Magyarok az olimpiákon V.: London 1908
Az olvasóink emlékezhetnek rá, hogy 2012-ben, a XXX. olimpiai játékoknak London adott otthont. Azonban kevésbé közismert az a tény, hogy a brit főváros az egyetlen metropolisz, ahol már háromszor is rendeztek nyári olimpiát. Az elsőt 1908-ban.
A britek megadták a módját, az előző kettő olimpiával ellentétben már nem egy világkiállítás epizódjaként rendezték meg a világ legnagyobb sporteseményét. Eredetileg Róma kapta a rendezési jogot, de gazdasági problémák és természeti csapások miatt kénytelenek voltak elállni a rendezéstől. 1906 áprilisában ugyanis kitört a Vezúv, a vulkán alaposan letarolta Nápolyt és környékét, a helyreállítás pedig hatalmas összegeket emésztett fel.
A résztvevő nemzetek a nyitóünnepségen saját lobogójuk alatt vonultak fel. Sajnos a kisebb botrány most sem maradt el, az Egyesült Államok küldöttsége nem hajtotta meg a zászlaját a brit uralkodó előtt, mert az USA zászlóját elfelejtették kitűzni a stadionra. Így jártak a svédek is, ők emiatt részt sem vettek a nyitóünnepségen.
Az április végétől október végéig tartó játékokon először vett részt Finnország és Törökország. Közösen indultak az ausztrálok és új-zélandiak, Ausztrálázsia néven, s ha már ott voltak, rögbiben le is győzték az angolokat és aranyéremmel távoztak. Több, mint 2000 versenyző, köztük majd 40 hölgy, 24 sportág 110 versenyszámában küzdött. Olyan különleges számok is szerepeltek az olimpián, mint a lovaspóló, a rögbi, a lacrosse, vagy éppen a kötélhúzás, a Temzén még motorcsónak-versenyeket is rendeztek. Londonban debütált a gyeplabda és a labdarúgás, de a műkorcsolya is.
A magyar csapat 57 versenyzővel indult.
A zászlót Mudin István vitte. Mudin már részt vett az 1906-os, nem hivatalos olimpián, ahol ötpróbában ezüstöt, kalapácsvetésben bronzot szerzett. Kétegyházán született, édesapja francia származású volt, Aradon járt iskolába, majd Budapesten tanári diplomát szerzett. Londoni legjobb eredménye egy hetedik hely diszkoszvetésben. Mikor kitört a Nagy Háború bevonult katonának, 1918-ban főhadnaggyá nevezték ki, de sem ő, sem a testvére nem érték meg a háború végét. Mindketten elestek az olasz fronton 1918-ban.
A magyar csapat nyolc sportágban kilenc érmet szerzett: három arany, négy ezüst és két bronz. Legeredményesebb sportolónk Fuchs Jenő volt, aki vívásban, egyéniben és csapatban is első lett. Annak ellenére, hogy a közös hadügyminisztérium nem engedte a tisztek indulását, a „második vonal” is végigverte a világot. Első lett a kardcsapat, amelyet a duplázó Fuchs mellett Földes Dezső, Gerde Oszkár, Tóth Péter és Werkner Lajos alkotott.
A Budapesten született Fuchs jogászkánt végzett, egy jogászverseny megnyerése tette lehetővé, hogy induljon a londoni játékokon. A szabadtéren, kellemetlen időben zajló küzdelem elsöprő sikert hozott, a csapatverseny megnyerése után ugyanis egyéniben szinte csak magyarok kerültek döntőbe, a salakon rendezett vívóversenyeken. Fuchs Zulawszky Bélával (hősi halált halt az első világháborúban) holtversenyben lett első, majd egy tusig tartó döntőben legyőzte őt. Nagy Béla, a sportág akkori meghatározó alakja, a kardvívás nemzetközileg elfogadott konvencionális alapelvének megfogalmazója a következőképen emlékezett az utolsó pillanatokra. A ma már gyakorlatilag alig érthető szöveg ízes megfogalmazása miatt is különösen érdekes.
Harmadik aranyunkat a Weisz Richárd súlyemelő nyerte, birkózásban. A plusz 93 kilogrammban induló Weisz a döntőben orosz ellenfelét fektette két vállra. Alekszandr Petrovval mintegy 70 percig gyűrték egymást, mivel nem volt időkorlátozás. Az MTK erős emberét a kortársai a legerősebb magyarnak tartották. Négyszeres magyar bajnok súlyemelésben, de nyert versenyt diszkosz- és kalapácsvetésben, valamint rúdmászásban is.
A századelő nehézsúlyúi lábukat megvetve, főleg egy helyben állva küzdöttek, ő azonban egy sok mozgáson alapuló, az ellenfeleket meglepő harcmodort folytatott.
Karrierje sajnos hamar véget ért, amit nagyrészt önmagának köszönhet. Nem sokkal London után Pestre látogatott a profi bajnok, német Cziganiewitz. Barátai ösztönzésére Weisz összecsapott vele, a Magyar Athletikai Szövetség ezért eltiltotta az amatőr versenyzéstől. Ezután cirkuszokban lépett fel, túlélte a második világégést, apró érdekesség, hogy 1945 februárjában a lakásán alapították újjá az MTK-t.
A magyar szurkolók sokat vártak Halmay Zoltántól is, de Saint Louis kétszeres bajnokának Londonban csak két ezüst jutott. 100 m gyorson, illetve a 4x200 méteres férfi gyorsváltóban is (tagjai: Munk József, Zachár Imre, Las-Torres Béla, Halmay) meg kellett elégednünk a második hellyel. A 100 méteres medencében már az új világcsúcsot úszó Daniels lett a bajnok, Zoltánnak be kellett érnie az ezüsttel. Ennél is nagyobb csalódás volt a 4x200-as váltó, amiben Halmay utolsó emberként úszott. 100 méterrel a vége előtt még vezetett, de utána megtört, és pár méterrel a vége előtt a brit versenyző megelőzte. Halmayt nem a medencében győzték le, hanem az a sok feladat, ami az olimpia idején rá hárult. Egyszerre volt vezetőedző, gyúró, szertáros, így önmagára jutott a legkevesebb idő.
