Fico feladott vétója
Az Európai Tanács múlt pénteken elfogadta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot. A Kreml elleni újabb uniós korlátozások kapcsán végül Szlovákia sem élt a vétó lehetőségével. Összefoglaltuk, milyen belpolitikai következményekkel számolhat a vétó feladása után Robert Fico kormányfő.
Uniós tisztviselők szerint az újabb szankciós csomag az Oroszország elleni eddigi legszigorúbb intézkedéseket tartalmazza. Az intézkedések célkeresztjébe az orosz energia-bevételek, bankok, illetve a hadiipari vállalatok kerültek.
Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő (értsd, a brüsszeli vízfej „külügyminisztere”) szerint a büntetőintézkedések tovább csökkentik a Kreml anyagi forrásait, amelyekből az ukrajnai háborút finanszírozza. Az újabb intézkedésekkel Kallas várakozásai szerint sikerül nagyobb nyomást helyezni az orosz hadiiparra, miután az eddigi szankciókat megkerülő orosz árnyékflotta további 105 tartályhajóját és üzemeltetőiket veszik célba és korlátozzák az orosz bankok finanszírozáshoz való hozzáférését.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyenesen úgy fogalmazott, az intézkedésekkel az EU Oroszország háborús gépezetének szívére sújt le.
A nyomás jelentős – jelentette ki az uniós bizottság elnöke, hozzátéve: mindez addig tart, amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök be nem fejezi a háborút.
A figyelmes olvasó a keménynek és határozottnak szánt szavak mögül azért kihallhat némi bizonytalanságot. Az eddigi tizenhét szankciós csomag hasonló fogadkozások közepette született meg, de a háború máig nem ért véget. Részben amiatt, mert Moszkva az elveszített európai piacok helyett Kínának és Indiának adja el az energiahordozóit, másrészt a szankciókat a Kremlnek sok esetben sikerült kijátszania. Az átcímkézett orosz energiahordozók egy része végül főként indiai közvetítéssel került vissza (drágábban) az európai piacra.
Vagyis az eddigi szankciók aligha hatoltak az orosz háborús gépezet szívéig, cserében az amúgy is rossz bőrben lévő európai versenyképességet alaposan nyakon vágták. Az újabb szankciós csomag az eddigi kiskapukat próbálja bezárni, miközben az EU versenyképességi gondjait csak tovább fokozza.
A 18. szankciós csomagot még június 10-én terjesztette elő az Európai Bizottság. A június 26-i uniós csúcson azonban nem született róla döntés, miután a tagállamok külügyminisztereit tömörítő Külügyek Tanácsában Szlovákia és Magyarország megvétózta az intézkedéscsomagot. Múlt pénteken már Pozsony és Budapest is zöld utat adott a szankciós csomagnak.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a döntést megelőzően hangsúlyozta, a Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményeként minden olyan szankciós intézkedést sikerült kivenni a csomagból, amely magyar nemzeti érdeket sértett volna akár gazdasági, kereskedelmi, vagy főleg energia-ellátási és biztonsági szempontból.
Robert Fico még a múlt héten is lebegtette, hogy Pozsony megvétózza a szankciós csomagot. A kormányfő végül múlt csütörtökön, a döntést megelőző napon, jelentette be, hogy Szlovákia is felhagy az intézkedések blokkolásával. Fico hangsúlyozta, az elutasítás fenntartása ártana Szlovákia érdekeinek, ugyanakkor jelezte, hogy a szankciós csomag jóváhagyását az orosz gázbehozatallal kapcsolatos biztosítékokhoz kötötte.
Robert Fico helyzetét a Brüsszellel folytatott vitában az sem könnyítette meg, hogy a saját háta mögé, a koalíciós hátországára is figyelnie kellett. Ahogy Fico elállt a vétótól, Andrej Danko SNS-elnök máris a csalódottságát fejezte ki. Igaz, a nemzetiek első emberének felemelt mutatóujja leginkább Peter Pellegrinit vette célba, amiatt bírálva az államfőt, hogy angyalbőrben folytat PR-kampányt, ahelyett, hogy Brüsszelben harcolt volna közösen a kormánnyal.
Csak a margóra jegyezzük meg, a mélyen a parlamenti küszöb alá süllyedt Szlovák Nemzeti Párt elnöke olykor egészen szórakoztató felvetéseket képes kiagyalni. Danko múlt heti bejelentése, miszerint a parlament szeptemberi ülésén javasolni fogja, hogy a köztársasági elnök fizetését felezzék meg, igazi gyöngyszem.
Az SNS ötletrohamai fölött az átlagpolgár könnyedén elnyomhat egy félmosolyt, a kormányfő arcizmai az ilyen esetekben azonban aligha a mosolytól rándulnak össze. A stabil kormányzáshoz szükséges biztos parlamenti hátország Fico számára – látva Danko manővereit – továbbra sincs kőbe vésve.
Vagyis jó eséllyel a nyári szünet után még magasabb fokozatra kapcsol a kormányfő igyekezete, hogy tömbösítse a koalíciós szavazótábort, és megszabaduljon a hátát nyomó kényelmetlen koalíciós puttonytól.
A koalíció persze nem csak Fico hátára nehezedik teherként, jócskán érzi azt a Hlas-SD is. A második legerősebb kormánypárt az újabb szankciós csomag körüli vitákban kutyaszorítóba került. A Hlas alapvető érdeke lenne, hogy megkülönböztesse magát a Smer-SD-től, de a koalíciós együttműködés miatt aligha teheti meg, hogy az „Európa-barát” szavazók kegyeit keresve nyíltan keresztbe tegyen a kormányfőnek a Brüsszellel folytatott vitában.
Summa summarum, öles léptekkel haladunk afelé, hogy a kormányoldalon egy soron következő választások alkalmával csak a Smernek legyen biztos belépője a pozsonyi törvényhozásba. Amiben biztosak lehetünk, a következőkben forró nyári hetek várnak ránk, utána pedig még forróbb őszi politikai évad.
Megjelent a Magyar7 2025/29. számában.
