Próbáljuk meglátni a fényt az alagút végén, tanácsolja Strédl Terézia
Kettős teher hárul most ránk. Egyrészt fokozódik a járványhelyzet, másrészt beköszöntött az ősz, fogy a fény, egyre hűvösebb van, s lassan beszorulunk lakásainkba. Ráadásul jön a komor hangulatú mindenszentek és halottak napja. Az első hullám idején annyival voltunk jobb helyzetben, hogy jött a tavasz és a nyár. De most hogy bírjuk elviselni a ránk váró nehéz heteket, az egyre nagyobb nyomást? Erről kérdeztük Strédl Terézia pszichológust, egyetemi oktatót.

– mondja a szakember.
Amiben problémát lát, az az, hogy a fiatalságnak már nagyon elege van bezártságból, már nagyon együtt lennének, szórakozni akarnának. Akiknek van otthon edzőtermük, vagy biciklijük, azok jobb helyzetben vannak, hiszen mozgásigényüket ki tudják elégíteni. Persze sokat segít rajtuk, de másokon is világháló, az online kapcsolattartás.
„Az idősebb generációnál problémásnak látom a mindenszenteket, amikor korlátozások várhatók. Ezt persze át lehet hidalni úgy, hogy már most elmennek gyertyát gyújtani, kiviszik a virágot. Sokaknak marad a csendesebb otthoni emlékezés, a családlátogatás most nem ajánlott.
– teszi hozzá.
Jót tehet egy-egy őszi séta a természetben vagy egy őszi nagytakarítás. Jó lenne, ha úgy fognánk fel a bezártság heteit, hogy nem megvonták tőlük a lehetőségeket, hanem bővül a kínálat. Új szokásokkal, új tevékenységekkel gazdagodhatunk. Többet olvashatunk, beszélgethetünk, valahogy úgy, mint nagyanyáink idejében. Akinek van udvara, az ott szinte mindig feltalálja magát.
„Aki még az első hullám idején nem tanult meg sütni, barkácsolni, azt most megteheti. Zuhanyozás helyett például olykor vegyünk egy forró gyógynövényes fürdőt. Az embernek le kell kötnie magát, nehézség ott van, amikor nem tudom, hogy mivel. A meditáció is sokat segíthet, amit akár az internetről is lehet tanulni. Ne engedjük, hogy a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk!”
Mivel a karácsony sincs már olyan messze, és a nagy üzletjárás, lehet, hogy idén elmarad, saját leleményességünkre támaszkodva készíthetünk egyedi ajándékokat. Saját készítésű tárgyakkal lephetjük meg szeretteinket, sorolja a lehetőségeket a Strédl Terézia.
S vajon meddig bírjuk elviselni ezt a nyomást, mikor szakad el az a bizonyos cérna nálunk?
„Addig, amíg szükséges, vigyázzunk magunkra, fogyasszunk sok gyümölcsöt, vitamint, mozogjunk rendszeresen, éljünk minőségi életet. A sötét napokon biztosítsunk elegendő fényforrást, gyertyákkal, kislámpákkal és az ablakainkon keresztül is engedjük, hogy beáramoljon a fény” – tanácsolja a szakember.