosításával kapcsolatban? Milyennek látja a Magyar Szövetség helyzetét? Mi lesz a visegrádi együttműködéssel, és hogyan erősítheti a magyar diplomácia pozícióit Donald Trump amerikai elnökké választása? A kérdéseket Kolek Zsolt tette fel Szijjártó Péternek.

Ellene vagyunk a nyelvhasználai jogok korlátozásának
Fotó:  ma7

A sötét, éveken keresztül gondosan felépített tervek anatómiájához tartozik, hogy a terv készítői nem mondanak le a szándékukról. Ahhoz túl sok pénzt és energiát fektettek be, és az intézményesített korrupciónak sem szabad megszakadnia. Ha valami nem várt, előre nem látható akadály gördül eléjük, megpróbálják kikerülni, s ha az akadály túl keménynek bizonyul, nekimennek erővel. Mindkét technikára láthatunk példát napjainkban az Európai Unió gyakorlatában. Kövesdi Károly: A brüsszeliták nem adják fel

A brüsszeliták nem adják fel
Fotó:  ma7

A drágulás már elkezdődött. A konszolidációs intézkedések háztartásokkal kapcsolatos jövő évi hatásait már megpróbálták megbecsülni, de azt még nehéz kiszámítani, hogy a termékekért és szolgáltatásokért pontosan mennyivel fogunk majd többet fizetni. Amit azonban már most is látunk, hogy a drágulás megindult az őszi hónapokban, s feltehetően nem is fog gyorsan megállni, írja Piac rovatunkban Rajkovics Péter.

A drágulás már elkezdődött
Fotó:  ma7

November elején tartotta a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet a Kényszer hatása alatt című könyv bemutatóját, amely inkább már afféle szimbolikus útrabocsátása volt a munkának, hiszen – az alcíme szerint a (cseh)szlovákiai magyarság történetét a népszámlálási, politikai választási és iskolaügyi számok tükrében az 1919–2024-es időszakban bemutató kötet – már korábban hozzáférhetővé vált a téma iránt érdeklődő közönségnek. A könyvbemutatón ott volt Somogyi Szilárd is.

Kényszer hatása alatt
Fotó:  ma7

Mindig, amikor úgy érezzük, egy kicsit végre hátradőlhetünk, történik valami az oktatásügyben. Olyasmi, ami azonnal bekapcsolja bennünk a riasztót. Tomáš Drucker oktatási miniszter az új iskolév kezdetén jelentette be, hogy 2025-től az óvodák fenntartója ismét az állam lesz. Vállalt kötelezettség ez, ami az európai újjáépítési alap támogatásainak lehívásához szükséges. B. Vida Júlia: Jó gazdája lesz-e az állam óvodáinknak?

Jó gazdája lesz-e az állam óvodáinknak?
Fotó:  ma7

Földre hívás címmel ír Balla Rita Füzik Szilvia képzőművészről, akinek az utolsó nagy tárlata két éve volt a Limes galériában. Festményeit a letisztult, de határozott ecsetvonások jellemezték, festéklefolyásokkal. Lapunknak a XXV. Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepen szerzett tapasztalatairól vallott.

Földre hívás
Fotó:  ma7

Pest első fürdőjét Rumbach Sebestyén alapította. Erről ír Lacza Tihamér a Leporolt históriákban.

Ami ma Nyugat-Európa meghatározó országaiban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és főleg Németországban történik, azt egy véres rockopera fináléjának is tekinthetnénk. A folytatást elolvashatják Fülöp Antal A parsifali párhuzam című jegyzetében.

George Washington magyar huszárezredese a háromszáz évvel ezelőtt született és 245 évvel ezelőtt hősi halált halt Fabriczy Kováts Mihály huszárezredes, nemzetközileg elismert katonatiszt, az amerikai függetlenségi háború hőse, az amerikai könnyűlovasság megalapítója. A Kováts 300 emlékév keretében nagyszabású rendezvényekre került sor Karcagon, az ezredes szülővárosában, a Magyar Posta emlékbélyeget adott ki az évfordulóra. A washingtoni Kossuth Házban októberben avatták fel Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész Fabriczy Kováts Mihálynak emléket állító alkotását. Szinyén pedig felújították az emlékére emelt kápolnát, amelyet a Borbás Márton szobrászművész által készített emléktáblával együtt a múlt héten adtak át, írja Múltunk rovatunkban Fábián Gergely.

George Washington magyar huszárezredese
Fotó:  ma7

Amikor a lehetőséget is meg kell teremteni a címe Bokor Klára cikkének. Ebből megtudhatjuk, hogy A Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma pályázatot hirdetett a járóbeteg-ellátást végző intézmények támogatására. Pontosan meghatározták, mely szervezetek jogosultak a pályázásra, s ebből a felsorolásból kimaradtak azok az intézmények, amelyek költségvetési támogatással működnek. Szerencsére gyorsan figyelmeztették a minisztériumot, így a párkányi rendelőintézet sem marad ki a lehetőségből.

Amikor a lehetőséget is meg kell teremteni
Fotó:  ma7

Felvidék Arca – az álmok jövőre is valóra válnak. Már lehet jelentkezni a versenyre, amelynek szervezői bíztatják a lányokat, hogy fiatalos és izgalmas lehetőség egy régió legszebb lányának lenni, írja Szomolai Andrea.

Amit csináltok, az fontos. Huszonötödik alkalommal rendezték meg az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált, a felvidéki magyar amatőr színjátszó mozgalom legnagyobb seregszemléjét Szepsiben. A fődíjat a diószegi Hahota színjátszó csoport nyerte el. A fesztiválról Fábián Gergely küldött beszámolót.

A Csemadok Nógrádi Területi Választmánya és társszervezői, a Csemadok füleki alapszervezete, valamint a losonci Nógrádi Művelődési Központ idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Csemadok Országos Választmánya által meghirdetett Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját Nógrádban. Agócs Szvorák Emese: Zenés irodalom mindenkinek.

Gömör madártávlatból az új kilátó jóvoltából. Újabb látványosság került fel a gömöri turisztikai attrakciók térképére. Hivatalosan is átadták azt a közel 20 méter magas kilátót Nagyrőce közelében, amelyről csodálatos panoráma nyílik a vidékre, írja Virsinszky Tamás.

Szent Kereszt-kápolnával gazdagodott Komárom. Mons. Kiss Róbert komáromi esperesplébános, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke mindenszentek napján megáldotta a komáromi katolikus temető felújított ravatalozóját, amely ezentúl miséző kápolnaként is szolgál. Örömteli, hogy a hiánypótló Szent Kereszt-kápolna előtt – számos kérésnek eleget téve – egy szabadtéri, fedett pavilont is kialakítottak, tudósít az eseményről Nagy-Miskó Ildikó.

Pozsonyban lehetne a térség legkorszerűbb kikötője. Hogy lesz-e, még kérdéses, tény azonban, hogy két terv is van, írja Dunajszky Éva. Az állam legújabb elképzelése alapján a főváros központja tovább bővülne, és a Duna-parti kikötő is jelentős fejlődésre számíthat. A közlekedési minisztérium ugyanis merész tervekkel állt elő, amelyekben Pozsony belvárosának bővítése és a Duna egyik legmodernebb és legnagyobb kikötőjének megépítése is szerepel. A másik tervet egy magánbefektető kérdezte.

A kistárkányi Aranka vendégház idilli környezete füves, tágas, kemencés udvarával lassan, de biztosan téli álmára készülődik. Az óriási gyümölcsfák levelei maholnap mind lehullanak. Ebben a fakóbb színekben úszó szezonban is vannak viszont jócskán turisták, akik kifejezetten a régió különlegességeit keresik. Molnár Gabriella: Aki hisz a turizmus erejében.

Csallóközben itthon, Erdélyben otthon a címe Lacza Gergely írásának, amelyből megtudhatjuk, hogyan is sikerült a sikabonyi közösségi házban a vetítéssel, zenével és csipetnyi kulináris élvezettel megspékelt bemutató, amely során az erdélyi Désről húsz éve Dunaszerdahelyre települt tanár, Klőr Levente beszélt mindarról, amit szűkebb és tágabb pátriája adhat az odalátogatóknak.

A taps egy kicsit nekem is szól, vallja a hangosító szakember Vanek Gábor, aki zenészként kezdte, majd átállt a másik oldalra és más zenészeket szolgál a technikával. Kaszmán Zoltán beszélgetett vele.

Advent az otthonunkban a címe a Lakberendező rovatnak, amelyben Bazsó Kriszta ad ötleteket. Az ünnepre jellemző színek, formák, illatok, ízek és fények segítenek ráhangolódni és megélni az adott ünnepet. A díszítésre fordított idő- és energiabefektetés általában visszajelzi, hogy mennyire fontos nekünk egy-egy ünnep.

Thaiföldön számtalan szebbnél szebb fesztivál van, ám mind közül a legszebb a Loi Krathong és Yí Peng fesztivál, amelyeket ugyanabban az időpontban, a tizenkettedik holdhónap teliholdján, vagyis a Gergely-naptár szerint novemberben tartanak. Varga Róbert segítségével ezekre a fesztiválokra látogatunk.

A legszebb fesztiválok
Fotó:  ma7

Fekete Norbert ezúttal egy kevésbé ismert fogással rukkolt elő: Ossobuco parázsburgonyával.

Ossobuco parázsburgonyával
Fotó:  ma7

Megújult külső, bevált technika. Vas Gyula a Renault Captur E-Tech full hybrid 145 autót tesztelte.

Renault Captur E-Tech full hybrid 145
Fotó:  ma7

Mit lehet még kihozni a sárga-kékek szezonjából? A kérdésre Rajkovics Péter adja meg a választ. A legifjabb Dárdai apja nyomdokaiba léphet, írja Mátis Rudolf. A Szurkoló harmadik cikke pedig a magyarok esélyeit latolgatja a kosárlabda-Eb-n.

sárga-kékek, Dárdai
Fotó:  ma7

A MAGYAR7 hátlapján ezúttal Árpád-házi Szent Erzsébet szepesszombati templomi képét láthatják. Közéleti hetilapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.