Hát most mi legyen?
Az új magyar párt platformjai között immár többször vetettek szikrát az egymásétól eltérő nyilvánosan hangoztatott álláspontok. Mivel a vita nyilvános, méghozzá sokadszor, ezért a felek még meg is akarják nyerni. Bevetik hát minden eszközüket, például az egyikükhöz-másikukhoz közel álló tömegtájékoztatási eszközöket, amivel persze még „nyilvánosabban” világít a felek egyet nem értése, és a másik feletti győzelmi szándéka.
Hogy ez milyen hatással van a választóknak a korábban már elriasztott csoportjaira, azt nem nehéz kitalálni. Hogy miként fogadják a mostani ingadozók, azt sem. Sőt, az is markánsan kirajzolódik, miként próbálnak éket verni a felek közé, akik a magyar politikai élet megosztásában érdekeltek minden egyes platformközi összetűzés alkalmával.
Az első összekapás hatását látva azt gondolta volna az ember, hogy tanulnak belőle a felek, és megoldást keresnek. Helyette újabb nyilvános összetűzések jöttek. Nézzük hát, mit lehetne tenni. Persze a feltételes mód ugyancsak indokolt, mivel cselekedni maguknak a feleknek kell. Az alábbi javaslat, nem több egy lehetőségnél. De lehetőség!
Intézményi alapelve, hogy a felek ezentúl egyeztetik egymással nyilatkozataikat. Azaz jelentős ügyekben nem nyilatkoznak maguk, hanem a másik két féllel egyeztetve. A félreértés elkerülése végett, ez nem azt jelenti, hogy nyilvánosan nem mondhatják el saját véleményüket. Hanem azt, hogy ezt a többiek saját véleményével összehangolva teszik.
Méghozzá oly módon, hogy a felek megszólíthassák a sajátjaikat, sőt a potenciálisan hozzájuk vonzódókat a maguk nyelvén és saját témáikkal. Ám, ha bárki éket akarna verni közéjük, akkor világossá tehessék, hogy álláspontjuk nem zárja ki a másikét.
Meg lehetett volna tenni ezt a népszámlálás magyar eredményei, valamint a magyarországi választások kapcsán, és a többi esetben is. Ha belegondolunk, mindegyik kérdésre adható lett volna olyan válaszegyüttes, amelyik a felek mindegyikének az előnyére válna. Olyan, amelyet mindegyikük szimpatizánsainak zöme szívesen hallott volna. Olyan, amire persze rávetik magukat, akik szeretnék megbontani a magyarok közös fellépését, ám éppen az összeilleszthető álláspontok érveivel lehetett volna lerántani róluk a leplet.
Az ilyen elhatározás persze jelentős kommunikációs fegyelmet kíván, no meg intellektuális kreativitást. Hiszen az álláspontok összehangolása oly módon, hogy sajátosságaik megőrződjenek, sőt vonzók is maradjanak, nem kis szellemi feladat. Olyan kihívás, amilyen előtt még nem állt a hazai magyar politika.
De, ha az egyesült párt praktikus előnyt akar kovácsolni a sokszínűségéből – és más esélye nem nagyon van – , akkor képessé kell válnia megfelelni ennek a kihívásnak.
Meg kell állnia minden egyes kérdésnél, hogy megtalálja és kitalálja azokat az üzeneteket, amelyek megszólítják a párt egyes platformjainak támogatóit, sőt mi több a potenciális támogatóit. Ehhez az egyesült párt vezetésének mihamarabb fel kellene állítania egy kommunikációs csoportot, testületet, szervet, nevezzük akárhogyan. E csoportnak kellene előkészítenie a problémás megnyilvánulásokat. Persze mindegyik fél részvételével, méghozzá olyan személyekből összerakva, akik a másik fél álláspotjába is képesek beleélni magukat. Tehát nem cenzúrázna, hanem előkészítene. Nem akadályozná a másikat, hanem illesztené az egyikhez. És persze nem húzná az időt.
De ez csak az intézményes alapfeltétel.
Az első elvnek úgy kellene hangoznia, hogy a párt kommunikációja nem lehet belső hatalmi harc eszköze. A pártnak minden régi és új támogatóra, majd választóra szüksége van, ezért reprezentánsai nem vihetik vitáikat a nyilvánosság elé. A feleknek el kell dönteniük, egy veszekedő, széthúzó kényszerkoalíciót alkotnak-e, vagy egy közös politikai pártot. A feleknek tehát nem a másik platform feletti győzelemre kellene törekedniük, amint azt korábban megszokták, hanem egymás segítésére. Győzelmet ugyanis a többi párt felett kellene aratnia.
A második elv pedig úgy hangozna, hogy az egyesült pártnak az az első politikai feladata, hogy összefogja a szlovákiai magyar választók zömét. Ehhez kellene mintát adnia és példát mutatnia mindenkinek. Ha képes lesz rá, választani fogják. Ha nem, nem.
De persze emellett is előadódhatnak olyan esetek, amelyeknél nem hallgathatnak. Ám akkor sem felejthető, hogy a preferenciaszavazatok intézményének okán a legfontosabb kérdésről végül is a választópolgárok döntenek.
Megjelent a Magyar7 2022/6.számában.
