Magyarok az olimpiákon VIII.: Amszterdam 1928
A IX. nyári olimpiai játékokat a NOB tudatosan egy semleges országnak akarta adni, ezzel is csökkentve a világban felgyülemlett feszültségeket. Los Angeles is pályázott a rendezésre, de végül Amszterdam lett a befutó. Az előbbinek még négy évet várnia kellett, hogy fogadhassa a világ legjobbjait.
A július 28-a és augusztus 12-e között megtartott játékokon 46 nemzet 2886 sportolója, köztük mintegy 200 női versenyző vett részt. Az akkori szokásoknak megfelelően a gyeplabda és focimeccsek már májusban megkezdődtek.
Visszatérhetett Németország, és újoncként lépett fel Málta és Panama. A versenyek előtt sokan fenntartásokkal fogadták a „fapapucsos olimpiát”, mondván a hollandusoknak nincs tapasztalatuk ilyen nagyszabású események szervezésében. Tévedtek. Ahogy egy magyar szakember fogalmazott: "A nyugodt, szinte az idegekre menően türelmes hollandok nagyszerűen rendezték meg az olimpiát.”
A NOB akkori belga elnöke még azt is felvetette, hogy az atlétikai számokból teljesen „száműzni kellene” a nőket.
A játékok egyik legszebb pillanata volt, amikor a későbbi olimpiai bajnok ausztrál evezős, az egyik futamban előnyt adott az útját keresztező vadkacsáknak. Az újkori játékok történetében itt gyulladt fel először az olimpiai láng. A finnek csodafutója Nurmi itt szerezte kilencedik aranyát. Az amszterdami olimpia két nagy sorozat elindítója is lett. Az indiai gyeplabdások egészen 1960-ig sorozatban hatszor lettek bajnokok, végül a nagy rivális Pakisztán győzte le őket a döntőben. A másik nagy sikersztori pedig a kardcsapatunké, az amszterdami győzelmet még hat másik követte zsinórban.
A magyar küldöttség Egri Kálmán zászlóvivő vezetésével vonult be, színeinket 109 fő képviselte, 12 sportágban, beleszámítva a művészeti versenyeket is. Sportolóink 5 arany és 5 ezüstéremmel térhettek haza. A nem hivatalos éremtáblázaton a kilencedik helyen végzett az olimpiai csapat, ismét megelőzve a kisantant államait.
Nézzük tehát kik is azok, akik ismét dicsőséget szereztek nemzetünknek.
A vízilabdacsapat második lett, a döntőben két gólos vezetésről sikerült „megnyerni” az ezüstöt a németek ellen. Bárány István második lett 100 méteres gyorsúszásban Tarzan, azaz Johnny Weismuller mögött. Birkózásban Papp László, gerelyhajításban pedig Szepes Béla lett ezüstérmes.
Az aranyak sorát, némileg rendhagyó módon, a művészeti versenyekkel kezdjük. Az elsőt 1912-ben Stockholmban tartották, és egészen 1948-as londoni játékokig voltak ilyen versenyek is. Irodalom kategóriában ugyanis magyar győzelemnek örülhettünk, Mező Ferenc: Az olympiai játékok történte című műve nyert. A Pölöskefőn született Mező, Budapesten szerzett latin-görög szakos diplomát, majd gimnáziumi tanár, később iskolaigazgató lett. Többek között Kárpáti Rudolf, a hatszoros olimpiai bajnok vívó, is a tanítványa volt. Élt-halt a sportért és ezt elültette diákjaiba is. Az első világégés idején 32 hónapig szolgált a fronton, vitézségéért számtalan kitüntetéssel díjazták. Ő nyerte Amszterdamban az első aranyunkat, holott személyesen jelen sem volt, Esztergomban hallgatta a madárcsicsergést, amikor értesült sikeréről. 1956-ban felvetette, hogy mivel problémák merültek fel a melbourne-i helyszín kapcsán, Budapest megrendezhetné a játékokat. Ő állt az élére annak a mozgalomnak is, mely Budapestet szerette volna az 1960-as helyszínnek, de akkor meg Róma nyert.
Aranyat nyert birkózásban Keresztes Lajos, Párizs ezüstérmese Hollandiában már felért a csúcsra. Többek közt legyőzte a négy évvel ezelőtti bajnokot is.
Párizsi olimpia után egy ideig Németországban élt, majd hazatérve hentes üzletet nyitott. Még 1952-ben is, 52 évesen versenyzőként csapatbajnokságot nyert a Vasassal. Itt azonban súlyos sérülést szenvedett, és többé már nem léphetett szőnyegre. A székely bajnok 78 éves korában hunyt el. Fantasztikus fizikummal rendelkezett, a ’20-as években őt kérték fel először Tarzan szerepére, ő azonban maradt eredeti szakmájánál – a hentességnél.
Aranyat nyert, első magyarként, ökölvívásban Kocsis Antal. 1928 augusztus 11-én nyerte meg a légsúlyú döntőt a Fradi versenyzője. Az amszterdami olimpia bajnoka a legjobb európai versenyzőként, mintegy „mellékesen” megkapta az Európa bajnoki címet is. A döntőben francia ellenfele ellen nehezen lendült bele, lévén előző éjszaka alig aludt valamit. A második menettől azonban már nem volt vitás ki a jobb. Könnyek között írta Vadas Gyula, a Nemzeti Sport szerkesztője emlékkönyvébe "A trianoni békeszerződésért. Éljen Magyarország!" Hazatérvén óriási ünneplésben részesítették, szeptemberben 15 ezer néző látta, amint legyőzi osztrák ellenfelét. Később profinak állt, kivándorolt az USA-ba és ott is telepedett le. 89 évesen hunyt el Floridában.
Legsikeresebb olimpiai sportágunkban, a vívásban ismét nem vallottunk szégyent. Aranyat nyert kard egyéniben Tersztyánszky Ödön, mögötte második Petschauer Attila és győzött a kardcsapat is. A csákváron született Tersztyánszky Párizsban egy bronzot és ezüstöt nyert, karrierjére Amszterdamban tette fel a koronát. A Monarchia tisztjeként részt vett a Nagy Háborúban, megsebesült, fogságba került. Az orosz fogságból való szökésekor megsérült a jobb keze, ezért megtanult ballal vívni. Nyugodtan nevezhetjük polihisztornak, aki több nyelven beszélt, szépen rajzolt, fényképezett és eredetiből fordított Heinét. A háború poklában sem veszítette el emberi mivoltát, vívásban csak „észvívónak” becézték.
Borsody László volt az edzője, aki tovább csiszolta tudását. 39 éves korában egy tragikus baleset okozta halálát, lánya a következőképen emlékezett: „A szörnyű szerencsétlenség egy évvel az olimpia után érte. Hadgyakorlatból oldalkocsis motorkerékpáron hozták haza. A solymári országúton egy szénásszekér állt éppen keresztben, a sofőr rosszul számította ki a távolságot, s teljes sebességgel egy fának vezette a motort. Édesapám mindkét lába több helyen eltört és súlyos belső zúzódásokat is szenvedett. A sofőr csak órák múlva tudta a János Kórházba juttatni. Ott még nyolc napig élt. Ajkát sosem hagyta el jajszó. Amikor másnap meglátogattam, azt kérdezte, hogyan sikerültek a vizsgáim. „Jól.” - feleltem. Lábain ezalatt kifeszítve 15 kg-os súlyok lógtak.”
Az új D’Artagnan-nak hívott Petschauer mindig csak csapatban nyert, egyéniben sosem sikerült a csúcsra érnie. Pedig a kardcsapat legfiatalabb tagjaként minden meccsét megnyerte.
– írta a Nemzeti Sport.
A csapat simán vette az akadályokat a döntőig, ahol következett a párizsi mumus, az olasz csapat. A döntőben Italo Santelli vívómester, aki felfedezte Petschauert, nem bírta a feszültséget és inkább kiment a teremből. Miközben Petschauer sorra kaszabolta ellenfeleit, a többiek kissé idegesek voltak, ennek köszönhetően az olaszok feljöttek 8-7-re. Újra felsejlett a négy évvel ezelőtti forgatókönyv, az utolsó emberünk Petschauer volt. Vadas Gyula így írt erről: „Áthatja a nagy nemzeti érzés, a magyar dicsőség védelmére emeli a kardját”. Mégis győzött 5-3-ra, miénk az arany, Petschauer elájult, majd miután magához tért örömében elsírta magát.
