S fogta kezét Emilia-Romagna és Toszkána II. rész
A rövid bécsi húsvéti intermezzo után térjünk vissza az Appennini-félsziget leglátogatottabb és történelmi örökségeitől hemzsegő tartományába, a tündöklő Toszkánába. Emilia-Romagna átadja a stafétát a toszkán életérzésnek, innentől kezdetét veszi az igazi dolce far niente. Kezdjük vizitünket egy igazi nagyvaddal. Firenzét nem szükséges senkinek sem bemutatnom. Történelméről ódákat lehetne zengeni és oldalakat kitölteni. Az írásom utolsó sorait pedig a bájos Arezzonak fogom szentelni.
Bologna csodálatát magunk mögött hagyva, már a délutáni órákban gurultunk be a szállásunkra, ami bent az óvárosi részben volt elbújtatva. Lelkiekben felkészültem az embertömeg demoralizáló hatására, mert hát ez a város vonzza a turistát és emberfia könnyen elsőfokú emberundort szedhet össze. Mint a darázsfészek, zajcsata, hullámverés. Utólag konstatálhatom, jól viseltem a több ezer ember látványát.
Annyi bizonyos, a nyugalmat nem a firenzei Dómnál (Cattedrale di Santa Maria del Fiore) vagy a Palazzo Vecchionál fogod megtalálni. Szerencsére a szállásunk egy hangulatos utcácskában volt elrejtve, nagyon közel a Palazzo Pittihez. Szigorúan tartottuk magunkat ahhoz, ezen firenzei utunkon Dávid formás feneke és az Uffizi Galéria legyen felejtős, mert fél életünkbe kerülne míg oda csúcsidőben bejutnánk. Helyette más alternatív helyszíneket céloztunk meg, melyek szintén kielégítették kultúrszomjunkat.
Miután reggel legurítottuk torkunkon a fincsi kaffénkat a hozzánk közel eső kávézóban, szinte nyitásra, ráadásul sorban állás nélkül, begrasszáltunk a patinás Palazzo Pittibe. A reneszánsz királyi palota, ami egybe galéria is, az olasz és európai mesterek remekműveinek ad otthont. Itt láthatók olyan neves művészek művei, mint Raffaello, Tiziano, Caravaggio és Rubens. A galéria szobái a Medici-család lakosztályaiban találhatók. A gazdagon díszített freskók, mennyezetek és a korabeli bútorok tovább fokozzák a szikrázó látványorgiát.
Míg odakint tombolt a tömegnyomor, addig mi élveztük a Mediciek művészeti örökségét és a Boboli-kert szellős nyugalmát. A kert az olasz reneszánsz kertépítészet csúcsremekei közé tartozik. A kert kialakításánál szintén a Mediciek munkálkodtak. A Boboli tele van szobrokkal, szökőkutakkal, mesterséges barlangokkal, valamint pavilonokkal. Firenze egyik legnagyobb parkjáról van szó, ami lenyűgöző kilátást nyújt a városra. Abszolút nem bántuk meg, hogy itt csekkoltunk be órákra, mivel utólag saját szemünkkel láthattuk, irdatlanul hosszan kígyózó sorok voltak a Galleria del´Accademicánál és az Uffizinél.
Persze kora délután nem maradhatott el a belvárosi flangálás. Jöttek szépen sorba a város ikonikus, időtálló épület kolosszusai és terei: a Ponte Vecchio, a Firenzei dóm, a Piazza della Signoria, vagy éppen a Basilica di Santa Croce. Az Arno folyó mindkét oldalán napokat lehetne eltölteni, persze készüljünk jó sok lóvéval, mert itt a jeges vízért is öt eurót kérnek el. Antik üzletek és butikok tömkelege ami itt van. Mondtam a többieknek, ide máskor teherkocsival jövünk és felpakoljuk minden jóval, csak akadjon nálunk legalább tízezer euró, mert az efféle luxusra könnyen elfolyik a pénz.
A Basilica di Santa Croce egyik beeső utcájában találtunk magunknak éttermet, ahol egy dél-tiroli srác szolgált ki minket. Firenzei zárásként a Piazzale Michelangelon legeltettük szemünket Firenze panorámájában. Aznapi programunk még ezzel nem ért véget, hiszen várt minket a következő toszkán helyszín.
Kora estére szépen begurultunk, a kelet-toszkán Arezzo városába. Szállásadónk kiköpött digó amorózó, kinek zselé a haján úgy csillogott, mint politikus szeme, aki éppen bejut négy évre a parlamentbe. Hozta a barátnőjét, aki hát ő sem volt piskóta. Nagyon szimpatikusak és segítőkészek voltak, a lakás pedig ízlésesen berendezve. Elégedetten pattintottuk fel az üveg borocskánkat. Salute nekik!
Arezzo már sokkal szellősebb, mint Firenze. És ami nekem fontosabb, hogy nyugalmas. A csapat együtt indult meg az óváros irányába, de szokásomhoz híven lehagytam őket és azt vettem észre, magam járkálok valamelyik szűk középkori utcácskájában. Itt éreztem először, megcsapott az igazi Toszkána szellője. Az óvárosi téren, a Piazza Vasarin aztán csak kiülve pihentünk és néztük az elbűvölő épületek sziluettjét. Az ország legszebb terei közé sorolják, annak ellenére harmonikus, hogy különböző korokból származó épületek veszik körül. Például a Palazzo Tofani és a Torre dei Lápoli a középkorból származik.
Arezzo után rá a gázpedálra és csapattuk tovább, hiszen nem volt még vége toszkán körutazásunknak. A következő írásaimban lesz szó a patentos panorámákkal rendelkező Montepulciano és Pienza településeiről, a Val d´Orcia vidékéről, a la donna Siena külön írást kap és bónuszként jön még Monteriggioni, valamint a középkori Manhattan alias San Gimignano.
Úgy gondolom a tisztelt olvasó kellő inspirációt fog kapni ahhoz, hogy egy pohár Chianti felhörpintése után útnak induljon Toszkánába.
