Emlékezni és emlékeztetni harminc év távlatából (I.)
A bősi vízerőmű elleni tiltakozások óta több mint harminc év telt el. Felnőtt egy újabb generáció, amely nem ismeri az erőmű építésének hátterét, bonyodalmait, de az idősebbek emlékezetét sem árt feleleveníteni, amit most megteszünk.
Csehszlovákia és Magyarország még a „megbonthatatlan barátság jegyében” kötött szerződést 1977. szeptember 16-án a (Gabčíkovo) Bős–nagymarosi Vízlépcsőrendszer közös építéséről és üzemeltetéséről. Akkor, vagyis a diktatúra kemény időszakában sem a szakembereknek, sem a lakosságnak nem lehetett ellenvetése, beleszólása a kommunista párt vezetői által jóváhagyott létesítmény megépítésébe.
Egyetlen előnyét, az árvízmentesítést hangsúlyozták. A diktatúra enyhülésének időszakában azonban már hallatták hangjukat az erőmű megépítése ellen tiltakozók Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt. A Bős–nagymarosi Vízlépcsőrendszer végül nem a tervezett formájában valósult meg, mert a magyar kormány a környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására magyar oldalon 1989-ben leállította az építkezést, majd 1992 májusában felbontotta a csehszlovák féllel kötött szerződést.
Magyarországon a tiltakozások fő szervezője, a Duna Kör civil szervezet fő célja az volt, hogy tájékoztasson a lehetséges környezeti károkról. A környezetvédők tiltakozó felvonulást szerveztek a Duna-parton Visegrád és Esztergom között, a magyar parlament előtt tízezrek tüntettek. A Duna Kör javaslatára rendezett szakmai konferencia (Duna- konferencia) a közvélemény számára is érthető, de tudományosan megalapozott kritikát fogalmazott meg, s ennek következtében a magyarok felmondták a szerződést.
A rendőrök több ízben is zaklatták a tüntetőket, főleg az ott gyakran megjelenő Duray Miklóst. Somorján és környékén Benkovics Klára és Ján Babej, az érintett falvakban pedig a polgármesterek voltak a tiltakozások fő szervezői. A megmozdulások óriási nemzetközi figyelmet kaptak, külföldi újságírók hada járta a falvakat, az építkezés helyszíneit, fényképeztek, riportokat készítettek, tiltakozókkal és az érintett falvak lakosságával beszélgettek.
Angol, francia, osztrák tévéstábok, az amerikai CNN tudósítottak, illetve közvetítették a hírt a világba, hogy a kommunizmus járma alól éppen szabadult polgárok miképp élnek a bimbózó demokrácia lehetőségeivel, hogy megőrizzék környezetük eredeti állapotát. Meg voltunk győződve arról, hogy ennek a tömeges tiltakozásnak meglesz az eredménye, hiszen „a nép akarata Isten akarata”.
A magyar kormány szerint jogsértő lépés történt, amelynek következtében az eredeti főágban jelentős volt a vízhozamcsökkenés.A kiszáradás, az eliszaposodás és a talajvízcsökkenés a későbbiekben felborította a Szigetköz ökológiai és hidrobiológiai egyensúlyát.
Az ügyben a két ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely 1997-ben mindkét felet elmarasztalta. Kimondta, hogy Magyarország megsértette az 1977-es szerződést, amikor egyoldalúan leállította az építkezést, és a jogutód, Szlovákia pedig akkor járt el jogellenesen, amikor egyoldalúan elterelte a Dunát, és üzembe helyezte a bősi vízerőművet.
Megjelent a Magyar7 2022/46. számában.
