Magyarok az olimpiákon IX.: Los Angeles 1932
A tizedik olimpiai játékokat, a világgazdasági válság árnyékában, Los Angelesben rendezték meg 1932 nyarán. A gazdasági problémák éreztették hatásukat, hiszen 37 ország alig valamivel több mint 1300 versenyzője indult. A szervezők azonban kitettek magukért, feledtetni akarták az első amerikai olimpia történetét, hiszen Saint Louis 1904-ben nem épp jelesre vizsgázott.
Először álltak rajthoz, a ma már olimpiai nagyhatalomnak számító, Kína versenyzői, pontosabban versenyzője, hiszen mindössze egy sportoló képviselte az akkor még Tajvannal dúsított államot. Szintén először vett részt Kolumbia két sportolója is. A brazilok majd 60 versenyzője indult el az Egyesült Államok felé, de csak 24 sportoló állhatott rajthoz. Az USA-ba ugyanis fejenként egy dollár befizetése után léphettek csak be. A brazil csapat előre felkészült, több tonnányi kávét vittek magukkal, hogy útközben eladják. A kikötői megállásokkor mindössze 24 dollár bevételre tettek szert, a maradék 45 dollárt a San Francisco-i konzulátus csekk formájában küldte el. Csakhogy időközben a brazil pénz, a real úgy leértékelődött, hogy már nem tudták beváltani. Sosem tudjuk meg mekkora világrekordok maradtak a sportolókkal együtt a hajón.
Nem állhatott rajthoz a finn futógép, Paavo Nurmi sem, aki 10 000 méteren és maratoni futásban szeretett volna indulni. Az IAAF vagyis a Nemzetközi Atlétikai Szövetség felfüggesztette versenyzői jogát, mondván pénzért versenyzett, ezzel elvesztette amatőr státuszát. A rossz nyelvek szerint ebben nagy szerepe volt az IAAF svéd elnökének.
Emiatt a finn-svéd sport kapcsolatok elég fagyossá váltak egy időre. Nurmi így nem nyerhette meg tizedik aranyát. Nem volt labdarúgótorna, mert az amerikai közönség nem volt túl fogékony az európai soccer iránt.
Több száz faház várta a versenyzőket illetve posta, kórház, könyvtár és minden népnek saját konyha. Piller György kardvívó bajnok szerint: „…az olimpiai falu szolgálta a legjobban azt az eszmét, amelyért a modern olimpiákat életre keltették. Barátkozhattunk itt mindenféle néppel, vallásra és a bőr színére való tekintet nélkül, s barátságok ezrei szövődtek.” Zárójelben tegyük hozzá, hogy a több mint 100 női versenyző az Angyalok Városának szállodai kényelmét élvezhette.
Az egyik ilyen szállodába sétált be az olimpia egyik napján egy fekete terrier, aki hamar népszerűvé vált a sportolók körében. Ő lett Smokey, a játékok nem hivatalos kabalája. Legközelebb 1972-ben, a gyászos emlékű müncheni olimpián találkozhattunk újra hivatalos kabalával.
Szigorú időbeosztást tartottak, kialakult az a szokás, ami máig tart, hogy egy-egy olimpia ideje 16-18 nap.
A magyar küldöttség a fele volt a négy évvel ezelőttinek, zászlóvivőnk Bácsalmási Péter, civilben a jogtudományok doktora, hármasugró, tízpróbázó, kosárlabdázó volt. A magyar küldöttség először áthajózta az Atlanti-óceánt, ezalatt a hajón lévő medencében tartották formában magukat, illetve körbe-körbe futottak a fedélzeten sportolóink. Partra érve következett egyhétnyi vonatozás a keletiről a nyugati partra. Minden megállónál leszállás és bemelegítés, nyújtás, futás majd vissza a kocsiba. Az utazás alatt végzett erősítések nem maradtak eredmények nélkül, hiszen 6 arany, 5 ezüst és 5 bronzéremmel Magyarország a hatodik lett az éremtáblázaton.
Vízilabdázóink végre arannyal örvendeztették meg a szurkolókat, Komjádi Béla csapata minden meccsét megnyerve lett olimpiai bajnok. Öt csapat indult, de a brazilokat két meccs után sportszerűtlen magatartásért kizárták, ugyanis meg akarták verni a mérkőzésüket fújó Komjádit. A magyar csapat a németeket 6-2-re, az USA-t és Japánt pedig sima meccsen, még gólt sem kapva győzte le. A csapat tagja volt Halassy Olivér, akinek bal lábát gyerekkorában amputálták a térde alatt. Ismét első lett a Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású kardcsapat.
Megismétlődött a négy évvel ezelőtti döntő az olaszok ellen. Majd egy órás késéssel indult az összecsapás, mert nem találtak megfelelő zsűrielnököt.
Ez a kis intermezzo az olaszokat viselte meg jobban, a vége 9-2-es sima magyar győzelem. A négyes döntő harmadik meccse már csak formalitás volt, 15-1 a lengyelek ellen. Ekkor indult Gerevich karrierje is, a jászberényi születésű vívó 22 évesen lett először olimpiai bajnok, ezt még hatszor megismételte. A Los Angeles felé tartó hosszú hajóút és vonatozás alatt ismerte meg későbbi nejét, az olimpián bronzérmet szerző tőrözőt, Bogáthy Ernát. Gerevich még ötvenévesen, Rómában is tagja volt az aranyérmes kardcsapatnak. Amikor megkérdőjelezték indulását, kihívta a fiatalokat és halomra szurkálta őket.
Inkább ne is gondoljunk bele, hogy legjobb éveiben két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.
A csapat több tagja is tragikus véget ért, Petschauert zsidó származása miatt munkaszolgálatosként vitték ki szovjet frontra. Fogságba került és egy szovjet hadikórházban halt meg, Kabos Endre pedig a Margit-híd felrobbanásakor vesztette életét. A győztes csapat tagja volt Piller Jekelfalussy György is, aki egyéniben is felállhatott a dobogó tetejére. Az egri születésű versenyző 1918-ban fejezte be a Ludovika Akadémiát mint honvédtiszt. Később a honvédségnél tanított birkózást, ökölvívást és vívást.
Az egyéni versenyekben legyőzte Petschauert és Kabost (ő bronzérmes lett) is, majd megverte német és olasz ellenfelét. Egyetlen vereségét az olasz Guilio Gaudinival szemben szenvedte el. Ez azonban nem gátolta meg a végső győzelemben, hazatérése után úgy nyilatkozott, hogy „Ragyogva hoztuk vissza azt a kardot, ami kihullott vitéz Tersztyánszky Ödön kezéből.” Az olimpia után visszavonult és szövetségi kapitányként vezette győzelmekre a magyar csapatot.
Részt vett a második világháborúban, Ausztriában elfogták és csak a szerencséjének, pontosabban a kardjának, köszönhette, hogy nem került Szibériába Sztálin vendégszeretetét élvezni.
A foglyokat szállító vonaton ugyanis egy szovjet tiszt felismerte a bajnokot és megmentette. 1960-ban öt nappal a kardcsapat római győzelme előtt halt meg. Utolsó leveléből idézünk: "Lélekben veletek vagyok! Féltő aggódással, de ugyanakkor bizakodva küzdöm végig életem utolsó olimpiáját! Sajnálom, hogy nem lehetek Rómában, mint ahogy terveztem, mert megakadályoz rettenetes nagy betegségem, amint azt tudjátok mindannyian! Én is harcolok... Ez a harc nagyon szomorú, mert kimenetele nem kétséges, csak én lehetek a vesztes. Itt kell hagynom imádott családom, feleségem, Hajnám. Kérlek titeket, őrizzetek meg emlékezetetekben! Ha igaz a síron túli élet, akkor ott sem szűnik meg szeretetem irántatok, a magyar vívásért, hazámért. Isten áldjon meg mindnyájatokat!”
Két aranyat nyert tornában Pelle István, aki lólengésben és talajon is a legjobbnak bizonyult, összetettben és korláton pedig második lett. A második helyéhez egy elvesztett jegyzőkönyv is hozzájárult, a magyar küldöttség mindenütt kereste, de mindhiába. Ugyanis az összetett verseny lólengésében az első gyakorlatát elhibázta Pelle, a második remekül sikerült, de elveszett a jegyzőkönyv…
Hazatérése után Horthy kormányzó úr is fogadta, de karrierje megtört. A torna szövetséggel folyamatos háborúban állt, olyan bemutatókon vett részt, ahol pénzt kapott. A második világháború Berlinben érte, majd Argentínába került és 1986-ban Buenos Airesben halt meg, 78 éves korában. A hatodik aranyat Énekes István szerezte, a Budapesti Vasutas SC bokszolója légsúlyban nem talált legyőzőre. Az elődöntőben amerikai ellenfele földre küldte, de ő visszajött a meccsbe, a döntőben aztán könnyedén elintézte a mexikói Cabanast. 1940-ben azonban olyan ütést kapott az élettől, pontosabban a feleségétől, amit nem tudott kiheverni. A neje megcsalta, emellett súlyos betegséget is vizionált önmagának, idegösszeroppanást kapott és öngyilkos lett – 29 éves volt. Sajnos a hetedik aranyunk elmaradt, Barát-Lemberkovits Antal utolsó lövése ugyanis az ellenfele céltábláját találta telibe. Végezetül említsük még meg Pancsova híres szülöttét, Manno Miltiadést, aki Birkózók című szobrával, a művészeti versenyek ezüstérmese lett.
