Számontartottak és feledésre ítéltek (II.)
Talán furcsa, de szeretem a temetői sétákat, a hely mély csendjét, különös hangulatát. Szeretem tudni, kiket tart még számon az emlékezet, illetve kiket ítélt feledésre. Idén novemberben immár harmadik alkalommal látogattam el a budapesti Farkasréti temetőbe.
A Farkasréti temetőt 1894. április 1-jén azzal a céllal nyitották meg, hogy tehermentesítse a már létező és túlzsúfolt budai temetőket.
Ebben a sírkertben nyugszik a legtöbb magyar híresség, több, mint a kolozsvári Házsongárdi és a budapesti Kerepesi temetőben együttvéve. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Csinszka, Gobbi Hilda, Latabár Kálmán, Páger Antal, Tóth Árpád, csak pár név azok közül, akik itt alusszák örök álmukat.
Az itt nyugvó nagyjaink száma egyesek szerint 5-6 ezerre tehető, míg mások 10 ezret emlegetnek. A sírkert jelentősége az '50-es években nőtt meg igazán, miután a Fiumei úti sírkertet (Kerepesi temető) 1952 és 1956 között lezárták, s utána csak engedéllyel, kizárólag ateista szertartással lehetett ott temetkezni.
A Farkasrét a '60-as és '70-es évekre a főváros elit temetőjévé vált. Mindkét említett temetőt köztemetőként alapították, de amíg a Kerepesi útit dísztemetővé nyilvánították, addig a Farkasréti máig köztemető. Amíg az elsőben a múlttal, addig az utóbbiban a félmúlttal szembesülhetünk.
A Farkasréti temetőben a 20. század második felének ismert személyiségei nyugszanak, azok, akiket a a tévékészülékeknek köszönhetően akár ismerhettünk is, például Németh László, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Antal Imre stb. A sírkert területe eredetileg 59 hold volt, ebből a főváros még 1894-ben átengedett 5 holdat a budai zsidó hitközségnek. Így jött létre a mai Alsó és Felső temető közé ékelődő Farkasréti izraelita temető. Ma a temető kiterjedése 42 hektár, tovább már nem bővíthető, s gyakorlatilag folyamatos helyhiánnyal küzd. 1938-ban az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán Farkasréten temetőtemplom, ravatalozó és harangtorony épült. A ravatalozót Makovecz Imre tervei alapján a '80-as években átépítették. Az építész maga is itt lelt örök nyugalomra.
Budapest 1944–45-ös ostroma is fontos mérföldkő lett mindkét sírkert történetében. Sokáig tűzharcok helyszínévé váltak, sőt, Farkasrét a védelmi vonal legtovább tartott részei közé tartozott. A régi sírboltokba húzódtak be a német katonák.
1990 óta kifejezetten sok MSZMP-politikus kapott sírhelyet Farkasréten, többek között Aczél György vagy Czinege Lajos. Rákosi Mátyás urnája is idekerült, urnafülkéjének fedőlapját többször is megrongálták. Végül az urnát olyan helyre helyezték át, amely a temetőiroda épületéből szemmel tartható.
A múlt század '80-as és '90-es éveiben meglehetősen sok szekunder temetés valósult itt meg. Ez azt jelenti, hogy a hamvak hazahozatalára nem a halálozást követően, hanem később került sor. A legjelentősebb ezek közül alighanem 1988 júliusában volt: ekkor kerültek Bartók Béla hamvai a New York-i Ferncliff temetőből Farkasrétre. Kabos Gyula földi maradványai 1996-ban érkeztek haza. De itt talált végső nyughelyre Karády Katalin is.
A korabeli síremlékszobrászat legegyedibb, legmaradandóbb értékű emlékműveit Borsos Miklós alkotásai jelentik, ő készítette Bartók Béla, Ferencsik János, Gyurkovics Mária vagy Gulácsy Lajos síremlékét. De különleges értéket képvisel Szervátiusz Tibor három alkotása is: Nagy László, Káldy Zoltán és édesapja, Szervátiusz Jenő drámai erejű síremléke is.
Sajnos, az elmúlt 1-2 évtizedben ezekben a sírkertekben is elszaporodtak a lopások és rongálások. Hogy csak egyetlen, ismert példát említsünk: Hofi Géza sírjáról a fémtolvajok ellopták a bronz bakancsot, palástot és babérkoszorút.
Aki nagyjaink sírjainak meglátogatására készül, jobb, ha kényelmes cipőt húz, mert jelentős távokat kell megtennie. Elsősorban a 25. parcellát keresse, de egyébként a temető legkülönbözőbb zugaiban felbukkannak híres magyarok, például Szabó Magda és Szobotka Tibor közös sírja, Tóth Árpád síremléke vagy épp a manapság lassan a feledés homályába merülő Németh Lászlóé és feleségéé. Sajnos, a tájékoztatás rendkívül hiányos, szinte lehetetlen egy konkrét sírra rábukkanni. Felemelő érzés, hogy vannak, akik bár évtizedekkel ezelőtt elmentek, sírjukon mégis friss virágok árulkodnak a közönség soha el nem múló szeretetéről (Szécsi Pál), ugyanakkor megdöbbentő, hogy mások sírja teljesen kopár, rendezetlen. A legszomorúbb példa erre Gera Zoltán színművész sírja.
Megjelent a MAGYAR7 48. számában.
